Szerelvénybolt Kft: 30 év számtalan változással, állandó fejlődéssel

szerelvenybolt-30-eves-patonai-roland-epuletgepesz

Az épületgépészeti piacon több olyan vállalkozás is van, amely a rendszerváltás idején indult, főként víz-, gáz- és fűtésszerelői háttérrel. Az idősebb, alapító generáció tagjai jószerével már átadták, vagy elkezdték átadni a stafétabotot a gyermekek számára, miközben tapasztalataikat, történeteiket átszövik a rendszerváltás utáni évek vállalkozói kalandjai, amikor még mindenki csak tanulta a kapitalizmust.
A Szerelvénybolt Kft. idén szeptemberben lett 30 éves. Patonai Roland, tulajdonos-ügyvezető mesél a cégről a kerek születésnap kapcsán.

Amikor Patonai Roland szülei, Patonai Sándor és Patonai Sándorné 1993 szeptemberében megalapították a mai Szerelvénybolt Kft-t, már sok történet volt mögöttük. Az édesapa és az édesanya az 1990-es demokratikus fordulat előtt már vállalkozott. Természetesen óvatosan, mert – mint azt fiúk elmondta – úgy érezték, hogy még túl közel van a szocializmus élménye, amely nem tisztelte a magántulajdont. Roland édesapja víz-, gáz-, fűtésszerelőként dolgozott, és az akkori hiánygazdaságban egyre többször előfordult, hogy a kollégák tőle kértek az épületgépészeti munkákhoz szükséges eszközöket, termékeket. Mivel Sándor már akkor elismert mester szerelő volt, Roland édesanyja pedig tapasztalt kereskedő, úgy döntöttek, hogy szakkereskedést nyitnak. Az alapítók ragaszkodtak a jó minőségű termékekhez és a tisztességes üzletpolitikához. Sándor hetente utazott Budapestre, hogy amit csak lehet, beszerezzen, és továbbértékesítsék.

– „Nem sokkal később, 1989-ben pedig már boltot is nyitottunk, és mivel szüleink főállásban dolgoztak, csak munkaidő után, délután 4 órától fogadtuk a vásárlókat, de még szombaton és vasárnap is” – emlékszik vissza az akkoriban még kamaszfiúként nevelkedő Patonai Roland, aki sokszor maga is segített a kiszolgálásban, a pakolásban. Mint mondja, gyakran előfordult, hogy még éjfélkor is megjelentek vevők, akiket a családi ház garázsából és a 200 négyzetméteres kertből szolgáltak ki.
Három év után már úgy érezték a szülők, hogy annyira megerősödtek, feladhatják főállásukat, és csak a családi vállalkozásra koncentrálhatnak. Roland és testvére, Zsolt pedig a házi feladat elvégzése után a kiszolgálásban segítettek az édesanyjuknak.

szerelvenybolt-30-eves-patonai-roland-epuletgepesz

A fiúk is csatlakoznak

Az eredetileg más szakmát tanuló Patonai Roland végül az iskola befejezése után, 1995-ben már főállásban dolgozott a családi vállalkozásban. – „Édesapám nem sokat teketóriázott a szakmaválasztásom kapcsán, már az első nyaram elején azt mondta, na, fiam, akkor két hét múlva találkozunk a cégnél…!”

Roland és édesapja 1998 tavaszán úgy döntöttek, hogy egyik partnerükkel közösen nagykereskedelmi céget alapítanak, ráadásul az akkoriban 20 éves fiú ügyvezetésével. Kerestek egy raktárt Kecskemét szélén, ahol végül mintegy ezer négyzetméteren, három alkalmazottal kezdték meg a nagykereskedelmi tevékenységet, elsősorban a dél-keleti országrész vásárlói számára. A partnerrel útjaik rövid idő után szétváltak, a tevékenységet a Szerelvénybolt Kft. neve alatt folytatták tovább. Ekkor a paletta már import termékekkel bőrült, és az indulás után másfél évvel egy helyen érhették el a vásárlók a kis- és nagykereskedelmi termékeket is.

szerelvenybolt-30-eves-patonai-roland-epuletgepesz

Állandó fejlődés és fejlesztés

A 2000-es évek elején megindult azon fejlesztések sorozata, amik azóta is jellemzik a céget. Az olasz partnerekkel megerősödő kapcsolatoknak két komoly hozadéka is volt: a kizárólagossággal forgalmazott olasz termékek megkívánták a budapesti üzletnyitást, így 2003-ban megnyílt a Gyömrői úti Szerelvénybolt áruház. Innen indult Patonai Zsolt kezdeményezésére és irányítása alatt, aki már tudatosan a kereskedelmi pályára készült, a szaniter üzletág, amely a mai napig fontos kiegészítője az épületgépészeti kereskedelemnek. 
– „Akkoriban minden nap feljártam dolgozni a budapesti üzletünkbe. Néhány év elteltével már nem volt szükség a mindennapos jelenlétünkre az üzletekben, így a szinte a kezdetektől velünk dolgozó Sándor Tibor kollégánk vette át a cégvezetést, aki a mai napig ellátja ezt a feladatot” – emlékszik vissza Patonai Roland.

szerelvenybolt-30-eves-patonai-roland-epuletgepesz

Aztán jött a 2008-2009-es válság, ami erős forgalomvisszaesést eredményezett. 2010-ben úgy döntöttek, hogy Roland veszi át a cég operatív irányítását, édesanyja, aki a mai napig részt vesz a pénzügyi munkában, továbbra is a könyvelésben dolgozik, míg az édesapa egy másik vállalkozásba fogott.
Három évvel később új értékesítési területet céloztak meg, ezért elsősorban Budaörsön akartak megjelenni. Elsődlegessé vált a budapesti piacon való értékesítés, valamint az országos üzlethálózat fejlesztése. Azóta 9 Szerelvénybolt áruházat és egy szerszámboltot működtetnek, több ezer négyzetméter bemutatóteremmel, 10 ezer m2 raktárbázissal és immár közel 150 kollégával országszerte.

2013-ban, a vállalatirányítás rendszer lecserélésekor szerzett tapasztalatok vezették arra Patonai Rolandot, hogy több energiát fektessen a digitalizációba. Barátjával weboldalak fejlesztésével foglalkozó vállalkozást alapítottak, először maguknak, később külső megrendelőknek is dolgoztak. 2009-ben, az elsők között indítottak épületgépészeti webáruházat szerelvenybolt.hu címen, amit azóta is folyamatosan fejlesztenek.

szerelvenybolt-30-eves-patonai-roland-epuletgepesz

Az üzlethálózat bővítésével sem álltak meg, 2018-ban két újabb áruházzal bővültek (Soroksáron és Dunakeszin), és ugyanebben az évben létrehozták a cég logisztikai központját Vecsésen, ahonnan a teljes logisztikai tevékenységet ellátják. A következő üzleteiket vidéken, Győrben és Debrecenben nyitották meg. A digitalizáció újabb állomásaként a szerelvénybolt.hu 2023-tól már telefonos applikáción is elérhető a kivitelezők részére.

– „Számunkra a jövő útja a vevői elégedettséget szem előtt tartva továbbra is a digitalizáció és az üzlethálózat fejlesztése, amellyel egyre szélesebb termékskálát érnek el vásárlóink, a nálunk megszokott minőségben. Ezen az úton megyünk tovább!” – mondja végül Patonai Roland.

ZBT

Megosztás

Előző olvasása

Kíváncsi az építőipari trendekre? Van ingyenes megoldás

Következő olvasása

A Wilo csoport környezetvédelmi és fenntarthatósági platina minősítést nyert el