Fenti című mellbevágó előadásában Gelencsér András akadémikus a zöldátállásról beszél, ami napjaink egyik legnagyobb globális politikai, gazdasági célkitűzése.
Az alábbi ábra a világ energiafelhasználását mutatja 1800-tól 2024-ig. Ebben semmiféle átállás nem látható, hogy valamilyen energiahordozót valamilyen másra cseréltünk volna le.
Az ábrán a függőleges piros vonal 1992-t jelöli, ami az 1. klímacsúcs, a riói konferencia éve. Ekkor határozta el a világ, hogy átáll, és leválik a fosszilis energiahordozókról. Harminc év után mi történt, hol állunk és mik a kilátásaink, erről szól az előadás.
Ha megkérdezzük a mesterséges intelligenciát, hogy mi a fenntartható fejlődés legnagyobb problémája, akkor nagy valószínűséggel azt fogja válaszolni, hogy a klímaváltozás.
A beszámoló összeállítója megkérdezte, és a következő, valamivel árnyaltabb választ kapta:
„A fenntartható fejlődés egyik legnagyobb problémája az, hogy gyakran nehéz összeegyeztetni a gazdasági növekedést, a társadalmi egyenlőség javítását és a környezetvédelmet. A három pillér – gazdaság, társadalom, környezet – közötti egyensúly megtalálása komplex kihívás, mivel sokszor ezek ellentétesek, vagy konfliktusba kerülnek egymással. Emellett jelentős problémát jelent az erőforrások túlzott felhasználása, a rövid távú érdekek prioritása a hosszú távú fenntarthatóság helyett, valamint a globális együttműködés hiánya, ami megnehezíti a hatékony megoldások kidolgozását és alkalmazását világszerte.”
A klímaváltozás egy letagadhatatlan probléma, a fenntarthatósági kérdések 80%-át ez tematizálja.
A zöldátállás csodája egy olyan mesebeli narratíva, amelynek alapja a globális, minden infrastruktúrára kiterjedő, a fosszilis energiahordozókat mellőző energiahordozó-átállás a megújuló energiahordozókra, amelyet a digitalizáció, és a mesterséges intelligencia támogat. Ezáltal egy fenntartható, zöld és okos jövő jön létre, amely biztosítja a gazdasági növekedést is. Ennek nem sok realitása van. A zöldátállás eléréséhez dekarbonizáció lenne szükséges, vagyis 10-20 éven belül a világ teljes szén-dioxid-kibocsátását meg kellene szüntetni.
A politika egy olyan kommunikációs teret feszített ki, amelyet Donald Trump nyomán alternatív valóságnak nevezünk. Ebben a világban a természeti törvények fel vannak függesztve, talán a gravitáció törvénye még érvényes, de a termodinamikai és anyagmegmaradási törvényekkel nem kell foglalkozni. Ebben az alternatív valóságban mindent meg lehet csinálni, vagy legalábbis mindent meg lehet ígérni. Azonban a globális problémák a valóságban képződnek. Igazság szerint a globális problémákat a tudomány segítségével kellene megoldani, de ehelyett az emberiség lemerül az alternatív valóság birodalmába, és az eredeti problémát a végtelenségig lebutítja egy egybites üzenetté. Ezután ezt próbálja problémaként kezelni és megoldani, amelyhez nyilván üzleti érdekeket kell keresni, ami sikerülni is szokott. Így létrejön egy olyan virtuális megoldás, ami annyit is ér.
