Szerelvényeket, berendezéseket kaptak adományba a szakképzők

Még november közepén küldte ki a szakmának a Magyar Épületgépészek Szövetsége (MÉGSZ) azt a felhívást, amelyben azt kérte, hogy az épületgépész vállalkozások ajánljanak fel anyagokat,eszközöket,berendezéseket a szakképző intézményeknek.

„A szakmai összetartozás és összefogás jegyében arra kérjük a szerelő és szervizes kollégákat, cégeket, hogy adományozzanak olyan maradék anyagokat, szerelvényeket, légtechnikai idomokat, leszerelt, már használatba nem kerülő készülékeket stb, amelyeket a közelükben működő szakképző iskolák a műhelygyakorlatok közben hasznosítani tudnak.” – írták a kiküldött elektronikus hírlevélben. Hozzátették, „az egész novemberben tartó Országos Magyar Épületgépész Napok (OMÉN) alkalmából támogassuk az épületgépészeti szakképzést folytató iskolákat, és ezzel a jövő szakmunkásnemzedék fejlődését!”, és megadták azoknak az iskoláknak az elérhetőségét, amelyek szívesen várják az adományokat.

A kezdeményezés idén az egyik debreceni szakképzős számára igazán sikeres volt, hiszen több cég is fontos eszközöket, berendezéseket adományozott számukra.
– Nagyon örültünk a felajánlott eszközöknek, amelyek egytől egyig hasznosan támogatják tanulóink gyakorlati képzését – mondta megkeresésünkre Kiss Gyöngyi, a Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola szakmai oktatója, munkaközösség-vezetője. Az intézményben többek között víz- és csatornarendszer-szerelő, központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő, valamint hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő képzéseken vehetnek részt azok a tanulók, akik az épületgépészet iránt érdeklődnek. Az iskolában részszakmát is oktatnak és nagy hangsúlyt fektetnek a felnőttek képzésére.

Kiss Gyöngyi elmondta, idén négy, a régióban működő vállalkozás élt a felajánlással, meghallva a MÉGSZ felhívását. 
A Nádudvari Nonprofit Kft. 7 darab Thermomax INKA 55-ös gázkazán adományozott, ráadásul – az oktató nagy örömére – füst- és légellátáselvezető rendszerrel együtt, amely nagyon hatékonyan fogja szolgálni a gyakorlati oktatást.
A HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. többek között solar tágulási tartályokat, rézidomokat, csöveket, ventillátort adományozott. A Gázszer Kft. pedig egy komplett teherautónyi anyagot, eszközt adott az iskola számára, pl. padlófűtési csöveket, PVC-csöveket és tartályokat.
Az oktatási intézmény duális partnere, a Gépész-Dynamic Kft. pedig idén „meglepte” az iskolát egy bontott, de jól működő, LAS-rendszerű gázkazánnal.
– Tanulóinknak nagyon sokat jelent a gyakorlati oktatás, a kivitelezést így tudják könnyebben megtanulni – mondta Kiss Gyöngyi, aki szerint ezek a céges adományozások a cégek számára márkaértékkel is bírnak, hiszen a jövő szerelői számára már ismertek lesznek azok a márkák, cégek, épületgépészeti vállalkozások, amelyek eszközeivel tanultak.

Kiemelt fotó: Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola

Megosztás

Előző olvasása

Szakcikk az F-gáz rendelet módosításról

Következő olvasása

Oktatási célra adományozott a Daikin