Többszintes épületekben gyakori a „kluttyogó” lefolyó, a kiürülő bűzzár és az időszakos csatornaszag – akkor is, ha a csőméretek papíron rendben vannak. A háttérben sokszor nem méretezési hiba, hanem a strangszellőzés hiánya, elégtelensége vagy hibás kialakítása áll. A cikk bemutatja a nyomáscsúcsok kialakulását az ejtővezetékben, a tipikus bűzzárak tényleges terhelhetőségét, valamint a tetőkivezetés, az ágvezetékszellőzés, a légbeszívó szelep és a pozitív nyomáscsillapító alkalmazásának határait. Gyakorlati szempontokkal segít a hibák felismerésében, javításában és az üzemeltetési karbantartásban.
Bevezetés
A belső szennyvízelvezető rendszerek megbízhatóságát nagymértékben meghatározza, hogyan alakulnak a nyomásviszonyok az ejtővezetékben (strangban) és a hozzá csatlakozó ágvezetékekben. A lefolyás során keletkező negatív és pozitív nyomáscsúcsok közvetlenül terhelik a bűzzárakat; ha a vízzár nem elég magas, vagy a nyomásingadozás túl nagy, a bűzzár részben vagy teljesen megszűnik, és csatornaszag, illetve szennyezett levegő jut a belső térbe.
A strangszellőzés – tetőre vezetett szellőzőstrang, mellékventilációk, légbeszívó szelepek, szükség esetén pozitív nyomáscsillapítók – feladata, hogy a nyomáslengéseket olyan tartományban tartsa, amely mellett a bűzzárak biztonságosan működnek. Sokol és Peráčková bűzzárvizsgálatai alapján egy 50 mm-es vízzár – a párolgást is figyelembe véve – nagyjából 450–470 Pa nagyságrendű nyomáskülönbségig képes hatékonyan lezárni a csatorna és a helyiség között; e felett a vízzár funkciója megszűnik.
Jelen cikk a hazai gyakorlatban tipikus többszintes (de nem extrém magas) lakó- és irodaházak strangszellőzésével foglalkozik. Kb. 9–10 emelet felett a strang hidraulikai viselkedése önálló tervezési problémát jelent, amely külön vizsgálatot igényel; erre itt csak röviden utalunk, részletesen nem tárgyaljuk.
Hidraulikai háttér – miért kell szellőzés?
Az ejtővezetékben a szennyvíz a cső belső falán gyűrűs rétegben áramlik, középen levegőmag alakul ki. Amikor egy ágon nagyobb vízhozam lép be, a levegőmag részben lezárul, ún. dugattyúhatás jön létre: a lezárt levegőoszlop az áramlás irányába „húzódik”, és a csatlakozási pont környezetében negatív nyomás lép fel. Ha a rendszer nem kap elegendő levegőt a szellőzőn keresztül, a hiányzó levegőt a bűzzárakon át próbálja pótolni – ez okozza a jellegzetes „gurgulázást” („kluttyogást”) és a vízszint csökkenését.
A strang irányváltásainál (pl. függőleges–vízszintes átmenet, 2×45°-os könyök, iránytörés) a gyűrűs áramlás megszűnhet, a cső teltté válik, kialakul a hidraulikus bukó. A bukó felett pozitív, alatta negatív nyomás lép fel. A strang tövében a pozitív nyomáscsúcsok a bűzzárakból kifelé „kilökhetik” a vizet, ami zajjal, szennyezéssel és szaggal jár.
Sokol és Peráčková bűzzármodellje alapján az 50 mm-es bűzzár (kb. 43 mm tényleges vízmagassággal, 2 hét használatmentes időszak után) körülbelül 460 Pa nyomáskülönbségig tekinthető még biztonságosnak; ennél nagyobb negatív nyomás a vízzár kiszívásához, ennél nagyobb pozitív nyomás a víz kifújásához vezethet. A szellőzés szerepe tehát az, hogy a nyomáslengéseket a bűzzárak nyomásállósága alatt tartsa. A következő táblázatban jellemző bűzzár-vízmagasságokat gyűjtöttünk össze.
