Nagyon elkezdtek spórolni a fogyasztók a gázzal

energiaugyi-miniszterium-gazfogyasztas-aramfogyasztas

Tavaly tovább mérséklődött a Magyarországon felhasznált földgáz és villamosenergia mennyisége. Gázból mintegy 8,5 milliárd köbméter fogyott tavaly, a 2022-es szinthez képest 1 milliárd köbméterrel, 10,9 százalékkal, a 2021-eshez mérten 2,5 milliárd köbméterrel, 23 százalékkal kevesebb – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.

Tehát majdnem negyedével csökkent a hazai gázfogyasztás két év alatt, áramból pedig 41 terawattórányit használtak el, így a villamosenergia-fogyasztás több mint 2 terawattórával, 4,7 százalékkal volt alacsonyabb a megelőző évinél.
A Központi Statisztikai Hivatal összegzése szerint a lakosság több mint 3 milliárd köbméter, a gazdasági szereplők közel 5,5 milliárd köbméter földgázt használtak fel 2023-ban – áll a közleményben.

A szaktárca szerint a mérséklődés a két nagy fogyasztói kategóriában, éves összevetésben rendre 10,7 és 11 százalékos volt. A negyedik negyedéves mutatók kismértékű növekedést jeleznek, a mintegy 2,7 milliárd köbméteres összes igénybevétel 1,3 százalékkal múlta felül 2022 utolsó három hónapjának szintjét. Hozzátették, tavaly novemberben hosszú idő után először nőtt az áramfogyasztás a megelőző év azonos hónapjához képest, és emelkedés volt tapasztalható decemberben is. Az utolsó negyedév így a közel 11 terawattórás felhasználással az egész éves csökkenéssel szemben 2,1 százalékos bővülést hozott.
Az MVM Csoport adatszolgáltatásán alapuló kalkuláció szerint az október közepén kezdődött fűtési szezon 2023-ra eső részében gázból közel 2,5 milliárd köbméter, áramból mintegy 9,5 terawattóra fogyott Magyarországon. 2022 azonos időszakához viszonyítva ezek a számok 1,8, illetve 3,1 százalékos növekedést mutatnak – olvasható a közleményben, mint ahogyan azt is megemlítik, a magyarországi gáztárolók töltöttsége még mindig 86 százalék fölötti.

Forrás: MTI
Fotó: épületgépész.hu

Megosztás

Előző olvasása

Februárban jön a 13. Országos Kéménykonferencia

Következő olvasása

Napenergia: a változások éve volt 2023