Az EU-SOLAR munkáját már csak azért is érdemes nyomon követni, mert tökéletes példája annak, hogyan lehet egy sokszor bizonytalan piacon a saját erőforrásokra építkezve, tudatos döntésekkel, óvatos, de kiszámítható módon fejlődni. A mostani profiltisztítás pedig számottevő előnyt jelenthet hazai épületgépész vállalkozásoknak.
„Kellett egy komoly gépezet, ami az ügyfélszerzéstől az üzembe helyezett napelemes rendszerig szabályozottan végigvisz minden egyes projektet. Ezért hoztuk létre profi vállalatirányítási rendszerünket, mely alkalmas ennek a munkának a hatékony kiszolgálására. Ez a döntés nagy volumenű befektetés volt, nem kis kockázattal, de a jelenlegi fölfelé skálázódás kulcsává vált. Nem csak szintlépést, egyúttal versenyelőnyt is jelentett, hiszen a hazai kis- és középvállalkozások többsége ma még nem kellően felkészült ezen a téren” – mondta még 2021-ben a Budapesti Értéktőzsde portáljának az EU-SOLAR igazgatósági elnöke. „Külföld, elektromosautó-töltés, akkumulátoros rendszerek – jövőbe mutató termékeink és terveink vannak” – tette hozzá szintén ebben a cikkben Petre András.
Hogy az EU-SOLAR-nál már a kezdetek óta milyen mértékben építenek a megalapozott stratégiai döntésekre, jól bizonyítja, amit a G7 portálnak mondott négy évvel ezelőtt: „Tudtam, hogy előbb-utóbb robbanni fog ez a piac, és amikor robban, akkor majd hirtelen kell nagyra növeszteni a céget. Azaz meg kellett teremteni a rugalmas skálázhatóság alapjait, ezért a versenytársaknál jóval nagyobb mértékben kezdtem az informatika felé fordulni. Kifejlesztettünk egy cégre szabott komplett vállalatirányítási rendszert, és ennek a befektetésnek az előnyeit élvezzük most”.
Mindez annak fényében izgalmas, hogy ezek a vállalások megvalósultak, a stratégiát pedig újra elkezdték a társaságnál fejleszteni. Miközben ugyanis a fókuszban továbbra is napelemgyártás és az energiatárolás maradt, a vállalatirányításban jelentős belső fejlesztések indultak el a mesterséges intelligencia (AI) lehetőségeire építkezve.
Ennek apropóján belső stratégiai erőforrás-módosítások mellett döntöttek, így a hőszivattyú-gyártást és kereskedelmet a jövőben nem fogják a szolgáltatás részeként tovább vinni.

Több száz IQ Quantum hőszivattyú eladó
Az IQ Quantum levegő–víz hőszivattyú olyan típusrendszer, amely családi házaknál, kisebb társasházaknál és kisebb intézményi projektekben is jól ismételhető konfigurációkat tesz lehetővé. Aki több, hasonló léptékű beruházást visz párhuzamosan, annak külön előny, hogy ugyanazzal a géptípussal, ismert hidraulikai és szabályozástechnikai megoldásokkal dolgozhat. Ez csökkenti a tervezési és kivitelezési kockázatot, gyorsítja a műszaki előkészítést, és leegyszerűsíti a szervizelést is.
Felújításnál az IQ Quantum hibrid rendszerként illeszthető meglévő kazánhoz, így a fűtési időszak nagy részét a hőszivattyú viszi, a csúcsokat pedig a meglévő hőtermelő fedezi. Új építésnél alacsony előremenő hőmérsékletű felületfűtéssel és/vagy fan-coil hálózattal optimális komfort és jó éves hatásfok érhető el.
Az IQ Quantum hőszivattyúk készletkisöprése kifejezetten azoknak a gépész és épületgépész vállalkozásoknak hoz üzleti lehetőséget, amelyek egyszerre több, korszerű hőszivattyús projektet szeretnének megvalósítani, tervezői és kivitelezői oldalon egyaránt.
A most futó készletkisöprés lényege, hogy az IQ Quantum hőszivattyúkból egyszerre nagyobb mennyiséget lehet kedvező feltételekkel beszerezni. Ez különösen azoknak a cégeknek érdekes, amelyek előre látnak több, hasonló léptékű családi házas vagy kisebb intézményi projektet. A kedvezőbb bekerülési ár nem csak a beruházó megtérülését javítja, hanem a vállalkozás árrésstruktúráját is rugalmasabbá teszi: könnyebb versenyképes, mégis profittermelő ajánlatot adni.
A társaság eladásra kínálja IQ Quantum AirPro 6, 9 és 12 kW-os változatát, A+++ energiaosztállyal, mindezt Magyarország területén ingyenes házhozszállítással és ajándék 100 literes puffertartállyal.
További részletek a márka oldalán, itt érhetők el.

(X)



