Indulnak a foglalkoztatást támogató európai uniós pályázatok

foglalkoztatas-munkaeropiac-tamogatas-europai-unio_2024

2030-ig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a foglalkoztatás és az aktivitás növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését, valamint a munkakörülmények javítását – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium. 

Ebből a forrásból

Az infláció visszaszorítását követően 2024-ben a kormány fő célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus, 4% körüli GDP bővülést érjen el. Ennek érdekében helyre kell állítani a fogyasztást, 25%-os szint felett kell tartani a beruházásokat, valamint tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást. A GINOP Plusz program aktivitás és foglalkoztatás növelését támogató 3. és 4. prioritásain keresztül ez utóbbi célt 2030-ig több mint 460 milliárd forinttal fogják támogatni az uniós források. Annak érdekében, hogy a források mielőbb a gazdaságba kerüljenek, a kormány márciusban 70 milliárd forintos, áprilistól pedig további 200 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást tesz elérhetővé.

Foglalkoztatás-bővítés munkavállalói képzéssel

A munkahelyi képzésekre fordítható forrásból a munkáltatók szakmai ismeretek bővítésére kaphatnak támogatást, elsősorban a munkavállalók képzési költségeihez, valamint a munkavállalók képzés alatti kieső munkaidőre járó bérének biztosításához. A képzéseket támogató program számos könnyítést tartalmaz a vállalkozások részére, az energiaintenzív ágazatokban működő vállalkozások pedig már munkahelymegőrzési célokra is felhasználhatják a támogatást. A részletes információk 2024. március 1. napjától lesznek elérhetők a munkaügyi portálon, majd ezt követően a vállalkozások március első felében nyújthatják be pályázataikat az illetékes kormányhivatalok részére.

A fiatalok elhelyezkedését támogató Ifjúsági Garancia Plusz program közel 200 milliárd forintos keretéből képzésekkel, bértámogatással, mobilitási támogatásokkal a kormány célzottan támogatja a 30 év alatti korosztály munkaerőpiacra lépését. A programon keresztül összesen 84 ezer álláskereső, vagy inaktív fiatal munkaerőpiaci beilleszkedése valósulhat meg, amelyben kiemelt fókuszt kapnak a hátrányos helyzetűek.

A vonatkozó részletes

amelyek a jelentkezéseket április elejétől tudják fogadni a fiatalok és az őket foglalkoztatni kívánó munkáltatók részéről.

Mindezen programokon túlmutatóan várhatóan májusban újabb közel 160 milliárd forint uniós forrás nyílhat meg a 30 év feletti álláskeresők foglalkoztatásának elősegítése és a munkakörülmények javítása érdekében.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium
Fotóillusztráció: Freepik

Megosztás

Előző olvasása

Idén tavasszal is jön az Aktív Épületgépészek Klubja

Következő olvasása

SIRHA Budapest 2024: az ACO nagykonyhai megoldásaival és újdonságaival