Kihirdették a napelemesek 12 pontját

napelem-magyar-napelem-napkollektor-szovetseg-12-pont

Rá akarnak mutatni azokra az akadályokra, amik jelenleg a napenergia hatékony felhasználásának és a napelemek terjedésének útjában állnak.

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség az aktuális napelempiacot korlátozó kihívásokkal szembe állított 12 pontban olyan célkitűzéseket határozott meg, amiben az idei évben változásokat szeretne elérni.

„A 12 ponttal egy olyan kampányt indítunk, ami egyértelműen mutat rá azokra az akadályokra, amik jelenleg a napenergia hatékony felhasználásának és a napelemek terjedésének útjában állnak. A szövetségünk céljai, hogy ezek a pontok egyértelműek legyenek mind a napelempiac résztvevőinek, mind a jogalkotóknak és természetesen a felhasználóknak egyaránt. A 12 pontot elsősorban kihívásnak gondolom, nem támadásnak szánjuk, arra szeretnénk vele felhívni az érintett szervezetek, jogalkotó figyelmét, hogy segítsenek ezen akadályok elhárításában és biztosítsák a napenergia felhasználásnak minél szélesebb lehetőségét.” – mondta Szilágyi László, az MNNSZ alelnöke.

A 12 pont pedig:

Legyen napenergia, jogbiztonság és egyetértés.

1. A napelempályázatok (kivitelezőinek) azonnali kifizetése.
2. Piaci alapú átvételi árak a bruttó elszámolásban.
3. Kiszámítható és egyértelmű jogszabályi környezet.
4. A napelemes rendszerek áfája 0%.
5. A 2023. december 31. előtti napelemes rendszerek szaldó elszámolását.
6. 0-8 kVA inverterek engedélyezése 1-fázison.
7. Energiaközösségek.
8. Robin Hood adó eltörlése a naperőműveknél.
9. Kereskedelmi célú naperőművek azonnali engedélyezése.
10. Alanyi jogon igényelhető támogatást.
11. Országos hálózati feltáplálást.
12. Szakmai egyeztetést a napelemszövetséggel (MNNSZ).

Bővebben a szövetség honlapján.

Fotóillusztráció: Freepik 

Megosztás

Előző olvasása

Egy év alatt több mint 12 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye

Következő olvasása

Új padlófűtési rendszerrel jelentkezett az Uponor