A BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszéke mindig is törekedett arra, hogy élő, mind szakmai, mind személyes kapcsolatot ápoljon a napi ipari gyakorlatban tevékenykedő kollégákkal. Ennek egyik formája a Tanszék Projektfeladat elnevezésű tárgya, amelynek elvégzésével a hallgatóknak csoportmunka keretében lehetőségük nyílik egy-egy konkrét gyakorlati probléma közös vizsgálatára, megoldására, céges külső konzulensekkel való együttműködésben. Jelen cikk is egy ilyen projektfeladat eredményeként született tanulmány összegzése. A hallgatók a címben jelölt problémakört a Resideo Kft. képviseletében Márvány János segítségével vizsgálták meg. A jelen cikkben bemutatott összegzést Vörösné Dr. Leitner Anita, mint a projektfeladat tanszéki témavezetője állította össze.
Vitán felül álló kijelentés, hogy az ivóvízellátás biztonsága és higiéniai megfelelősége alapvető közegészségügyi kérdés. Az Európai Unió és a magyar szabályozás egyaránt kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az emberi fogyasztásra szánt víz ne tartalmazzon semmilyen, az egészségre káros mikroorganizmust, vagy vegyi anyagot. A szabályozási, törvénykezési kereteken túlmenően ez a célkitűzés alapvető fontosságú, „sérthetetlen” szempont az épületgépész tervezők és kivitelezők számára is.
Jogi és szabványi háttér
Az Európai Unió 2020/2184 irányelve (az 98/83/EK irányelv átdolgozott változata) határozza meg az emberi fogyasztásra szánt víz minőségi követelményeit. Az irányelv kimondja, hogy a víz nem tartalmazhat egészségre veszélyes mikroorganizmust vagy anyagot. A magyar jogrendbe ezt az 5/2023. (I.12.) Kormányrendelet, a Legionella baktériumok témakörében pedig speciálisan a 49/2015. (XI.6.) EMMI rendelet ülteti át, amelyek az ivóvíz minőségi paramétereit és az ellenőrzés rendszerét szabályozzák.
Az 5/2023. (I. 12.) Kormányrendelet szabályozza az ivóvíz fizikai, kémiai és mikrobiológiai paramétereinek megfelelőségét. Előírja, hogy a vízellátó rendszerek üzemeltetőinek rendszeres vizsgálatokat kell végezniük akkreditált laboratóriumokkal, meghatározott gyakorisággal. A mintavételezési programot az illetékes népegészségügyi hatóság hagyja jóvá. A rendelet az alábbi vizsgálati kategóriákat tartalmazza:
- Alapvizsgálat: minden jellemző vizsgálat, amely a szállított ivóvíz teljes képét adja.
- Rendszeres ellenőrzés: gyakran ismétlődő, kevesebb paraméterre kiterjedő vizsgálat.
- Eseti vizsgálat: probléma vagy rendellenesség gyanúja esetén kell végezni.
A vízmintákat az elosztóhálózat különböző pontjairól kell venni, beleértve a fogyasztási pontokat, víztornyokat, tárolókat és fővezetékeket.
Az 5/2023. (I. 12.) Kormányrendelet fő célja a vízellátás biztonságának megerősítése a fenntarthatóság és a kockázatmenedzsment szemléletének bevezetésével. A rendelet alapján minden víziközmű-üzemeltetőnek vízbiztonsági tervet kell készítenie, amely magában foglalja a veszélyazonosítást, a kockázatértékelést, a kockázatcsökkentő intézkedéseket és az ellenőrzési rendszert. E terv része a mintavételezési pontok és eljárások meghatározása. A rendelet hangsúlyozza, hogy a mintavételezés ne csak megfelelőségvizsgálat legyen, hanem segítse a rendszerszintű megelőzést is.
Kiemelendő még az MSZ EN 1717 szabvány, amely az ivóvízhálózat védelmét szolgáló műszaki követelményeket rögzíti, valamint részletesen meghatározza azokat a műszaki előírásokat és megoldásokat, amelyekkel megakadályozható, hogy szennyezett, nem ivóvíz minőségű, vagy veszélyes anyagokat tartalmazó víz visszajusson az ivóvízellátó rendszerbe. Az MSZ EN 1717:2001 a víz szennyezettségén alapulva 5 kategóriát határoz meg. A rangsorban legelöl az emberre veszélytelen ivóvíz található, amelytől egyre haladunk a veszélyesebb, potenciálisan gondot okozó ihatatlan víz felé. Minél veszélyesebb az ember számára a folyadék, annál megbízhatóbb működést várunk el az alkalmazott műszaki megoldásoktól. Az egyes kategóriák összegzése alább olvasható.
1. folyadékkategória: Az EU irányelv 2. cikke szerinti, emberi fogyasztásra szánt víz, amely közvetlenül ivó- vízellátó rendszerből nyerhető.
