Milyen veszélyek leselkednek a kémények használóira? Hogyan történik az éghetőség megítélése, a szabványos vizsgálatok és a teljesítmény szabványjelölése?
Problémafelvetés
A háború fenyegetése, az energiahordozók magas árának víziója, a megújuló energia használatának jogi kötelezettsége és tűz látványának hangulata a fatüzelés népszerűségét előtérbe helyezi.
Míg korábban a biztonsági előírások minden lakóingatlan számára kötelezővé tették legalább egy tartalék kémény kiépítését, ez ma már csupán önkéntes lehetőség. Ez a szabadság azonban komoly nehézségek elé állítja azokat, akik később fatüzelésre váltanának, hiszen kémény nélkül a fatüzelés megvalósíthatatlan. Ilyenkor marad az utólagos megoldás: a szerelt kémények telepítése, ami gyakran födémáttöréssel és a tüzelőberendezés körülményes, szűkös elhelyezésével jár. A növekvő népszerűség ellenére a kivitelezés költségei továbbra is jelentősek.
A sokasodó fatüzelésű rendszerek mellett ugyanakkor két komoly társadalmi probléma is rontja a biztonságot:
– A fatüzelés, a tűzgyújtás, kályhahasználat (biztonsági) kultúrája szinte kiveszett a fiatal generációknál, pedig a mai épülettechnikai eszközökre vonatkozó profi tudással is figyelemre van szükség a balesetmentes használathoz.
– A kéményseprés mai helyzetében sajnos csak bizakodással várható el a kéményseprőktől, hogy a tisztítást és ellenőrzést becsületesen elvégezzék. Ennek hiányában sokan önjelölt kéményseprőkké válnak, vagy a tudatlanság biztonságával használják rendszereiket anélkül, hogy tudnák, megfelelnek-e azok a minimális biztonsági követelményeknek.
Ennek hatására a fűtési időszakokban igen nagy számban fordulnak elő komoly károkat okozó tűzesetek, amelyek némi odafigyeléssel, gondossággal elkerülhetők lennének. A tűzkárok kapcsán sokszor találkozunk olyan mérnöki vagy egyéb szakmai felismeréssel, amelyből egy csokrot e cikkben szeretnénk közreadni, hogy a biztonságból, igényességből telepített fatüzelésű rendszerek ne váljanak pusztító elemmé, amely családokat vagy vállalkozásokat tesz tönkre.
A kémények szabványos vizsgálatai, teljesítményének szabványjelölése
A hatályos jogszabályok szerint épületbe csak tanúsítással rendelkező berendezés vagy anyag építhető be. Kémények esetében ezeket általában elemenként vásárolható „építési termék” darabokból állítják össze. Az ilyen tevékenységnél a jól végzett munka bizonyításához a következőkre van szükség:
– a beépített minden anyag (még a dübel és csavar is) teljesítménynyilatkozatára,
– megfelelő tervezésre,
– a beépítő kivitelező nyilatkozatára, hogy betartotta az előírásokat és
– az első használatot megelőzően a kéményseprő nyilatkozatára, amelyben az előzőeket a helyszínen ellenőrizte és rendben találta.
Ha ebből a listából bármelyik, de legfőképpen a kéményseprői vizsgálat és annak nyilatkozata hiányzik, azzal a biztosítókat feljogosítjuk, hogy általában 10 milliós vagy akár milliárdos nagyságrendű kárigényünket elutasítsák.
A mai jogszabályok szerint a kéményt csak „kéményépítő, szerelő” végzettséggel rendelkezőnek szabad építenie, amelynek oka az, hogy a kéményseprő sem tud a rejtett hibákért felelni, és a szakmai biztonsági szabályok pontos ismerete így a kivitelezővel szembeni fontos követelmény. Mindent azonban a kivitelező sem tudhat, ezért egy felkészült tervező vagy szakértő megbízása sok esetben nagyon kifizetődő.
