Újra elindította a gyártást közel egyéves szünet után a tófeji csempegyárban a Szatmári Cégcsoporthoz tartozó új, magyar tulajdonú vállalkozás, a Terra Danubia Kft. – számolt be az MTI.
Szatmári Zoltán, a cégcsoport tulajdonosa a Zala megyei településen, a gyár pénteki ünnepélyes avatásán elmondta: céljuk, hogy Magyarország egyetlen csempegyárában, az egykori Zalakerámia-gyárban, korszerű technológiával a meglévők mellett új termékeket állítsanak elő. Ezeket nemcsak a magyar piacra, hanem exportra is szánják.
Felidézte, hogy a 102 éves történelmű tófeji csempegyár termékeit 30 éve forgalmazzák, az országszerte működő 40 üzletükben az egykori Zalakerámia termékei adták az árucsoport forgalmának 80 százalékát. Elmondta: amikor tavaly értesült a bezárás híréről, a dolgozók keresték fel azzal, hogy segítsen a gyár megmentésében.
Az addigi tulajdonos Lassersbergerrel októberben kezdték el a tárgyalásokat, majd márciusban tudták aláírni a szerződést. „Sikerült visszacsábítani a dolgozókat”, így július közepén már újra elindulhatott a gyártás – mondta.
Szatmári Zoltán közölte: egyelőre azokat a termékeket gyártják, amelyekből már hiány volt, illetve a legkeresettebbek voltak. Jövőre új, a mai igényeknek megfelelő termékeket akarnak piacra dobni, terveik szerint nagyobb formátumú burkolólapokat is, továbbá elkezdik a padlólapok gyártását.
Jelenleg évente 1,5 millió négyzetméternyi terméket képesek gyártani, a mennyiséget a következő 3 év alatt 5-6 millió négyzetméternyire kívánják bővíteni, amivel a magyar piac 40-50 százalékát képesek ellátni, a fennmaradó részt pedig exportálni szeretnék. Most 70 dolgozót alkalmaznak az egykor 300 embert foglalkoztató gyárban, de fejlődő, modern, hosszú távon is piacképes működésben reménykednek – fogalmazott Szatmári Zoltán.
A cégtulajdonos az MTI kérdésére elmondta: a gyár és a készletek, bányajogok megvétele, valamint a termelés újraindítása mintegy 15 millió eurós befektetést igényelt. A további fejlesztésekre még ugyanekkora összeget terveznek beruházni.
Forrás: MTI
Kiemelt kép: Szatmári Zoltán a gyár ünnepélyes avatásán (MTI)




