Egyre nagyobb arányt hasítanak ki a megújulók a hazai energiatermelésben

A megújulók energiaforrások között a napenergiatermelés vezet.

Az ide év első hónapjaiban a hazai bruttó villamosenergia‑termelésben már egyértelműen kirajzolódik a megújulók térnyerése, miközben a nukleáris és fosszilis források stabil, de fokozatosan szűkülő háttérbázist jelentenek – derült ki a MAVÍR friss adatai alapján,

A MAVIR alapján egyértelműen megállapítható, hogy 2026-ban már a naperőművek adják a megújuló termelés gerincét, a hónapról hónapra emelkedő részesedés már az országos mix egyik meghatározó pillérévé teszi a fotovoltaikus kapacitásokat.

A víz-, biomassza- és egyéb megújuló források részaránya ehhez képest mérsékeltebb, de jól látszik, hogy ezek együtt járulnak hozzá a fosszilis tüzelésű erőművek visszaszorulásához. A nukleáris termelés 2026 elején továbbra is jelentős, ugyanakkor a primerforrás‑statisztika trendjeiből az olvasható ki, hogy a következő évek épületgépészeti döntéseinél egyre inkább a napenergia‑alapú villamosítás – hőszivattyúk, villamos fűtés, intelligens vezérlés – lesz megkerülhetetlen a rendszertervezésben.

Kiemelt kép: épületgépész.hu

Megosztás

Előző olvasása

Az AUX alapítója először látogatott el Európába, rögtön Pécsre, a Rotovillhoz

Következő olvasása

Tíz szakképző intézmény pályázott az egymillió forintra