| Szaniter/ szifonkialakítás | Tipikus bűzzár vízmagasság (mm) | Megjegyzés |
| Mosdó | 50 | Gyakorlatban 50 mm a legelterjedtebb; új építésnél egyes rendszereknél 75 mm ajánlott. |
| Mosogató (konyhai) | 50–75 | Nagyobb szennyezés miatt gyakran 75 mmes szifonnal szerelik, de 50 mm is elterjedt. |
| Zuhanytálcalefolyó | 30-50 | EN 1253 szerint zuhanylefolyóknál a szabványos vízzármagasság legalább 50 mm, de szűk beépítési hely esetén 30 mmes vízzárú szifon is engedélyezett meghatározott feltételekkel. |
| Kádlefolyószifon | 38-50 | Gyakori gyári adatok: „38 mm x 50 mm seal” – azaz kb. 38 mm tényleges vízzár, 50 mm névleges mérettel; konzervatív tervezéshez 38–50 mmrel érdemes számolni. Általános lakossági kádaknál 50 mm vízzár az elterjedt. |
| Régi kisméretű padlóösszefolyó | 30-40 | Sok helyen találkozhatunk még ilyennel. |
| Padlóösszefolyó korszerű (padlószifon) | 50–75 | Szennyvízpadlóösszefolyónál min. 50 mm, új építésnél gyakran 75 mm mély vízzárat kérnek. |
| Vizelde szifon | 50 | Kis térfogatú, gyors lefolyás, jellemzően 50 mm vízzár. |
| WCcsésze beépített szifonja | 50–60 | A kerámia „S” vagy „P” alakú szifonja jellemzően kb. 50–60 mm vízzárnak megfelelő vízoszlopot tartalmaz. |
| Mély bűzzárú padlóösszefolyó | 75–100 | Ritkán használt helyiségekben (pince, gépészeti tér) párolgás miatti vízvesztés ellen alkalmazzák. |
Fontos, hogy a fenti értékek tipikus, irányadó tartományok; a konkrét szifon gyári adatlapja ad tájékoztatást a tényleges vízzármagasságról.
Nyomáslengések időbeli lefolyása és szuperpozíciója
A nyomásviszonyok szempontjából nemcsak a csúcsértékek, hanem a nyomáslengések időtartama és gyakorisága is meghatározó. Egy egyszeri, rövid idejű depresszió ritkán idézi elő a bűzzár teljes elvesztését, de ha a jelenség sokszor ismétlődik, a vízzár „fokozatosan elfárad”: a vízoszlop egy része minden egyes lengésnél elmozdul, majd részben visszarendeződik, így a nettó vízszint hosszabb távon csökken.
Több szaniter egyidejű, illetve egymást követő üzembe lépése esetén nyomáslengés-szuperpozíció is felléphet. Ha például egy irodaházi szinten rövid időn belül több WC-t, mosdót, zuhanyt használnak, az egyes ágvezetékek és a strang által keltett nyomáshullámok összeadódhatnak. Ilyenkor előfordulhat, hogy a „névlegesen” biztonságosnak tekintett nyomáscsúcsokat (pl. 200–250 Pa) többször egymás után éri a rendszer, és ez a gyakorlatban hasonló hatású lehet, mint egyetlen nagyobb, például 400–450 Pa-os kilengés.
A tervezés szempontjából ezért nemcsak a számított maximális negatív és pozitív nyomást, hanem az üzemszerű terhelés jellegét is érdemes értékelni: mennyire pulzáló a használat (irodai csúcsidő), mennyire folyamatos (szálloda, kollégium), milyen a vízhozamok időbeli eloszlása. A kedvezőtlen időbeli összeadódás jól magyarázza, miért tapasztalunk egyes épületekben főleg „csúcsidőben” fokozott gurgulázást és szagproblémát, míg más napszakokban a rendszer látszólag hibátlanul működik.
A párolgás és ritkán használt szaniterek szerepe
A bűzzár tartósságát nemcsak a nyomáslengések, hanem a párolgás is erősen befolyásolja. Sokol és Peráčková napi kb. 0,5 mm vízszintcsökkenéssel számolnak 20 °C körüli hőmérsékleten; ez azt jelenti, hogy már 2 hét használaton kívüli állapot után az 50 mm-es névleges vízzárból csak kb. 43 mm tényleges bűzzár marad.
