Régiós szakmai találkozót szervezett a Gázközösség Szekszárdra

A hagyományt megtartva, idén is megtartották a Gázközösség Szakmai Napját Szekszárdon, amelyre elsősorban Baranya, Tolna, Somogy és Fejér megyékből érkeztek épületgépész vállalkozók és szakemberek, köztük az egyesület tagjai, MÉGSZ tagok és az E.ON Hungária Csoport munkatársai. Az egész napos program célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen a mintegy 120 résztvevőnek a szakmai és baráti találkozásokra és a szakmai tudás frissítésére, kiegészítésére.

A rendezvény első felében színvonalas szakmai előadásokat hallhattunk, amit délután a Gázközösség éves közgyűlése zárt. A megnyitót követően az előadások sorát a Gázközösség elnöke, Murányi Sándor indította. Az előadás során betekintést nyertünk az aktuális változásokba és megoldásokra váró problémákba a gáz műszaki-biztonsági szabályozásban, valamint hasznos információkkal gazdagodtunk a hidrogén földgázba történő bekeveréséről. Bali Gábor energiapiaci szakértő, egykori DDGÁZ-os vezető munkatárs előadásában az energiaválság kialakulását és következményeit tárgyalta. Részletesen bemutatta, hogyan alakultak az energiaválságok a világban, és milyen hatással vannak az energiapiacokra. Dr. Vajda József, főiskolai tanár és szakszerkesztő a Gebaeudeprofi 3D Plus szoftverrel kapcsolatos épületenergetikai számításokról tartott előadást. Részletesen bemutatta, hogy milyen hatással vannak a gépészeti változtatások, például a hőtermelő cseréje, a gépi szellőztetés vagy a csőszigetelések a fűtési energiaigényre. A szoftver segítségével pontos becsléseket lehet készíteni az épületek energiafelhasználására, ami segíti az energetikai hatékonyság növelését és az energiamegtakarítást.

Versits Tamás, a Magyar Gázipari Vállalkozások Egyesületének elnöke is fontos témát hozott, a hőszivattyúk és gázkazánok közötti különbségek és alkalmazástechnikai kritériumok bemutatására összpontosított. Pintarics József, a Viega Kereskedelmi Kft. műszaki tanácsadója az előadásában bemutatta a Viega préskötés technológiát, amely hatékony és megbízható módszert kínál a csővezetékek összekötésére. Bathó Zsolt értékesítési mérnök és Farkas Róbert klíma és légtechnikai szortimentvezető előadásukban bemutatták a Brötje gázkészülékeket, hőszivattyúkat és a TRINNITY klímákat. Részletesen tárgyalták ezeknek az eszközöknek az előnyeit, jellemzőit és alkalmazási területeit. Az előadás segített a résztvevőknek megérteni, hogy hogyan lehet ezeket a modern technológiákat hatékonyan használni az épületgépészetben, és hogyan járulnak hozzá az energiatakarékossághoz és a komforthoz.

Megosztás

Előző olvasása

Hőszivattyú Konferencia 2023 – A hőszivattyú-technológia lehet a kulcs a 2050-es dekarbonizált épületállományhoz?

Következő olvasása

Újdonságok az OMÉN 2023 programjában