A beépített anyagok kiválasztásánál ugyanis az egyes anyagok teljesítménynyilatkozatai a relevánsak, amelyek szinte 100%-ban valamely szabványban leírt vizsgálaton alapulnak. A hazai jog úgy rendelkezik, hogy a szabványok alkalmazása önkéntes, és valójában a jogszabályokban előírt megfelelőségi kritériumokat kell betartani, bizonyítani. Azonban az alkotógárdában bárkinek joga van segítségül hívni a bizonyításban valamely szabványt. Ha ezt valaki megteszi, például a gyártó és a tanúsító intézet közös döntésével, akkor a választott szabvány ismerete és alkalmazása minden piaci szereplőre nézve kötelezővé válik, hiszen csak a konkrét választott szabvány alapján lehet pontos képet kapni a megfelelő viszonyokról. A jobb érthetőség kedvéért pár példát hozva erre:
– Ha például egy gázkészülékgyártó típusvizsgálati tanúsítványában az MSZ EN 1749 szerinti típusbesorolást választja, akkor mindenkinek, aki gázkészülékként (és nem kerti virágtartóként) kívánja az adott kazánt beépíteni, kötelező tudnia és alkalmaznia az MSZ EN 1749:2020-as szabványt, mert egyébként nem tudná bizonyítani, hogy helyesen, a gyártó előírásai szerint tervezte, építette be azt.
– Ugyanúgy ha egy tervező egy kémény tervezéséhez alkalmazza az MSZ 845:2012-es szabványt, akkor ezzel a döntésével például a kéményseprőket is arra kényszeríti, hogy e szabvány alapján vizsgálják a terv megfelelőségét.
– Jelen problémakörben pedig a helyzet az, hogy a fémkémények európai vizsgálatait például az MSZ EN 1859:2009+A1:2013 szerint végeztetik el a kéménygyártók, és a teljesítményt az MSZ EN 1443:2019 szerinti kódrendszerrel adják meg. Ezzel viszont mindenkinek tudnia és alkalmaznia kell e két szabványt, másképp a terv vagy a beépítés megfelelősége nem feleltethető meg a gyártói előírásoknak.
A gyártók és tanúsítók pedig az MSZ EN 1859:2009+A1:2013-as szabványt szokták alkalmazni, és ezt fel is tüntetik a teljesíténynyilatkozatokon.
Egy konkrét példával: ha a gyártó szerint egy NÁ200/260 mm-es átmérőjű szerelt kémény T400 N1 D V3 L45055 G50 teljesítményű, akkor a példa szerinti teljesítménynyilatkozat szerint az éghető anyagoktól való távolságra adott 50 mm-es megfelelőség csak nyitott vizsgálati elrendezésben érvényes, azaz minden olyan beépítési mód, amely ennek nem felel meg, nem garantálja a hibamentes üzemet.
Hogyan is kell ezt pontosan érteni?
Ha a vizsgálat úgy történt, hogy 50 mm kiszellőztetett légtér volt a kémény mellett, akkor csak körben 50 mm-es szabadon szellőztetett légréssel szerelt kéménynél adhatunk garanciát a tűzmentességre.
Egy fatüzelésű berendezés kéményében azonban lehet akár koromégés is, de általános üzemben is a belső felületeken 300 °C körüli hőmérsékletek várhatók.
A kémény külső felületén kialakuló hőmérsékletek a hőáramnak megfelelően mérnöki számításokkal meghatározhatók. Amennyiben egy fémkémény mellett szabadon szellőző helyiséglevegő van, akkor a fém külsőoldali felületi hőmérséklete csak kb. 30-40 ∞C-kal magasabb, mint a helyiséglevegőé, mert csak a hőátadási folyamatnak megfelelő hőfoklépcsőre van szükség.
Ha ezt a légteret bezárjuk, akkor a folyamatosan melegedő bezárt levegővel a felületi hőmérséklet is folyamatosan növekszik, és a melegedés ütemét az esetleges szellőztetést adó rések és a körbefogó épületszerkezet hőtehetetlensége, hűlése határozza meg.
Ha a kéményt átvezetjük egy vastagabb hőszigetelésen, vagy például egy padlástérben körbevesszük már nem használt textíliákkal, a felületi hőmérsékletek drasztikusan megváltozhatnak percek alatt. A hőszigetelés hatására ugyan a hőáram csökkenni fog, de a belső hőmérséklet és a szabad tér közötti hőfokok lépcsőzése a rétegek hőszigetelő képességével közel arányosan alakul (hengerfelületeknél valójában nem lineáris).
Egy fejben számolható, egyszerű becsléssel tehát ha például hasonló hőszigetelő képességű anyagból a kéményköpeny csak 5 cm, a körbevevő szigetelés pedig 15 cm, akkor a teljes, 20 cm-es vastagság lineárisan fogja a 300 °C-ról 50 °C-ra ejteni a hőmérsékletet. Ez pedig azt jelenti, hogy a kémény külső felületén csak az első 5 cm hőfoklépcsője érvényesül:
200 mm aránylik a 250 °C hőfoklépcsőhöz, azaz 5 cm csak ennek negyedét teljesíti, azaz 250/4 °C = 62,5 °C-ot.