2. folyadékkategória: Olyan folyadék, amely nem jelent veszélyt az emberi egészségre nézve. Ezek az emberi felhasználásra alkalmasak, beleértve az ivóvízhálózatból származó olyan vizet is, amelynek íze, szaga, színe vagy hőmérséklete kimutathatóan megváltozott. Ide tartozik minden olyan ital, ami nem ivóvíz, de ettől függetlenül emberi fogyasztásra szánták. Ide sorolhatjuk többek között a teát, a sört, a kólát. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a vizek is, melyeknek a kémiai összetétele valamilyen kezelés, például szűrők alkalmazásának hatására megváltozott.
3. folyadékkategória: Olyan folyadék, amely kismértékben veszélyezteti az emberi egészséget egy vagy több, kevéssé mérgező anyag jelenlétének köszönhetően. Ez az úgynevezett „hasmenés kategória”. Ezek a folyadékok egészségkárosító hatásúak és reagálni fog rá a szervezetünk, de komolyabb problémát nem fognak okozni. Ezen folyadékok kategóriáját a mérgezőképesség alapján állapítják meg. Erről az LD50 szám ad tájékoztatást. Az LD (lethal dosage – halálos dózis) egy adott anyag azon adagja, amely egy élőlényre nézve halálos kimenetelű. A 3. kategória esetén az LD50 érték 200 mg/testsúlykilogramm felett kell legyen, tehát 200 mg-nál többet kell kilogrammonként magába vinnie az élőlénynek a folyadékból ahhoz, hogy halálos kimenetelű mérgezést szenvedjen el. Ha tehát például valaki egy fűtési vezetékből kívánja szomját oltani, biztosan nem lesz halálos szövődménye az esetnek, az viszont könnyen elképzelhető, hogy gyomorbántalmakkal fog küzdeni. Ha egy ivóvizes rendszerrel kölcsönhatásba lépő vegyszert veszünk, annak leírásában kötelező szerepeltetni az LD50 értéket, ezek mellett egy tanúsítványt és egy mellékletet az összetevőkről, amiben külön kitérnek az egyes anyagok kockázataira.
4. folyadékkategória: Olyan folyadék, amely az emberi egészséget jelentős mértékben veszélyezteti egy vagy több mérgező vagy különösen mérgező anyag jelenlétének, illetve egy vagy több radioaktív, mutagén (öröklődő genetikai károsodást okozó), vagy karcinogén (rákkeltő) összetevőjének köszönhetően. A 4. kategóriát szintén az LD50 számmal jellemezhetjük. Amennyiben az LD50 szám 200 mg/testsúlykilogramm alatt van, vagy radioaktív, karcionogén és mutagén összetevőket tartalmaz, akkor az adott folyadéknak a négyes kategóriában a helye.
5. folyadékkategória: Olyan folyadék, amely az emberi egészséget jelentős mértékben veszélyezteti különböző fertőző betegségek mikrobiális, vagy vírusos kórokozóinak jelenléte révén. Ezeket az LD50-nel nem lehet megfogni, ugyanis a sejtosztódás révén a koncentrációjuk emelkedhet, de az bizonyos, hogy folyamatosan változik. Ez azért is felettébb veszélyes kategória, mert a víz teljesen feltűnésmentesen képes rejteni az ilyen kórokozókat, nem fog feltétlen elszíneződni vagy habozni, esetleg kellemetlen szagot árasztani.
Fontos kiemelni, hogy az, hogy egy nem ivóvíz minőségű víz egy adott fogyasztó számára veszélyes-e vagy sem, nem csak a kategóriájától függ, hanem az adott folyadék felhasznált mennyiségétől és az egyén aktuális állapotától is, gondolva itt a személy életkorára és egészségi állapotára. [1]
A vízre káros hatással lévő kémiai, vagy biológiai tényezőkkel már a tervezési fázisban számolni kell, és a kivitelezés, valamint a későbbi üzemeltetés során is következetesen szem előtt kell tartani. Amennyiben a rendszer felépítése és üzemeltetési gyakorlata nem biztosít lehetőséget a tartózkodási idő alatt megengedhetetlen koncentrációjú anyagi szennyeződésre és kórokozók elszaporodására, akkor biztosan mondható, hogy az adott létesítmény megfelel az ivóvíz minőségére vonatkozó hatályos jogszabályok előírásainak, tehát megfelelő rendszertervezéssel és üzemeltetéssel tartósan is kifogástalan minőségű ivóvíz állítható elő, amely hosszú távon is biztonságosan fogyasztható marad, amennyiben a betáplált víz minősége megfelelő.
A hálózati ivóvíz előírás szerinti minőségének biztosítása mellett különös figyelmet igényel a vízvisszafolyás jelensége is, mivel ez a tiszta és a szennyezett víz keveredését eredményezheti, ami komoly egészségügyi és hálózati kockázatokat hordoz.
