A kiviteli tervkészítés kötelező vagy fakultatív? Mit tehet a mérnök, ha a vezetői nem hallgatnak rá? Hogyan járhat el helyesen a döntéshozó az építési beruházásoknál? Mindezekre a kérdésekre megkapja a választ a hiánypótló szakcikkből.
A magyar építési beruházások szabályozási környezete 2023–2025 között paradigmaváltáson ment keresztül. Miközben az állami projektek körében szigorúbb felelősségi és minőségbiztosítási rendszer jött létre, addig a magánépítkezések esetében liberalizáció tapasztalható. Ez a kettősség nemcsak jogi, hanem mérnöki etikai kérdéseket is felvet: kinek, mit és mennyire kötelező — és hol van a határ a jogi megfelelés és a szakmai felelősség között?
Az építési beruházások tekintetében a jogi és etikai felelősség elválaszthatatlan. Ahogy a Legeza-féle Mérnöki etika kézikönyv is rögzíti: „A mérnöknek nemcsak a saját szakmai hibájáért, hanem mások mulasztásának tudatos eltűréséért is felelősséget kell vállalnia – mert a hallgatás a szakmai közösség erkölcsi tőkéjét roncsolja.” A felelősség kérdése így túlmutat a puszta jogi megfelelésen, és megvalósul benne a „vétkesek közt cinkos, aki néma” szállóige, amely az építési beruházások világában jogi, etikai és szakmai felelősségi alapelvnek minősül. A cikk a továbbiakban azt vizsgálja, hogyan érvényesül ez a kettős felelősség az állami szigorítás és a magánszféra liberalizációjának tükrében.
Az állami beruházások: megerősített megrendelői kötelezettség
A jogalkotó felismerte, hogy az építési beruházások sikerességének, költséghatékonyságának és minőségének meghatározó tényezője a megrendelő felelőssége. A 2023. évi LXIX. törvény az állami építési beruházásokról és az ahhoz kapcsolódó 2025-ben hatályba lépett kormány- és ÉKM-rendeletek – köztük az 55/2025. (III. 26.) Korm. rendelet, valamint a 16/2025. (VI. 20.) és 23/2025. (VII. 31.) ÉKM rendeletek – a megrendelő (az állam, annak szervezete vagy intézménye) szerepét és felelősségét rendszerszinten szabályozták újra.
A változtatás alapja az a tapasztalat volt, hogy a korábbi beruházási kudarcok jelentős része nem műszaki, hanem megrendelői hiányosságokra volt visszavezethető: nem volt megfelelő felelősségi lánc, a projektelőkészítés minősége alacsony szintű volt, hiányzott a rendszerszintű utóértékelés és kockázatkezelés. Az új jogszabályok ezért kifejezetten rögzítik, hogy az állami beruházásban csak olyan tervező és kivitelező működhet közre, aki az előírt felelősségbiztosítással rendelkezik, és ezáltal nemcsak a szakági szereplők felelősségét erősítették, hanem a megrendelő kötelezettségét is, hogy kizárólag ilyen feltételekkel foglalkoztasson szakembereket.
A 16/2025. (VI. 20.) ÉKM rendelet egyenesen jogszabályi alapú elszámoltathatóságot teremt: az állami építtető (megrendelő) értékelési, ellenőrzési és dokumentálási kötelezettséggel tartozik a tervezők és kivitelezők teljesítményére vonatkozóan, amelyet a beruházásért felelős miniszter és szervezetrendszere felügyel.
Liberalizáció a magánszférában
Ezzel párhuzamosan a magánépítkezések körében liberalizációs folyamat zajlott. A 281/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet és az építésügyi eljárási szabályok 2024. októberétől bevezették azt a fordulatot, hogy már nem a kivételeket sorolják fel (mire nem kell engedély), hanem azt határozzák meg, mely tevékenységekhez kell kifejezetten engedély. Ezáltal az engedélymentes, illetve bejelentésmentes építési-szerelési tevékenységek köre bővült – a 35 m² alatti melléképületek, kisebb növénytermesztési létesítmények, meglévő épületek felújítása mind egyszerűbb eljárással megvalósíthatók, ha nem érintik a tartószerkezetet vagy a beépített területet.
A kétirányú folyamat – állami szigorítás kontra magánszféra-liberalizáció – valójában a kockázatarányos szabályozás elvét tükrözi: a közpénzből finanszírozott nagyértékű projektekben a jogalkotó a szakmai és pénzügyi felelősséget kívánja erősíteni, míg a magánszférában az engedélyezési kötelezettségek csökkentésével az építési aktivitás ösztönzése és az adminisztrációs terhek mérséklése volt a cél.