Ez két szempontból fontos:
• egyrészt a bűzzár nyomásállósága csökken (kevesebb vízmagasság kevesebb megengedhető nyomáskülönbséget jelent),
• másrészt ugyanakkora nyomáslengés nagyobb relatív vízszintvesztést okoz.
Ritkábban használt szanitereknél – raktár melletti WC, takarítófolyosó mosómedencéje, pincei padlóösszefolyó – mindez azt jelenti, hogy már mérsékeltebb nyomáslengés is elegendő lehet a vízzár megszűnéséhez. Ezekben a helyiségekben érdemes mélyebb bűzzárú padlóösszefolyót vagy kiegészítő bűzzárvédő elemet választani, valamint karbantartási utasításban rögzíteni a rendszeres „vízpótló öblítést” (pl. hetente egy rövid vízráeresztés).
A párolgás és a nyomáslengések hatása összeadódik: ha a vízzár már eleve leapadt (pl. 25–30 mm-re), a bűzzár ellenállása a nyomásra drasztikusan csökken – a korábban biztonságosnak tekintett nyomáscsúcsok is elegendővé válnak a teljes vízzárvesztéshez.
A strangszellőzés hiányának jellemző okai
Az épületekben a strangszellőzés hiánya vagy elégtelensége legtöbbször több tényező együttállásából ered:
• Tetőre kivezetett szellőző elhagyása
Kivitelezéskor vagy utólagos átalakításkor gyakran „spórolós” megoldásként a tetőre menő szellőzőstrang helyett csak légbeszívó szelepet építenek be, vagy a szellőzőszakaszt egyszerűen lezárják. Így a rendszer nem tud szabadon a légkörhöz csatlakozni.
•Tetőszellőző részleges eltömődése
Madárfészek, levelek, hó, jég, építési törmelék a szellőző fejénél vagy a tetőáttörésnél jelentős keresztmetszetcsökkenést okozhat. A rendszer ilyenkor „félig zárt” módon viselkedik: közepes vízhozam esetén is túl nagy nyomáscsúcsok alakulnak ki.
•Pótlevegő hiánya hosszú ágvezetékeknél
Hosszú, több szanitert felfűző ágvezeték (folyosói csoportos vizesblokkok, zuhanytömbök) pótlevegő nélkül hajlamos a saját bűzzárai ellen dolgozni: a lefolyó víz dugattyúhatása az ág végén negatív nyomást idéz elő, a bűzzárakon keresztül próbál levegőt szívni.
•Kedvezőtlen idomkialakítás
Hirtelen irányváltások, egyszerű T-idomok, nagy szögű Y-idomok fokozzák a levegőmag lezáródását és a hidraulikus bukók képződését, így a nyomáscsúcsokat is. A korszerű, „lágyabb” irányváltások és sodró hatású idomok ezzel szemben csökkentik a kilengéseket.
• Részleges dugulások a strang alsó szakaszán
Zsír, szilárd lerakódás, szűkült keresztmetszet a strang tövénél vagy a vízszintes gyűjtőben teltebb áramlást okoz; ezzel nő a pozitív nyomás a bukó felett, és romlik a rendszer önszellőző képessége.
Következmények – felhasználói szinten érzékelhető tünetek
A strangszellőzés hiánya vagy hibás működése több, jellegzetes hibajelenségben jelenik meg:
• Kluttyogó, gurgulázó WC-k és mosdók
Az öblítés után hallható „kluttyogás” annak jele, hogy a rendszer a bűzzáron keresztül próbálja a levegőt be- vagy kiengedni. Ez tipikusan rövid idejű, de gyakran visszatérő jelenség.
• Csökkenő vízszint a bűzzárakban
A WC-csésze, mosdó, zuhanytálca vízszintje észrevehetően lejjebb kerül, különösen akkor, ha a felső szinteken egymás után több nagy öblítés történik. Tartósan alacsony vízszint már a vízzár észlelhető gyengülését jelzi.
