Az építőipari kontármunkák száma nőtt, a megbízói bizalom pedig csökkent

epitoipar-kontarmunka-bizalom-mapei-kutatas

Több mint 800 ezer forint az építőipari kontármunkák átlagos kárösszege, ami 10 százalékos emelkedést mutat múlt év augustusihoz képest – többek között ez derült ki a Mapei legfrissebb kutatásából.

Ha régiókra vetítjük ki a számokat, látványos a dél-alföldi helyzet, ahol több mint kétszerese lett az átlagos kárösszeg, miközben Észak-Magyarországon annak a harmada csupán. Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője úgy véli, hogy a kontármunkák növekedése jelentős részben az áremelkedések hatásaival, valamint a beruházások számának csökkenésével magyarázható.

A kutatás megvizsgálta az építőipari szakemberekbe és az építőiparba vetett bizalmi indexet is, amely a maximálisan adható 5 pontból, a tavalyi 3,6-hoz képest idén már csak 3,35. 

A Mapei ügyvezetője szerint „a bizalom ilyen mértékű csökkenése elsősorban az építőipar helyzetének szól. Nem a szakemberek lettek rosszabbak, hanem az árak emelkedése, a szakemberhiány, az infláció, a magas hitelkamatok miatt büntették a korábbinál több negatív értékeléssel a szakembereket”.

További érdekes adatok például a különböző építőipari szakmák megítéléséről ide kattintva olvasható el.

Fotóillusztráció: Freepik

Megosztás

Előző olvasása

AI chatbot WiloGPT: a digitális úttörő szellem találkozik a mesterséges intelligenciával

Következő olvasása

ShowerDrain Public X – mert a meleg víz kincs!