Több mint 200 milliárd forintos víziközmű-rekonstrukció lesz idén

viz-csatorna-szolgaltatas-energiaugyi-miniszterium-rekonstrukcio

Több mint 200 milliárd forintot fordítanak víziközmű-beruházásokra ebben az évben, ezen belül meghaladja a 100 milliárd forintot a hálózat rekonstrukciójához kapcsolódó forrás – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium.

V. Németh Zsolt, a szaktárca víziközmű-ágazatért felelős államtitkára hangsúlyozta: az elmúlt több mint 10 évben mintegy 1000 milliárd forintot fordítottak a víziközmű-rendszerek fejlesztésére az országban, ugyanakkor a meglévő infrastruktúra szinten tartása, megújítása nem kapott kellő figyelmet, ezért a következő évek a rekonstrukciókról szólnak majd.

Hozzátette: az induló országos rekonstrukciós program első elemeként a tervezésre biztosítanak forrást azoknak az állami szolgáltatóknak, ahol a legmagasabb a hálózati vízveszteség – közölte az államtitkár, aki szerint vannak olyan szolgáltatók, ahol a vízveszteség megközelíti az 50 százalékot.
V. Németh Zsolt azt is elmondta, hogy a tárca szerint sikeresen lezajlott tavaly az integrációs program, ennek keretében 14, korábban többségi önkormányzati tulajdonú víziközmű-szolgáltató csatlakozott az állami szolgáltatókhoz. – Nemzeti Vízművek Zrt. 2023 elején 6 víziközmű-szolgáltató társaság felett gyakorolta a magyar államot megillető tulajdonosi jogokat. A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény 2022-ben történt módosítása lehetővé tette az önkormányzatok számára, hogy ha nem tudnak vagy nem akarnak ellátási kötelezettségüknek eleget tenni, úgy az ellátási felelősséget és az ehhez kapcsolódó vagyont, illetve a szolgáltató társaságban fennálló tulajdonosi részesedést önkéntesen, ingyenesen átadhatják a magyar államnak – mondta az államtitkár.
Haranghy Csaba, a Nemzeti Vízművek Zrt. igazgatóságának elnöke a sajtótájékoztatón a további intézkedésekről elmondta: önkormányzati konzultációs tanácsokat alakítanak az állami tulajdonban lévő víziközművek szolgáltatási területein, víziközmű-szolgáltatónként egy-egy ilyen testület jön létre. A konzultációs tanácsok közvetlen kapcsolatot tartanak az önkormányzatok és a vízművek között, fórumai lesznek a szolgáltatók működésével kapcsolatos jelzéseknek, valamint a rekonstrukciós és fejlesztési tervek véleményezésének.
A vis major helyzetek kezelése érdekében létrehozzák az állami tulajdonban lévő víziközművek közös raktárbázisát. Digitális nyilvántartási rendszerben válnak láthatóvá a vis major helyzetek kezeléséhez szükséges eszközök, azok helye és műszaki paraméterei, emellett több fizikai raktárbázist is kialakítanak majd – közölte Haranghy Csaba.

Forrás: MTI
Fotóillusztráció: Freepik

Megosztás

Előző olvasása

Nagyon magas lesz a vállalkozások vízdíja

Következő olvasása

Társasházak energiahatékony felújításáról szóló kézikönyv jelent meg