• Csatornaszag
Részleges vagy teljes vízzárvesztés esetén az épületben szagterhelés jelenik meg, különösen ritkábban használt helyiségekben (vendég WC, raktár melletti vizesblokkok).
• Alsó szinteken kifröccsenő víz, zajos lefolyás
A strang tövének közelében a hidraulikus bukó miatt pozitív nyomáscsúcsok léphetnek fel, amelyek padlóösszefolyókban, alagsori WC-kben a víz kifújását, fröccsenését, erős bugyborékolást okozhatnak.
Ezek a tünetek önmagukban is jelzik, hogy a strangszellőzés, az ágvezetékek szellőzése vagy a hidraulikai kialakítás felülvizsgálatra szorul.
Mikor szükséges kötelezően tetőre kivezetett strangszellőző?
Gyakorlati értelemben tetőre kivezetett, szabadba szellőző strangra van szükség:
• minden olyan többszintes épületben, ahol egymás fölötti csatlakozások vannak ugyanarra az ejtővezetékre (lakóház, iroda, középület),
• minden olyan strang esetén, amely több WC-t, zuhanyt, kádat fog össze,
• minden olyan helyen, ahol irányváltás (iránytörés, könyök, vízszintes gyűjtőre fordulás) miatt hidraulikus bukó várható,
• minden olyan létesítményben, ahol a bűzzár tartós megléte higiéniai kritérium (egészségügyi intézmény, idősotthon, közintézmény).
Kb. 9–10 emelet felett a nyomásviszonyok már összetettebbek; a szellőzőstrang méretezése, aktív védelmi elemek, pozitív nyomáscsillapítók (pl. P.A.P.A. = Positive Air Pressure Attenuator) alkalmazása külön megfontolást igényel. A P.A.P.A. egy nyomásingadozás kiegyenlítő tartály. Olyan, mint egy tágulási tartály, csak a működési nyomástartománya sokkal alacsonyabb. Jellemzően magas épületeknél használják, de egyesesetekben használata megoldást jelenthet telt szelvényű alapvezetékek nyomásingadozásainak enyhítésére is. Ezt az esetet jelen cikk csak jelzi, részletesen nem tárgyalja.
Mikor szükséges ágvezeték-szellőzés?
Az ágvezeték-szellőzés célja, hogy a hosszú ágvezetéken ne a bűzzárak „szívják be” vagy „engedjék ki” a levegőt, hanem legyen önálló levegőút a strang szellőzőteréhez vagy a szabadba. Alkalmazása indokolt, ha:
• az ágvezeték hosszú, több szanitert (mosdó, zuhany, WC) fűz fel,
• az ágvezeték végén rendszeres a gurgulázás, vízszintcsökkenés,
• a számított nyomásesés az ág végén a bűzzár biztonságos tartományát megközelíti,
• a fő strangszellőző a tetőn ugyan megfelelő, de az ág a csatlakozástól távolra esik.
Az ágvezeték-szellőzés kialakítható külön tetőszellőzőként, de gyakorlatiasabb megoldás a strangba visszakötött szellőző (kerülő szellőzőág, tehermentesítő szellőzővezeték): az ágvezeték végpontjáról a szellőzőcsövet a fő szellőzőstrangba kötjük vissza. Így az ágvezeték levegőtere összekapcsolódik a szellőzőtérrel, anélkül, hogy külön tetőáttörést kellene készíteni.
Ágvezeték-szellőzés méretezési és kialakítási szempontjai
Ágvezetékszellőzés tervezésekor nemcsak az a kérdés, hogy „kell-e”, hanem az is, hogyan érdemes kialakítani. A gyakorlatban az alábbi fő szempontok merülnek fel:
• Csatlakozási pont helyzete
Az ágvezetékszellőzést célszerű az ágvezeték legmagasabb pontjára, vagy a bűzzárakhoz képest kedvező magasságra vezetni. Így a levegő a teljes ág felett szabadon tud cserélődni, és nem alakul ki zárt légtér a bűzzár fölött.
