Történelmi csúcs: a MAVIR szerint 52% fölé ugrott a megújulók aránya a hazai áramtermelésben májusban

A megújulók energiaforrások között a napenergiatermelés vezet.

A hazai áramtermelés történelmi mérföldkőhöz érkezett: 2026 májusában a bruttó villamosenergia‑termelés több mint 52 százaléka megújuló forrásból származott – derült ki a MAVÍR friss adatai alapján,

A MAVIR statisztikája alapján májusban a megújulók először nemcsak elérték, hanem érdemben meghaladták az 50 százalékos lélektani határt a hazai energiamixben. A hónap nyertese egyértelműen a napenergia: a naperőművek termelése önmagában is a teljes megújuló portfólió gerincét adta, miközben a víz-, biomassza- és egyéb zöldforrások inkább kiegészítő szerepben erősítették a dekarbonizációt.

A MAVIR májusi adata így már nem csupán trendet, hanem új korszakot jelez az épületgépészet számára: a villamosított, napenergiára hangolt megoldások (hőszivattyú, okosvezérelt villamos fűtés, HMV‑készítés) többé nem jövőbeli opciók, hanem a rendszertervezés kiindulópontjai.

Kiemelt kép: épületgépész.hu

Megosztás

Előző olvasása

Az AUX alapítója először látogatott el Európába, rögtön Pécsre, a Rotovillhoz

Következő olvasása

Tíz szakképző intézmény pályázott az egymillió forintra