Hogyan alakul ki a szmog, milyen típusai vannak, és a szmogképződés veszélye milyen kapcsolatban van a szilárdtüzeléssel? Mit tehetünk a szmog kialakulása ellen?
A szmog kialakulása és típusai
Ősszel, télen még igazán hideg sem kell ahhoz, hogy már jelentkezzenek az első szmog riasztások. Magyarországon a szmog az egyes településeken jelentkezik, ahol a szmog kialakulásának egyik legfontosabb oka az, hogy a levegő porszennyezése nagyobb, mint a települések közötti térben. Nem kivételek ez alól a városok sem. A KSH adatai szerint 2024-ben a legnagyobb légköri porszennyezést Csepelen, Győrben, Kazincbarcikán, Miskolcon, Pécsen, Tökölön mérték.
A szmog (füstköd) fogalmát a füst és a köd angol nevéből alakították ki. Két típusát különböztetik meg:
London típusú szmog: reduktív típusú szmognak is hívják. Általában télen, szélmentes, magas páratartalmú levegőben alakul ki, amikor az alsó, hideg légrétegek felett meleg levegő van. A levegő fő szennyezője a fa- és a széntüzelésből származó füst kén-dioxid, szén-monoxid és por tartalma.
Los Angeles típusú szmog: oxidatív típusú szmog. A szmog forrása a közlekedés, és jellemzően nyáron alakul ki, szintén szélcsendes időben. A gépjárművek kipufogó gázának nitrogén vegyületei a levegő oxigén molekuláit atomos állapotú oxigénre bontják. Az oxigén fotokémiai reakciók útján ózonná alakul, ami az emberi szervezetre is mérgezően hat. A járművek emellett port is bocsátanak ki, különösen a dízel motorok.
A levegőbe kerülő porszemcsék méretei és egészségügyi határértékei
A levegőbe kerülő szén-dioxid a Föld forgásának következtében egyenletesen oszlik el a légkörben. A por kibocsátás viszont a kibocsátás közvetlen környezetében okoz károkat.
A porszennyezés a szmog kialakulásának legfontosabb tényezője, a légköri körülményeken kívül. A levegőbe kerülő porszemcsék különböző méretűek:
- A 100 μm (mikrométer, mikron) méret feletti részecskék percek alatt leülepednek a felszínre.
- A 10-100 μm közötti részecskék pár óráig maradnak a levegőben, már belélegezhetők, nagyobb részét az orrunk kiszűri, de közvetlen egészségkárosodást okozhatnak.
- A 10 μm alatti méretű lebegő anyagok hosszan maradnak a levegőben, ezeket csak a csapadék mossa ki a levegőből. Bejuthatnak a tüdőbe, de még kiköhöghetők.
- A 2,5 μm alatti szemcsék nem tudnak kijutni a tüdőből. A KSH adatai szerint Budapest egyes térségeiben, Kazincbarcikán, Pécsett, és Sajószentpéteren mérték a legmagasabb mikropor szennyezettséget.
Mindezek a részecskék egyszerre vannak jelen a levegőben, káros hatásukat egyszerre fejtik ki.
Az egészségügyi határértéket (PM10) a 2,5-10 μm mérethatárok közötti részecskék mennyiségére állapították meg. Magyarországon a határérték 24 órás átlagra 50 μg/m3, az éves átlagra 40 μg/m3.
A szmogriadó, és a légszennyezés egészségügyi hatásai
A szmogriadót két fokozatban rendelik el: a tájékoztatási fokozatot akkor kell elrendelni, ha a szálló por értéke két egymást követő napon meghaladja a 75 μg/m3 értéket (az egészségügyi határérték kétszeresét), és riasztási fokozatot kell elrendelni, ha a két egymást követő napon a porszennyezés 100 μg/m3 feletti.
A szmog egészségkárosodást okoz. A légzőszervi betegségben szenvedők számára két-három szmogos nap súlyos következményeket is okozhat.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint 2024-ben 8 millió ember vesztette az életét a légszennyezés miatt a világon. A krónikus asztmás betegek száma 1990 óta öt és félszeresre, a hörghurutos betegek száma 3,8-szorosra nőtt. A klímaváltozás hatására megjelent parlagfű „áldozatainak” (allergiások) száma pedig 33-szorosra. A többlet napsugárzás, és az ózonpajzs védő hatásának csökkenése miatt a bőrrákos betegek száma 9,2 %-al nőtt [2].
A szilárd tüzelés és a közlekedés levegőszennyezése
A téli szmog kialakulásában a szilárd tüzelés, és a közlekedés kipufogó gázaival okozott porszennyezése a vétkes. A háztartások fatüzelését a szén-dioxid kibocsátás szempontjából környezetbarátnak szoktuk tartani. A fatüzeléssel por is kerül a levegőbe. Magyarországon mintegy 200 ezer háztartásban szénnel, lignittel tüzelnek. Ennek por és kén-dioxid terhelését a legtöbb településen érezhetjük a fűtési szezonban. A háztartások füstgáz kibocsátására nem lehet hatósági ellenőrzési rendszert kialakítani. A gépkocsiállomány károsanyag-kibocsátása is köztudottan jelentős, a részecskeszűrők nélkül közlekedő dieselüzemű járművek száma valószínűleg meghaladja a félmilliót. A járművek (különösen a dízel autók) károsanyag kibocsátását a műszaki vizsgák alkalmával ellenőrzik, de két vizsga között a motorok szabályos beállítása elhangolódhat. Sajnos, ezért láthatunk elég gyakran füstölő autókat.