Kiviteli tervkészítés: kötelező vagy fakultatív?
A liberalizáció egyik leglátványosabb hatása a kiviteli tervkészítési kötelezettség. A 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (Kivitelezési kódex) 22. § (1) bekezdése tételesen meghatározza, hogy mely építési tevékenységek esetén kötelező kiviteli dokumentáció alapján dolgozni. Ezek közé tartozik minden engedélyköteles és egyszerű bejelentésköteles tevékenység, valamint olyan engedélymentes munkák, amelyek meghatározott szerkezeti, biztonsági vagy környezetvédelmi kockázattal járnak – például 5,4 méter feletti támaszközű tartószerkezet, monolit vasbeton, azbeszt-tartalmú szerkezetek érintettsége, tűzvédelmi jellemző változtatása vagy nagyobb bontási munkák.
A rendelet azonban csak ezeket a kötelező eseteket határozza meg – azon túl az építtető (megrendelő) döntése, hogy készíttet-e kiviteli tervet. Ez azt jelenti, hogy magánépítkezésben, ha a jogszabály nem teszi kötelezővé, a megrendelő formálisan jogszerűen dönthet úgy, hogy nem rendel meg kiviteli dokumentációt – még akkor sem, ha azt szakmai megfontolások, betegbiztonsági szempontok vagy közpénzes finanszírozás indokolhatná. (A közbeszerzési törvény szerinti alanyok esetében a nemzeti- , vagy uniós értékhatárt meghaladó építési beruházások esetében a közbeszerzési törvény és végrehajtási rendelete kötelezővé teszi kiviteli tervdokumentáció készítését, így esetükben a nemzeti értékhatárt meg nem haladó – klasszikus ajánlatkérők esetén: nettó 60 millió Ft alatti építési beruházásoknál.)
A megrendelői felelősség „szürke zónája”
Itt válik igazán izgalmassá a kérdés: ha egy építési beruházás nem tartozik a Kivitelezési kódex 22. § (1) bekezdés hatálya alá, de a munka bonyolultsága, egészségügyi vagy közpénzügyi jellege – szakmai szempontok szerint – kiviteli tervet igényelne, és a megrendelő mégsem készíttet – formálisan szabályos a döntése, de felelős-e érte?
A válasz: jogilag nem, szakmailag és felelősség szempontjából igen.
A megrendelő – különösen közintézményi, egészségügyi vagy közpénzből finanszírozott projektekben – nem mentesül a felelősség alól pusztán azért, mert jogszabály nem kötelezi a terv készítésére. Az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 5. § (1) bekezdése alapján az egészségügyi ellátórendszer minden szereplője köteles a betegbiztonságot szolgáló feltételek fenntartására. Ha tehát egy kórházi építés során a megrendelő nem készíttet megfelelő részletezettségű kiviteli terveket, és az épület fertőzésmegelőzési, vagy technológiai funkciói nem teljesülnek, az közvetlenül sérti a beteg-, vagy élelmezésbiztonságot, és jogilag is felelősséggel jár.
Ugyanez igaz közpénzes beruházások esetében. Közpénzek szabályos felhasználásába – Alaptörvény 39. cikk (2) bekezdése, államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény preambuluma és alapelvei, közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény, „Üvegzseb” szabályok alapján – beletartozik a beruházás minőségbiztosítása és átláthatósága.
Tehát a megrendelő kiviteli tervdokumentáció készítésének elhagyása formálisan szabályos lehet, de tartalmilag és felelősségi szempontból védhetetlen – a felelősség nem szűnik meg a közvetlen jogi kötelezettség hiányával, hanem a döntés következményeiben, a hiányos előkészítésből fakadó kockázatokban érvényesül.
Közbeszerzési visszaélések és a felelősség megosztása
A megrendelői felelősség sérülése nem korlátozódik a tervezési fázisra. Komoly probléma, ha a megrendelő az építési-szerelési tevékenységet szándékosan részekre bontja annak érdekében, hogy a szerződések értéke ne érje el a Közbeszerzési törvény szerinti közbeszerzési értékhatárt. Ez a 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 19. § (2) bekezdésébe ütközik, amely kifejezetten tiltja a közbeszerzés részekre bontását a szabályok megkerülése céljából.
Ha a Közbeszerzési Döntőbizottság megállapítja a jogsértést, bírságot szab ki (amely az érintett szerződés értékének 10%-áig terjedhet), és a szerződéseket semmisnek nyilváníthatja. Súlyosabb esetben – különösen szándékosság és versenykorlátozás esetén – a cselekmény büntetőjogi kategóriába is eshet, mivel megvalósulhat a Btk. 373. § szerinti „költségvetési csalás”.
