Építőipar: évente 200 milliárd forint megy „zsebbe”

epitoipar-evosz-fekete-foglalkoztatas-kutatas

A fekete foglalkoztatás elsősorban a vagyonvédelmi és az építőipari szektort érinti az ÉVOSZ kutatása szerint. Ennek logikus következménye az adózatlan jövedelmek magas mértéke.

A hatósági ellenőrzések szerint 2023-ban a két szektorban 24 százalék körül volt a fekete foglalkoztatás. Az ÉVOSZ szerint ez jellemzően a lakossági megrendeléseknél fordul elő, és inkább a mikro- és kisvállalkozásokat érinti.

Az Economxnek nyilatkozva Koji László, az ÉVOSZ elnöke azt is elmondta, számításaik szerint „a lakosság évente 200 milliárd forintot fizet ki az ilyen jellegű munkálatokra, és ennek következtében a költségvetés évi 75 milliárd forinttól esik el”.

További részletek ide kattintva olvashatók.

Fotóillusztráció: Freepik

Megosztás

Előző olvasása

Európai Unió: gyorsuló visszaesésben a fosszilis tüzelőanyag használata

Következő olvasása

KSH: csökkent az építőipari termelés volumene, az árak pedig nőttek