A légköri por szennyezés forrása az ipari üzemek is lehetnek, bár a környezetvédelmi hatóságok rendszeres ellenőrzése és a beépített füstgáz tisztítási technológiák általában ellenőrzött határ alatt tartják az üzemek por (és egyéb káros anyag) kibocsátását.
Ami a széntüzelést illeti, a világ összes energiahordozó felhasználása 600 EJ volt 2025-ben, ebből a szén 166 EJ-lal vett részt [1].
2025-ben a legnagyobb széntermelők: az USA 483 millió tonna, Oroszország 429 millió tonna, Kína 4663 millió tonna, India 1084 millió tonna és Indonézia 790 millió tonna. Hazánkban lignitet bányásznak a Mátra és a Bükk lábánál, 2025-ben 2,1 millió tonnát.
A jelentős szénkészlettel rendelkező országok a szénbányászat visszaszorítására tett nemzetközi állásfoglalások ellen rendre kifogást jelentenek be. Például Ausztrália (2025. évi széntermelése 431 millió tonna) sok éves erőfeszítését a megújuló energiahordozók használatának terjesztése területén fel akarja váltani a széntermelés fokozásával és támogatásával. Nem is kellene ennek a hírnek nagyobb jelentőséget tulajdonítani, ha Ausztrália nem lenne a világ széntermelésének egyik meghatározó országa.
Sokakat megdöbbentett Trump amerikai elnök 2017. év eleji nyilatkozata, miszerint az USA az energiaönellátása érdekében elhalasztja a légkör védelmére kötött párizsi megállapodás teljesítését, és ezzel az amerikai szén- és szénhidrogén bányászat fejlesztését segítette elő. Az elnök napjainkig sem állt el ettől az álláspontjától.
Az EU pedig erőteljes harcot folytat a fosszilis tüzelőanyagok visszaszorításáért és a megújuló energiahordozók gyorsabb elterjesztéséért, és erre a célra rengeteg pénzt is szán.
A szén külkereskedelme és termelése
A szén külkereskedelme alig változott az elmúlt években (EJ-ban) [1]:
| évek | 2015 | 2020 | 2023 | 2024 | 2025 |
| export-import | 31,27 | 32,78 | 35,56 | 36,55 | 35,52 |
A szén ára a világ egyes térségeiben nem mutat nagy szórást. A 2025.évi átlagárak (USD/tonna):
USA: 74,70, Ny-Európa: 97,96, Indonézia: 61,31, Kína: 87,89, Japán: 95,67, Ausztrália: 72,40 [1].
Az USA szén termelése és felhasználása jövőjét mutatja be az U.S. Energy Information Administration kutató intézet 2026-ban (EJ-ban) [3]:
| évek | 2028 | 2030 | 2035 | 2040 | 2050 |
| termelés-felhasználás | 9,90 | 8,99 | 5,60 | 4,91 | 3,78 |
Megújulók az energiatermelésben
A megújulók használatának legfontosabb képviselője nálunk a fa- és szalmatüzelés, amelyek a hazai megújuló használat 80 %-át adják. Örvendetes ugyanakkor a napenergia egyre nagyobb mértékű hasznosítása a lakosság és az ipar oldalán is.
Általános szabály az, hogy Európában az ipari szén- és biomassza tüzelésnél a füstgázok összetételének állandó ellenőrzése kötelező, és a tüzeléstechnológiához szabályozott égéstermék kezelés (tisztítás) kapcsolódik.
Különböző légszennyezők határértekei
A fokozott légszennyezés forrásai nem az ipari tüzelőberendezések, hanem a háztartások és a kommunális épületek. Köztudott, hogy 100 kg fa eltüzelésekor átlagosan egy kilogramm por kerül a levegőbe, ennek nagy része a légköri aeroszolt alkotó 10 μm méret alatti szilárd szennyezés. A fatüzelés „termel” még szén-monoxidot, nitrogén-oxidot és ózont is. A széntüzelésnél is ezek a légszennyezők kerülnek a levegőbe, azzal a kiegészítéssel, hogy a szénnek (és főleg a lignitnek) viszonylag magas a kéntartalma, és ez okozza a füstgáz magas kén-dioxid tartalmát. Tudjuk, hogy a háztartásokban a fatüzelés mellett a kályhába kerül a házi hulladék egy része is, köztük a műanyag hulladékok. A keletkező égéstermékben ezek a hulladékok növelik az égéstermék por(korom)-, szén-monoxid- és metán tartalmát.