Az éghajlatváltozást a szén-dioxid-kibocsátás kb. 30%-ban befolyásolja. Ha a kibocsátott szennyezőanyagokat kivesszük a légkörből, akkor a szén-dioxiddal együtt kivesszük a fosszilis tüzelőanyagok eltüzelésénél keletkező kén-dioxidot is, amelynek a légkörre nézve hűtő hatása van. Így végül lerontjuk a szén-dioxid-emisszió-csökkentés kedvező hatását, és a globális hőmérsékletet nem tudjuk a kívánt 1,5 ∞C-os felmelegedés alatt tartani. Ez az 1,5 ∞C-os határérték egyébként abból a téves feltételezésből származik, hogy azt gondoljuk, hogy efölött indulnak be olyan természeti folyamatok, amelyek a globális környezeti változásokat már megállíthatatlanná, visszafordíthatatlanná teszik. Holott ilyen drasztikus változások már régóta léteznek. Például az arktiszi jég 70%-a 1980 óta, tehát 40 év alatt elolvadt.
A dekarbonizációt 1992-ben határoztuk el. Azóta a szén-dioxid-kibocsátás nemhogy csökkent volna, hanem 67%-kal nőtt, a fosszilis energia aránya pedig az 1980-as 85%-ról napjainkra mindössze három százalékponttal 82%-ra csökkent.
Miért nem megy a dekarbonizálás, miről feledkezünk meg? Arról, hogy a megújuló energiák megtermeléséhez szükséges berendezések előállításának brutális anyagigénye van. A legnagyobb a naperőművekének, éspedig 16 400 tonna/TW. Magyarországi viszonyok között ráadásul a napelemek kihasználása mindössze 14%-os a névleges kapacitáshoz képest. Van, ahol jobb, van, ahol rosszabb ennél a helyzet.
A médiában szinte mindennap forradalmi újításokról olvashatunk: „Gigantikus forradalmat indíthat az akkumulátoriparban a Samsung”, „Forradalmi áttörés előtt a villanyautózás” és hasonlók. A 150 évvel ezelőtt megalkotott első savas ólomakkumulátorban 40 Wh/kg, a mai korszerű lítiumakkumulátorokban 240 Wh/kg energia tárolható. Vessük csak ezt össze például a kiváltani tervezett benzin 13 ezer Wh/kg értékű energiatartalmával. Két nagyságrendnyi a különbség! Érdemes belegondolni abba is, hogy a világ összes energiatárolókapacitása időben kifejezve 17 perc, ebből az akkumulátoroké 4 perc.
A környezeti problémák kezelésére léteznek innovatív „tudományos” megoldások. Az egyik ilyen svájci kutatás szerint gyémántporral megállítható a légkör felmelegedése. Ehhez évi 5 millió tonna gyémántport kellene egyenletesen eloszlatni a sztratoszférában, ami nyilván totális hülyeség.
120 évre visszamenőleg rendelkezésre állnak azok az adatok, amelyek megmutatják, hogy egy adott évben mennyi új olajkészletet fedeztünk el. Ha ezt összevetjük az éves olajfelhasználásunkkal, akkor azt kapjuk, hogy ez az utóbbi már 1980-ban meghaladta az újonnan felfedezett olajkészletek mennyiségét. Jelenleg az arány 5:1, ami azt jelenti, hogy évente egy egységnyi új készletet fedezünk fel, és ötször annyit használunk fel. Az ún. palaolaj sem jelent megoldást, mivel brutális ráfordítással termelhető ki. Emellett a hagyományos olaj kitermelési energiaráfordítása is folyamatosan nő a ’70-es évektől kezdve. Jelenleg az olaj energiatartalmának 15%-át kell ráfordítani a kitermeléshez, 2040 és 2050 között pedig már az 50%-át kell majd. A Norvégiában létesített offline szélerőművek energiáját az olajkitermelésre használják fel. Tehát ebben az esetben a megújuló energiát nem a fosszilis energia kiváltására, hanem annak kitermelésére használjuk.
Az előadás egy Aldous Huxley-idézettel zárult: „A tények nem szűnnek meg létezni attól, hogy figyelmen kívül hagyják őket.” Tehát érdemes a valósággal barátkozni, mert az nem az ellenségünk.
Dr. Vajda József
Kiemelt kép: Canva
