Július 2-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését az MMK, amelyen négy évre Wagner Ernő okleveles építőmérnököt, a Somogy Megyei Mérnöki Kamara elnökét választotta a köztestület országos elnökévé, aki a szervezet vezetését a négy év után leköszönő Nagy Gyulától veszi át.

A Magyar Mérnöki Kamara a járványügyi korlátozások miatt online, egyben interaktív oktatási rendszert alakított ki, és ezzel indította el a legújabb Beruházáslebonyolítói Mesteriskolát. A hiánypótló, kamarai tanúsítványt adó képzés előkészítésében az építésgazdaság kiemelkedő szereplői vettek részt.

Épületgépész szakemberek véleménye, hogy a szellőztetés nincs a kormányzati szakpolitikusok figyelmének fókuszában. Ennek  bizonyítékaként említik meg a tavaly megjelent, gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló rendeletet, melyből ismét kimaradt a szellőzés témaköre.

1. oldal / 3