Tulajdonképpen ellentmondásos helyzetben vagyunk:
- Csökkentsük az energiafelhasználást, csökkentsük a fosszilis tüzelőanyagok használatát, használjunk inkább megújuló energiahordozókat. A megújuló energiahordozók egyike a biomassza, közte a fa, mezőgazdasági hulladék (szalma, kukoricaszár).
- Előzzük meg a szmogok kialakulását, zárjuk ki a légszennyező aerosolok (por) légkörbe kerülését. Használjunk tehát a légkör szempontjából „tiszta” tüzelőanyagokat: földgázt, napenergiát, szélenergiát, nukleáris energiát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat rendszeresen méri a légkör nitrogén-oxid, kén-dioxid, ózon és kisméretű részecske (≤10 µm alatti) tartalmát. A mérések alapján léptetnek életbe különböző légszennyezés korlátozási intézkedéseket:
| µg/m3 | egészségügyi határérték | tájékoztatási küszöbérték | riasztási küszöbérték | |
| nitrogén-oxid | órás átlag | 100 | 350 | 400 |
| kén-dioxid | órás átlag | 250 | 400 | 500 |
| ózon | órás átlag | – | 180 | 240 |
| szilárd részecske | napi átlag | 50 | 75 | 100 |
A légkörbe került gázok között a szén-dioxid, a metán és a fluor tartalmú gázok is megjelennek. A környezetkárosítás szempontjából a metánt huszonnégyszer veszélyesebbnek tekinthetjük, mint a szén-dioxidot. A légkörbe kerülő gázok reakcióba lépnek a levegő porszennyezésével, bonyolult vegyületek alakulnak ki. A fluor tartalmú gázok kiiktatásáról már mintegy tíz éve születtek határozatok, és a hűtőipar be is fejezte ezeknek a gázoknak a használatát.
A megújulók által okozott környezetszennyezés
A napenergia, a vízenergia, a szélenergia hasznosítás, a hőszivattyús hőtermelés és a termálvíz-visszasajtolással működő geotermikus energiakinyerés teljes mértékig környezetbarát, mert a termelt energia nem terheli a légkört semmilyen kibocsátással. Ezeknek a környezetbarát energia rendszereknek az üzemeltetéséhez villamos áramot használunk, így közvetve, kis mértékben mégis környezetszennyezést okoznak.
Beszélni kell azonban a biomassza eltüzeléssel járó porszennyezésről.
A KSH adatai szerint a szilárd légszennyező kibocsátás rohamosan nő: 2008-ban 6 kg/fő volt, 2009.-ben már 8 kg/fő, 2010-ben pedig 17 kg/fő, ma már 30 kg/fő felett járhatunk.
Az ipari tüzelőrendszereken a por leválasztása kötelező. Megfigyelhető viszont, hogy a szmog leggyakrabban azokban a városokban alakul ki, ahol a földrajzi fekvés miatt a szmogra jellemző légköri viszonyok könnyen kialakulhatnak (völgyek, szokásos légjárásra merőlegesen elhelyezkedő települések), és a lakosság körében elterjedt a fatüzelés. Megfigyelhető ez Budapest kertvárosi kerületeiben is.
Mit tehetünk a szmog kialakulása ellen?
A légköri tényezőkkel (légáramlat, hőmérséklet, páratartalom) semmit. Sokat tehetünk viszont a szmog kialakulását lehetővé tevő meteorológiai helyzetben a légkör porszennyezésének csökkentésével.
A települések általában korlátozzák ősszel a lombok, a kerti szemét szabadtéri égetését. Szmogveszély esetén ezt azonnal tiltani kell(ene).
Súlyosabb szmogveszély esetén a járműforgalmat korlátozzák: meghatározott napokon, vagy földrajzi területen a járművek egy része közlekedhet csak. A korlátozásokban a dízel járműveket, különösen a nagyobb teljesítményűeket erősebben kellene korlátozni.
A háztartásokban a szén- és fatüzelést szabályokkal nem lehet befolyásolni. Megfelelő felvilágosítással viszont azt el lehet érni, hogy a szilárd tüzelésű kályhákban, kazánokban lehetőleg ne tüzeljenek mást, mint szenet és fát. Kerülni kell a műanyag hulladék, a zsíros, olajos papír és rongy, gumihulladék, fáradt olaj eltüzelését a kályhákban. Fel lehet hívni a figyelmet arra is, hogy a fatüzelésnél a tűzifa víztartalma minél kevesebb legyen, mert ezzel a tüzelőberendezés hatásfoka nőni fog, és a levegőbe is kevesebb vízpárát bocsátunk ki, ami a szmogképződés egyik fontos eleme.
A szmog magasabb veszélyfokozata esetén a jelentősebb közösségi létesítmények (iskolák, kulturális intézmények, hivatalok) rövidebb nyitvatartással, kevesebb fűtéssel fékezhetik a szmogveszély fokozódását.
[1] Energy Institute: Statistical Review of World Enegy 2026 |75th edition
[2] www.nrgreport.hu
[3] U.S. Energy Information Administration: Annual Energy Outlook 2026.
Dr. Szilágyi Zsombor
Fotóillusztráció: Canva