Tipikus megkerülési minták:
- részekre bontás (egy projekt több kis szerződésre osztása – például szakágakra),
- keretszerződések visszaélésszerű alkalmazása,
- előre nem látott körülmény „kifogása” (sürgősségi eljárás indoklása kiszámítható helyzetre),
- támogatási forrás mesterséges szétválasztása,
- tanácsadói beszerzések álcája.
A mérnök etikai felelőssége
Mindez felvet egy kulcskérdést: mi a szerepe és felelőssége a projektben dolgozó mérnöknek, műszaki ellenőrnek, tervezőnek, ha a megrendelő döntése jogellenes, szakszerűtlen vagy veszélyes?
A munkajogi kötelezettség
A 2012. évi I. törvény (Munka Törvénykönyve) 102. § (2)–(3) bekezdése szerint a munkavállaló:
- nem köteles teljesíteni jogszabályba ütköző utasítást,
- köteles figyelmeztetni a felettesét, ha az utasítás kárt okozhat,
- és köteles megtagadni az utasítást, ha az mások életét, egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyeztetné.
Ez a rendelkezés kötelezi a mérnököt arra, hogy ne maradjon hallgatásban, ha tudomása van hibás vagy veszélyes döntésről. Az állásféltés nem mentesít a jogi felelősség alól!
A whistleblowing-védelem
Definíciószerűen a whistleblowing a munkavégzés során tapasztalt, jogellenes, közérdeksértő, illetve potenciálisan károkozó, vagy egyszerűen erkölcsileg kifogásolható magatartások bejelentésére szolgáló eljárás.
A 2023. évi XXV. törvény (visszaélés-bejelentési törvény) garantálja a név nélküli vagy bizalmas bejelentés lehetőségét, és megtiltja a megtorlást, vagyis a munkavállaló nem bocsátható el, nem részesülhet hátrányban, ha jogellenes vagy etikátlan gyakorlatot jelentett.
Az MMK etikai szabályzata
A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) Etikai-fegyelmi Szabályzata kimondja: etikai vétséget követ el az a kamarai tag, aki szakmai szabályokat, jogszabályokat vagy kamarai szabályzatokat megszeg; aki tevékenységével a mérnöki hivatás tekintélyét vagy a társadalom bizalmát veszélyezteti; vagy aki nem a megrendelő és a közérdek szolgálatában gyakorolja szakmai tevékenységét.
A szabályzat 4.7.2. pontja szerint:
„A kamarai tag köteles tevékenységét a jogszabályok, szakmai szabályok és a Kamara által elfogadott etikai elvek szerint végezni. Tartózkodnia kell minden olyan közreműködéstől, amely jogszabálysértéshez, jogosulatlan előnyhöz, vagy a szakmai tisztesség sérelméhez vezethet.”
Etikai eljárást von maga után, ha a kamarai tag:
- közbeszerzési eljárás megkerülésében közreműködik,
- tudomást szerez jogellenes döntésről, de nem jelzi,
- szakmailag hiányos, félrevezető vagy nem biztonságos dokumentációt ad ki,
- hamis nyilatkozatot tesz.
Mit tehet a mérnök, ha a vezetői nem hallgatnak rá?
Ha a mérnök jelzi a problémát, de a döntéshozók nem hallják meg a „vészharangot”, az MMK etikai alapelvei szerint nem választhat passzivitást. A helyes eljárás lehetőségei:
- Dokumentált figyelmeztetés – írásban rögzíteni a szakmai aggályt, szakmai szabályokra vagy műszaki normákra hivatkozva.
- Továbblépés a felelősségi láncban – ha a közvetlen vezetői szinten nincs meghallgatás, a vezető feletti szervezeti egység (projektgazda, műszaki igazgató, hatósági felügyelet) felé fordulás.
- Jelzés külső szervezet felé – ha a döntés közbiztonságot, egészséget vagy közpénzt veszélyeztet, bejelentés az illetékes hatóságnál (építésfelügyelet, Integritás Hatóság, Állami Számvevőszék (ÁSZ), Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), MMK Etikai Bizottsága) – ez nem árulás, hanem szakmai kötelesség!
- Kilépés – ultima ratio (utolsó eszköz) – ha a döntéshozók tartósan figyelmen kívül hagyják a törvényt vagy szakmai felelősséget, és a mérnök neve, jogosultsága vagy szakmai integritása veszélybe kerül, az MMK álláspontja szerint a munkából való kilépés a helyes lépés – ez a szakma tisztaságának megőrzésére irányul, nem pedig gyávaság.