Látható, hogy ebben az esetben már 230 °C feletti hőmérsékletek lehetnek a kémény külső palástfelületén, amely fa, papír meggyújtására már képes. Ha véletlenül egy 20 percig tartó koromégés 1000 °C-os belső hőmérséklete ellen kellene szigetelnünk, érezhetően a külső palást már izzásban lesz, és ásványi hőszigetelés, fémek olvasztására is képessé válik.
A helyzet akkor is mérnöki számításokat igényel, ha a szabványossági vizsgálat bezárt légtérrel történt, és ezzel a teljesítményadat erre vonatkozik. A bezárt légtérben ugyanis a vizsgáló berendezés adottságainak megfelelően fog a levegő felmelegedése időben történni. Az MSZ EN 1859 szerinti vizsgálat 10 cm-es λ=0,035 W/mK hővezetési tényezőjű ásványi szigeteléssel és 1,2 cm falemez oldalfallal határolt térben zajlik. Ezzel szemben például egy valós tetőátvezetésnél általában 30-40 cm vastagságú, λ=0,035 W/mK hővezetési tényezőjű téren haladunk át, amelynek hűlése sokkal gyengébb, és ha még meg is tartjuk az előírt légrést, tűzvédelmi szempontból jelentősen veszélyesebb viszonyokat okozunk.
A beépítési konstrukció tehát nagyon erősen befolyásolja, hogy mi fog később történni az épülettel és a kéménnyel. Az eredmény sajnos sokszor komoly tűzkár.
Éghetőség megítélése, szabványos vizsgálatok, teljesítmény szabványjelölése
Sajnos a helyzet ebben az esetben is ugyanaz, mint a kémények teljesítményének meghatározásánál, azaz a gyártók saját jogvédelmük miatt a piacukon elterjedt területek szabványait alkalmazzák. Mivel nyitott európai piacon működünk, és például a bioszigetelések területén sok osztrák és német termék van a hazai piacokon, az építőanyagok teljesítménye sokszor a német vagy osztrák szabványok szerint kerül meghatározásra (például a DIN 4102-1 szerint). Hazánkban a hasonló, de mégis eltérő MSZ EN 13501-1:2019 van érvényben.
A hazai szabályozás a következő jelöléseket használja az anyagok éghetőségi osztályaira:
| Euro-osztály | jellemzői / hogyan idézi elő a tűz terjedését | a vizsgálat során meggyulladás az RCT (Room Corner Test) skálán / a termék viselkedése |
| A1 | nem éghető (éghetetlen) | nem / nem éghető |
| A2 | nem éghető (éghetetlen) | nem / nem éghető |
| B | nagyon korlátozott részvétel a tűzben | nem |
| C | korlátozott, de látható részvétel a tűzben | igen / meggyulladás 10 perc elteltével |
| D | lényeges részvétel a tűzben | igen / meggyulladás 2 perc után, de 10 perc eltelte előtt |
| E | nagyon nagy részvétel a tűzben | igen / meggyulladás 10 perc eltelte előtt |
| F | nagyon nagy részvétel a tűzben vagy nincsenek adatok | igen / rosszabb, mint E osztály, vagy nincs besorolva |
Az éghetőséget jelölő osztályok alapvető osztályain kívül az építőanyagok további kiegészítő osztályokba is besorolhatók a füstkibocsátásuk és az égő cseppek és/vagy részecskék keletkezése szempontjából. Ezek a jelölések az alábbiak:
- „s” füstkibocsátási szint – a füstkibocsátás szintjét és az összes keletkezett füst mennyiségét határozza meg egy 1-től (nincs/alacsony) 3-ig (magas) terjedő skálán;
- „d” lángoló cseppek és/vagy részecskék kialakulása – az égő cseppek kialakulását határozza meg a tűzzel szembeni viselkedés vizsgálata során, értéke 0-tól (nincs) 2-ig (magas) terjed.
Ez utóbbi jelölésrendszer nem a tűz kialakulásában fontos, hanem a benntartózkodók és a tűzoltás kockázatára nézve ad fontos információt.
A magyar piacon sokszor alkalmazott DIN 4102-1 ezzel szemben kevesebb osztállyal dolgozik:
A: nem éghető anyagok
A1: Nem éghető, éghető összetevők nélkül (pl. beton, üveg).
A2: Nem éghető, kevés éghető összetevővel (pl. gipszkarton).
B: Éghető anyagok
B1: Nehezen gyulladó anyagok (pl. speciális habanyagok).
