Építőipar: kevés az új szerződés, létszámleépítések jöhetnek

epitoipar-letszamleepites-beruhazas-podcast-evosz-2024

Többször írtunk már mi is, hogy a hazai építőipar az elmúlt egy évben rendkívül hektikus termelési volument mutat fel. A bizonytalanságok gyakorlatilag az összes vizsgált adatban fellelhetők.

Kemény Péter, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke a Portfolio Checklist podcastjában többek között azt mondta, számításaik szerint már idén, a negyedik negyedévben

A szakember arról is beszélt, hogy az állami megrendelések mellett idén már jelentősen csökkentek a magánberuházások is, valamint – szó szerint idézzük! – „külföldi befektetők részben EU-n kívüli fővállalkozókkal dolgoztatnak, és legfeljebb alvállalkozói, vagy egyéb szerep jut a magyar cégeknek”.

A teljes podctast-beszélgetés itt hallgatható meg:

Megosztás

Előző olvasása

Az Uponor közzétette 2023-as fenntarthatósági jelentését

Következő olvasása

A KE KELIT osztó-gyűjtőt már a mennyezethűtés bebetonozása előtt elrejtették!