• Visszakötés módja
Ha az ágvezetékszellőzés egyedi tetőáttöréssel kerül megoldásra, építészeti és tűzvédelmi szempontból több áttörést kell kezelni. Gyakorlati megoldás a strangba visszakötött szellőző: ilyenkor az ágvezetékszellőző csövet a fő szellőzőstrangba kötjük be. Bekötésnél ügyelni kell arra, hogy a szennyvíz a szellőzőcsőbe ne kerülhessen.
• Csőátmérő
Az ágvezetékszellőzés átmérője jellemzően DN 50–75 tartományban van, a csatlakozó ágvezeték méretéhez igazítva. A túl kicsi átmérő fojtja a levegőáramlást, és nem nyújt valódi segítséget a nyomáskiegyenlítésben.
• Levegőút ellenállása
Nagy számú éles könyök, hosszú „felesleges” kerülő fokozza a nyomásveszteséget az ágvezetékszellőzésben is. Érdemes minél egyenesebb, „lágyabb” vonalvezetésre törekedni, hogy a levegő valós alternatív útvonalat kapjon a bűzzárakkal szemben.
Külön figyelmet érdemelnek azok az ágak, ahol vegyes szaniterek (WC + mosdó + zuhany) vannak egy közös vezetéken. Ilyenkor a nagyobb térfogatú öblítések (WC) sokkal nagyobb nyomáslengést idéznek elő, amely a kisebb bűzzárú szanitereket (zuhany, mosdó) terheli. Az ágvezetékszellőzés ilyen vegyes ágaknál gyakran nem luxus, hanem a bűzzárak tényleges védelmének feltétele.
Mikor elégséges a légbeszívó szelep?
A légbeszívó szelep (AAV) csak negatív nyomásra reagál: depresszió esetén kinyit, levegőt enged be, túlnyomás esetén zárva marad. Ezért:
• előnyös lehet kisebb, alacsony épületekben (pl. 1–2 szint), ahol a nyomáskülönbségek mérsékeltek,
• hasznos hosszú ágvezetékek végén, ha a fő strang megfelelően szellőzik, és csak lokális depressziót kell csökkenteni,
• alkalmazható utólagos átalakításoknál, ha tetőáttörést már nehéz lenne kialakítani.
Nem helyettesíti azonban:
• a tetőre kivezetett fő strangszellőzőt,
• a pozitív nyomás kezelését a strang tövében,
• és nem tekinthető önmagában elegendőnek többszintes épületek teljes strangszellőzésének megoldására.
Légbeszívó szelepek gyakori hibái és korlátai
A légbeszívó szelepek (AAV) helyes alkalmazása mellett is számos jelenség fordul elő, amelyet érdemes a tervezésnél és az üzemeltetésnél is szem előtt tartani.
Tipikus hibák:
• Túl alacsonyra vagy zárt térbe történő beépítés
Ha a szelep nem kap elegendő levegőt (pl. szekrénybe zárva, kisméretű, nem szellőző dobogóban), a működése korlátozott: nyitna, de nincs honnan levegőt szívnia, így a rendszer továbbra is a bűzzáron keresztül próbál kiegyenlíteni.
• Függőleges helyzet hiánya
A legtöbb AAV-gyártó függőleges beépítési helyzetet ír elő. Ha a szelep „fekszik”, vagy nagyobb dőlésszöggel építik be, a membrán működése bizonytalanná válik, és már nem a tervezett nyomástartományban nyit-zár.
• Szennyeződés, elöregedés
Por, pára, aeroszolok lerakódása a szelep mozgó részein, illetve a gumi/elasztomer elemek öregedése a nyitási nyomást megnövelheti vagy a zárást gátolhatja. Ilyenkor vagy „nem nyit időben”, vagy nem zár megfelelően, és szagproblémát okozhat.
Korlátok:
• Csak negatív nyomást kezel – pozitív nyomásnál zárva marad, a túlnyomás a bűzzárak felé terelődik.
• Nem pótolja a tetőszellőzőt – a kéményhatás, a szabadba történő folyamatos gázcsere csak nyitott szellőzővel biztosítható.