A Legeza-féle Mérnöki etika kézikönyv megfogalmazása szerint:
„A mérnöknek nemcsak a saját szakmai hibájáért, hanem mások mulasztásának tudatos eltűréséért is felelősséget kell vállalnia – mert a hallgatás a szakmai közösség erkölcsi tőkéjét roncsolja.”
Hogyan járhat el helyesen a döntéshozó?
Egy építési beruházás felelős döntéshozója számára a helyes szakmai magatartás alapja, hogy döntéseit érdemi, független szakvéleményekre, belső és külső szaktudásra alapozza – nem egyéni megérzésből, rutintapasztalatból vagy kizárólag gazdasági szempont(ok) szerint hozza meg azokat.
A döntéshozó két legitimnek tekinthető utat választhat:
Belső szakemberek tudására és állásfoglalására támaszkodik:
A szervezeten belüli mérnökök, műszaki ellenőrök és egyéb az adott témában szaktudással rendelkező projekttagok nemcsak az előzmények, hanem a helyi sajátosságok és intézményi normák ismerői. Ha a vezető bevonja őket a kockázati elemzésbe, alternatívák értékelésébe, és az ő hivatalos nyilvános véleményük alapján dönt, akkor nemcsak jogszerűen, hanem szakmailag is megalapozottan jár el.
A PSZMK-minta (Projekt Szervezeti Működési Kézikönyv) alapján minden fontos döntés előtt célszerű a tervezőt, műszaki ellenőrt és projektgazdát bevonni a lehetséges megoldások szakmai mérlegelésébe, írásos nyilatkozatot kérni tőlük, amely tartalmazza, hogy a feladat megfelel-e minden jogi és szakmai előírásnak, és szolgálja-e a megrendelői, intézményi és közérdekű célokat.
A piacról szerez be külső, független szakértői tudást:
Amennyiben speciális szakterületre (például orvostechnológia, medikai gépészet, konyhatechnológia, energetikai beruházás, nagyértékű EU-s projekt előkészítése) nincs házon belül megfelelő tapasztalat, helyes, ha a döntéshozó független auditort, tervellenőrt vagy szakértő tanácsadót von be a döntés-előkészítésbe. Ez nem csak a jogszabályi megfelelés, hanem a tényleges minőségbiztosítás záloga is lehet. Fontos feltétel, hogy a független szakvélemény ne formális alátámasztás, hanem tényleges kockázatelemzés, alternatíva-összehasonlítás és mérnöki javaslat legyen.
A döntéshozó szakmai alkalmassága nem az adott szakterületi tudás birtoklásán, hanem annak felismerésén múlik, hogy hol, mikor és kitől kell kérdezni. A szakmai felelősség abban áll, hogy a döntés előtti információs hitelességet meg tudja teremteni, képes megkülönböztetni a valódi mérnöki-szakértői (vagy jogász-közgazdász) szaktudást a megrendelői érdekvezérelt „alátámasztó” véleménytől.
Konklúzió: a felelősség nem delegálható
Az építési beruházások 2025-ös szabályozási környezete kettős arcot mutat: az állami projektekben erős felelősségi rendszer jött létre, míg a magánszférában liberalizáció tapasztalható. Ez azonban nem jelenti a felelősség megszűnését – csak áthelyeződését.
A megrendelő – akár állami, akár magánberuházó – nemcsak jogi, hanem szakmai és erkölcsi felelősséggel tartozik azért, hogy a projekt biztonságos, minőségi és közérdeknek megfelelő legyen. A jogszabály szabadságot ad, de ezzel együtt a felelősség is az építtetőre hárul, ha a hiányzó részletezés, a döntés elhamarkodottsága vagy a szakmai érvek figyelmen kívül hagyása hibás teljesítéshez, minőségi problémához vagy biztonsági kockázathoz vezet.
A mérnöki szakma számára mindez nem „szabálykövetés szemben az állásmegőrzéssel” dilemmát jelent, hanem világos etikai választást: a szakmai integritás nem delegálható, a hallgatás nem mentesít. Ahogy a Magyar Mérnöki Kamara megfogalmazza:
„A mérnök felelőssége addig tart, ameddig a lelkiismerete elér.”
A „vétkesek közt cinkos, aki néma” szállóige nem csupán morális tétel – hanem jogi, etikai és szakmai felelősségi alapelv az építési beruházások világában.
Nádasi Levente
MBA szakirányú menedzser
építési beruházási szakértő
több szakágban tervező, szakértő, műszaki ellenőr. felelős műszaki vezető
közbeszerzési referens
