Napelem-helyzet: eljutottak a kritikák a kormányhoz

napelem-szaldo-elszamolas-kormany

Nyugtatgat és finomhangolásra hivatkozik a szaktárca a napelemes szaldó-elszámolás tervezetével kapcsolatban.

Az elszámolási rendszer tervezett változtatása, illetve a Magyar Napenergia és Napkollektor Szövetség után a portfolio.hu megkérdezte az Energiaügyi Minisztériumot, amelynek Kommunikációs Főosztálya összefoglalóan az alábbi sajtóválaszt juttatta el a portálnak:

„Az éves elszámolás kivezetését 2024. január elsejétől hatályos uniós rendelkezés írja elő a tagállamok számára. Az ehhez igazodó hazai szabályozási tervek a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal tavalyi döntései nyomán már eddig is ismertek voltak. Finomhangolásukon a már megvalósított vagy megkezdett beruházásokban érintett családok érdekeit figyelembe véve dolgozik az Energiaügyi Minisztérium. Az előkészületben lévő változások lehetővé teszik a jövőbeli fejlesztések megtérülését is, miközben a villamos energia rendszer egésze szempontjából tervezhetőbb, kiszámíthatóbb kereteket biztosítanak. A pontos részletekről a végleges döntések megszületése után, szeptemberben várható tájékoztatás. A tárca ahogy az eddigiekben, a jövőben is nyitott a szakmai szövetséggel való egyeztetésre.”

A portfolio.hu teljes cikke itt olvasható.

A HVG is hosszú cikkben elemezte a helyzetet, főként a napelemes beruházás megtérülési idejét megszólaltatva piaci szereplőket is. Ez a cikk pedig ide kattintva olvasható el.

Fotó: épületgépész.hu

Megosztás

Előző olvasása

A lakóépületek korszerűsítését sürgeti a TLE

Következő olvasása

Komoly kihívások előtt a hűtőközegpiac – interjú a HKVSZ elnökével