• Csak korlátozott légmennyiséget képes beengedni – nagyobb, gyorsan változó vízhozamnál (több WC egyidejű öblítése) a szükséges levegőmennyiség meghaladhatja a szelep kapacitását, így részleges depresszió akkor is kialakulhat, ha a szelep formálisan működik.
A gyakorlatban ezért az AAV-t célszerű kiegészítő, lokális megoldásnak tekinteni (például hosszú ágvezeték végén), nem pedig a teljes strangszellőzés helyettesítőjének.
Mikor merül fel pozitív nyomáscsillapító igénye?
Pozitív nyomáscsillapító (nyomáskibocsátó/attenuátor) akkor jöhet szóba, ha:
• az alsó szinteken, különösen a strang tövében visszatérő jelleggel pozitív nyomáscsúcsok lépnek fel (alsó szinti WC-k, padlóösszefolyók buborékolnak, kifröccsen a víz),
• a hidraulikai átalakítás (idomcsere, átmenet áttervezése, nagyobb csőátmérő) nem vagy csak aránytalan ráfordítással oldható meg,
• a nyomáscsúcsok a bűzzárak biztonságos tartománya közelébe vagy fölé kerülnek – különösen érzékeny funkciójú épületekben.
Magyar gyakorlatban ezek az eszközök inkább speciális, nagyobb forgalmú vagy nagy terhelésű épületeknél jelennek meg; alacsonyabb, hagyományos lakóházaknál ritkábban indokoltak, feltéve, hogy a strangszellőzés és az idomkialakítás megfelelő.
Pozitív nyomáscsillapítás – elhelyezés és hatásmechanizmus
Ha a pozitív nyomáscsúcsok rendszeres problémát jelentenek, de nyomáscsillapító eszköz nem került alkalmazásra, vagy nem jól megválasztott helyre került beépítésre, akkor a következő megoldásokat ajánljuk:
• Strang töve felett
A strang és a vízszintes alapvezeték csatlakozási pontja fölött elhelyezett nyomáscsillapító képes a hidraulikus bukó feletti túlnyomás jelentős részét elnyelni, így csökkenti az alsó szinti padlóösszefolyók és WC-k terhelését.
• Közbenső szinteken
Ha a strang hosszabb, vagy több iránytörés is van, célszerű lehet egy második (ritkán harmadik) csillapítót közbenső szinteken alkalmazni. Így a nyomáscsúcs már a felsőbb szakaszokon „elvész”, az alsó szintekre lényegesen kisebb amplitúdójú hullám érkezik.
• Ágvezetékekhez közel
Ott, ahol több ág tér vissza a stranghoz (pl. nagy szintmagasságú földszinti vizesblokk, éttermi, konyhai blokkok), a csillapító segít abban, hogy a helyi túlnyomás ne a szaniterek bűzzárain keresztül távozzon.
Hidraulikai szempontból a pozitív nyomáscsillapító egy kompresszibilis levegőteret vagy rugalmas falú kamrát jelent, amely a gyors nyomásnövekedés egy részét térfogatváltozással, késleltetetten adja vissza a rendszernek. Ezzel:
• a csúcsnyomás értéke csökken,
• a nyomáshullám időben elnyújtottabbá válik (laposabb „domb”),
• a bűzzárakra jutó terhelés biztonságosabb tartományba esik.
Ez különösen akkor fontos, ha az alsó szinten több padlóösszefolyó és más, sekély vízzárú szaniter van: ezek reagálnak a legérzékenyebben a pozitív nyomásra.
Hibaelhárítás – gyakorlati megközelítés
Strangszellőzéssel kapcsolatos hibák esetén célszerű az alábbi lépések szerint haladni:
- Tünetek rögzítése
– hol, mely szinteken, mely szanitereknél jelentkezik gurgulázás, szag, kifröccsenés? - Geometriai és hidraulikai felmérés
– strang nyomvonala, iránytörések, ágvezetékek hossza, lejtése, csatlakozási pontok, csőátmérők. - Szellőzők állapotának ellenőrzése
– tetőszellőző nyitottsága, eltömődés gyanúja, meglévő légbeszívó szelepek működése. - Dugulásvizsgálat
– szükség esetén kamerás vizsgálat a strang alsó szakaszán és a vízszintes gyűjtőkben. - Beavatkozási terv
– tetőszellőző kiépítése/helyreállítása,
– mellékventiláció (strangba visszakötött szellőző) létesítése,
– kedvezőtlen idomok, hirtelen törések korrekciója,
– lokális depresszió csökkentésére AAV, pozitív nyomáscsúcsok mérséklésére – ha indokolt – pozitív nyomáscsillapító.