B2: Közepesen gyulladó anyagok (pl. égéskésleltetett fa, faalapú anyagok).
B3: Könnyen gyulladó anyagok.
Az építőanyagok körében különböző termékekhez (pl. padlóburkolatok) más vizsgálatok és jelölések is elterjedtek.
Ahhoz, hogy pontosan meghatározhassuk, hogy milyen jellemzők várhatók, a vizsgálati szabványt kellene pontosan ismerni.
Nagy veszélyt rejt az, hogy a vizsgálati szabványok a tűzoltósági beavatkozások várhatóan rövid reakcióidői miatt 2 óránál rövidebb hőhatásokat vizsgálnak. Egy kéménnyel érintkező építőanyag azonban tartósan, sok év alatt sok ezer óráig van kitéve hőhatásnak, amely idő alatt komoly szerkezeti és kémiai átalakulások is bekövetkezhetnek. Hosszú távon hőnek kitett faszerkezeteknél például megfigyelhető, hogy a gyulladási hőmérséklet egy ideig egyre alacsonyabb lesz, mert a szerkezete kiszárad, porózussá válik, és így nagy reakciófelület alakul ki a fában. Az égéskésleltetők egy része is lassan lebomolhat, kipárologhat tartós hőigénybevétel hatására.
Nagyon veszélyes tehát, ha például egy fagyapot szigetelőtáblát alkalmazunk egy kémény nyomvonala mellett. Megtévesztő, hogy rövid idejű láng hatására tényleg kialszik a láng a szemünk láttára, mégis egyértelműen éghető anyagról van szó, és csak tervezett és igazolt védőtávolsággal szabad kémény nyomvonala mellett alkalmazni.
Az éghetőség mellett sajnos az anyagok olvadáspontja is lényeges. Volt sajnos számos olyan tűzeset, amelynél nem éghető üveggyapotot tömtek a kémény nyomvonala mellé, de évtizedek alatt a koromtüzek hatására a gyapot megolvadt és lefolyt, és így elveszett a szigetelőképesség. Az ezt követő koromtűznél pedig épülettűz alakult ki.
Ennek a nem megfelelő anyagválasztásnak egy változata, ha a kémény hőszigetelő anyaga maga üveggyapot, mert abban koromégésnél éppen úgy megszűnik a hőszigetelő képesség, ha a megolvadt anyag lefolyik, és így a szigetelés a nyomvonal nagy részén eltűnik.
Ez szerencsére ma már az újabb, tanúsított gyártmányoknál nem fordulhat elő, de az országban még több száz hibás gyártmány lehet üzemben.
Összefoglalás
A kémények és az építés területén a beépített anyagok teljesítménye általában szabványos vizsgálatok alapján kiadott jelölésekkel vannak megadva, és a pontos tartalmuk csak a vizsgálati szabvány és a vizsgálati körülmények pontos ismeretében válik nyilvánvalóvá. A gyártmányra adott teljesítményjellemzők a beépítési körülmények miatt, illetve hosszú idő alatt akár jelentősen is megváltozhatnak, így jónak vélt megoldásokról sokszor kiderülhet, hogy valójában nem voltak megfelelőek.
Fatüzelés (szilárd tüzelés) esetében ezért a kéményseprői átvétel a jogszabályokban előírt helyszíni vizsgálat megrendelése, és az arról szóló nyilatkozat megléte a létesítés, kéményre kötés, a tüzelőberendezés cseréje, kéményfelújítás, javítás után rendkívül fontos.
A szakszerű, lehetőleg kevés korommal és kátránylerakódással járó üzemeltetés nemcsak a jó szomszédi viszony és a környezetvédelem, kevesebb tüzelőanyag használata szempontjából megtérülő gondosság, hanem a kéményseprő éves sormunka időköze miatt is, mert rossz tüzeléssel hetek alatt kialakulhat veszélyes mennyiségű éghető lerakódás, amely koromtűzhöz vezethet, amely nagyon romboló hatású magára a kéményre is, de komoly tűzkockázatot is jelent az épületre és a környezetre nézve. A kémény rendszeres seprése, takarítása tehát kiemelten fontos szilárd tüzelés esetében. A kéményseprői sormunka évenkénti megrendelése tehát szintén fontos jogi és biztonsági feltétel a tűzkármentes épülethasználathoz.
Tanulságul néhány tűzeset az okok rövid ismertetésével:
Keszthelyi István
CKP-Mérnök Kft.
Kiemelt kép: Pixabay
