Erős visszaesésben az új lakások építése

epitoipar-ujlakas-epites-statisztika-ksh

Az idei év első félévében 7353 új lakás épült, 19%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 10 880 volt, 39%-kal kisebb, mint 2022 azonos időszakában – tájékoztatott a KSH július 31-én.

A legfontosabb adatok szerint 2022 első félévéhez képest például Budapesten 2316 lakást vettek használatba, azaz 36%-kal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A vármegyeszékhelyeken 28, a többi városban 6,9%-kal kevesebb lakás épült. Csak a községekben bővült a lakásépítés, ott 9,2%-kal több lakást vettek használatba. A falusi építkezések többsége (66%-a) agglomerációkban valósult meg.

Főleg a vállalkozások által épített lakások száma esett vissza (24%-kal),

miközben a természetes személyek építkezése ennél mérsékeltebben (5,3%-kal) csökkent.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 48%-a családi házban, 45%-a többlakásos épületben, 4,0%-a lakóparkban található.A saját használatra épített lakások aránya 37, az értékesítési célra építetteké 60% volt. E tekintetben is érzékelhető az arányeltolódás a saját célra történő építkezések javára.A használatba vett lakások átlagos alapterülete 8,6 négyzetméterrel 97 négyzetméterre nőtt – áll a KSH jelentésében.

Újlakás-építések: Pest régió és az Észak-Alföld még tartja magát, Baranya vármegye bezuhant

Kizárólag két régióban nem csökkent az új lakások száma: Pest régióban körülbelül ugyanannyi, Észak-Alföldön pedig 27%-kal több lakást vettek használatba, mint az előző év azonos időszakában.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 10 880 volt, 39%-kal kisebb, mint 2022 I. félévében. Az új lakások 39%-át a fővárosban tervezik megépíteni. Az építési kedv az összes településkategóriában csökkent. A települési hierarchiában lefelé haladva egyre nagyobb a visszaesés: a fővárosban 17, a vármegyeszékhelyeken 38, a többi városban 47, a községekben 53%-kal kevesebb lakás építését tervezik az előző év azonos időszakához mérten.
Az építeni tervezett lakások száma – a minimális emelkedést felmutató Hajdú-Bihar vármegye kivételével – az ország minden részén csökkent. Regionális szinten a legnagyobb visszaesés Dél-Dunántúlon (58%), ezen belül Baranya vármegyében következett be, ahol alig több mint negyedére zuhant a kiadott engedélyek száma.

A tervezett lakások számának visszaesése Közép-Magyarországon 32, az Alföld és Észak nagyrégióban 29%-os volt.

A kiadott új építési engedélyek alapján 47%-kal kevesebb, összesen 4238 lakóépület építését tervezik az országban. A tervezett nem lakóépületek száma országos szinten 2081 volt, szintén elmaradt az egy évvel korábbitól. Ugyanakkor a nem lakóépületek közül az ipari épületek alapterülete 42%-kal növekedett.

Forrás: KSH
Fotóillusztráció: Freepik

Megosztás

Előző olvasása

A faégetés környezetbarát energiaforrás lenne?

Következő olvasása

Egyre több hőszivattyút értékesítenek, de van még hova fejlődni itthon