Üzemeltetési és karbantartási javaslatok
A strangszellőzés helyes kialakítása mellett az üzemeltetés és a karbantartás is fontos szerepet játszik a rendszer hosszú távú megbízhatóságában.
Ajánlott üzemeltetési lépések:
• Időszakos ellenőrzés
– tetőszellőző(k) vizuális ellenőrzése (eltömődés, jég, növényzet),
– AAV-k próbanyitása, átnézése,
– problémás szinteken (pl. legalsó szint) felhasználói visszajelzések gyűjtése (gurgulázás, szag).
• Ritkán használt bűzzárak „utántöltése”
– üzemeltetési utasításban rögzíteni, hogy bizonyos időközönként (pl. hetente) vízráeresztéssel pótolni kell a vízzárat olyan helyeken, ahol a használat ritka,
– különösen mélygarázs, pince, raktár melletti vizesblokkok esetén.
• Dugulásmegelőzés
– zsíros, kemény lerakódások megelőzésére a strang tövében és az alapvezetékekben rendszeres ellenőrzés, szükség esetén átmosatás,
– a használók tájékoztatása arról, mit nem szabad a WC-be, padlóösszefolyóba dobni (törlőkendők, zsíros ételmaradékok, építési törmelék).
Egy jól megtervezett, de karbantartás nélkül üzemeltetett rendszer néhány év alatt „önmaga ellen fordulhat”: a lerakódások, eltömődött szellőzők és elöregedett AAV-k a nyomásviszonyokat lényegesen rontják. A strangszellőzés megfelelő működése tehát nemcsak tervezési, hanem üzemeltetési fegyelem kérdése is.
Összegzés
A strangszellőzés hiánya vagy hibás kialakítása a szennyvízelvezető rendszer egyik leggyakoribb, ugyanakkor gyakran alulértékelt hibaforrása. A következmények a felhasználó számára gurgulázásban, csökkenő vízszintben, csatornaszagban, szélsőséges esetben kifröccsenő szennyvízben jelentkeznek.
A hibák döntő része elkerülhető lenne:
• megfelelően kialakított és karbantartott, tetőre kivezetett szellőzőstranggal,
• hosszú, terhelt ágvezetékeknél mellékventilációval vagy strangba visszakötött szellőzővel,
• körültekintően alkalmazott légbeszívó szelepekkel,
• szükség esetén pozitív nyomáscsillapítókkal az alsó szakaszok tehermentesítésére.
A bűzzárak nyomásállóságára vonatkozó mérések – mint amilyeneket Sokol és Peráčková végeztek – hasznos támpontot adnak a megengedhető nyomáscsúcsok megítéléséhez, és ezzel a strangszellőzés tervezéséhez is.
Nádasi Levente
épületgépész tervező, műszaki ellenőr, felelős műszaki vezető
Irodalom és forrásjegyzék
[1] Sokol, M., Peráčková, J.: „Hydraulic Conditions in Foul Water Stacks”, Periodica Polytechnica Mechanical Engineering, 67(2), 94–102, 2023.
[2] Sokol, M., Peráčková, J.: „The Pressure Resistance of Odor Traps for Sanitary Appliances and their Impact on the Hygiene of an Indoor Environment”, Slovak Journal of Civil Engineering, 30(4), 31–38, 2022.
[3] Valášek, J.: „Kanalizácia”, in: Vodovody a kanalizácia vo vysokých budovách, Alfa, Bratislava, 1982.
[4] Vrána, J.: „Vnútorná kanalizácia vo vysokých budovách”, TZB info, 2004.
[5] Peráčková, J.: „Dimenzovanie splaškových odpadových potrubí”, TZB info, 2018.