A vízvisszafolyás jelensége
A vízvisszafolyás az ivóvízhálózatban kialakuló nem kívánt áramlási irányváltozás, amelynek során szennyezett víz juthat vissza a tiszta vízvezetékrendszerbe. Ennek két fő típusa a túlnyomás és a visszaszívás miatti áramlásirány változás. Túlnyomás esetén az épület belső hálózatában nagyobb a nyomás, mint a közüzemi rendszerben, aminek következtében vegyszerek, olajféleségek, vagy egyéb szennyező anyagokat juttathatnak vissza a hálózati ivóvízbe. Ez megtörténhet ipari vagy kereskedelmi létesítményekben, ahol kazánokat, szivattyúkat vagy magasra szerelt tartályokat használnak, és a rendszer túlnyomásossá válik.
Visszaszívás akkor következik be, ha a közüzemi vízellátásban vákuum, vagy részleges vákuum alakul ki, például csőtörés vagy tűzoltási tevékenység során. Ez a negatív nyomás beszippanthat vizet szennyezett forrásokból (például kerti slagból, vagy vegyszertartályból) az ivóvízrendszerbe. Például, ha egy kerti slag belemerül egy medencébe, vagy növényvédőszeres vödörbe, és hirtelen nyomáscsökkenés történik, a vegyszer visszaszívódhat a ház vízhálózatába.
A probléma évtizedek óta jelen van az épületgépészeti gyakorlatban, ezt néhány extrém példa is igazolja. Az alábbiakban érdekességképpen néhány ilyen, mára már „történelmi” példát összegzünk.
- 1979. május 25-én a manitobai Winnepeg egyik helyi olajfinomítójának személyzete felvette a kapcsolatot a városi közműszolgáltatóval, mert a finomító ivóvize olajos, benzinszerű szagot árasztott. Az illetékesek vízmintát vettek, és a minta vizsgálata szénhidrogént mutatott ki a vízben. Megállapították, hogy a finomító laboratóriumában visszaáramlás történt. [2]
- Egy amerikai nagyváros vízvezeték-felügyelőjének telefonon jelezték, hogy egy temetkezési vállalat ivókútjaiból vér szivárog. A vízvezeték- és egészségügyi ellen- őrök a helyszínre mentek, és bizonyítékot találtak arra, hogy a ravatalozó ivóvíz- rendszerében vér keringett. Azonnal elrendelték, hogy a ravatalozót a mérőóránál kapcsolják le a közüzemi vízhálózatról. A városi vízügyi és vízvezeték-felügyelők nem gondolták, hogy a vízszennyezési probléma a ravatalozó területén kívülre is kiterjedt volna, de ellenőröket küldtek a környékre, hogy ellenőrizzék a lehetséges szennyeződéseket. A vizsgálat kiderítette, hogy a vér egy hidraulikus szívó berendezésen keresztül visszaáramlott a ravatalozó ivóvízrendszerébe. A temetkezési vállalat a balzsamozási folyamat részeként hidraulikus aspirátort használt a testekből a folyadékok eltávolítására. Az aspirátor közvetlenül a balzsamozó helyiségben lévő mosogató csapjához volt csatlakoztatva. Az aspirátoron keresztül áramló víz szívóerőt hoz létre, amely a testnedveket az aspirátorhoz csatlakoztatott tűn és tömlőn keresztül szívja ki. Amikor a temetkezési vállalat személyzete alacsony víznyomású időszakban használta a szívógépet, a temetkezési vállalat ivóvízrendszere szennyezetté vált. Ahelyett, hogy a testnedvek a szennyvízrendszerbe áramlottak volna, az ellenkező irányba, az ivóvízrendszerbe kerültek. [3]
- 1979. június 18-án az idahói Meridian város lakói panaszkodtak, hogy a víznek hagymaszaga és -íze van. Ebben az időben a szolgáltató rutinszerűen öblítette a tűz- csapokat a panaszok területén. Az illetékesek nem láttak egységes mintát a szag, vagy a panaszok tekintetében. A vízrendszer egyes részeinek elkülönítésével és helyiségenkénti ellenőrzéssel a szag forrását egy szupermarket, egy autómosó és egy egyházi nyomda területére sikerült leszűkíteni. Amikor átöblítették a legközelebbi tűzcsapot, a szag nagyon erős lett. A vizsgálat feltárta, hogy a szupermarketben lévő tűzoltórendszer riasztó visszacsapó szelepe szivárgott, és lehetővé tette, hogy az állott víz a sprinkler rendszerből visszaáramoljon a közüzemi vízhálózatba. Amikor a tűzcsapok öblítése során csökkent a közüzemi vízhálózat nyomása, a szupermarket tűzoltórendszerének riasztó visszacsapó szelepén visszaáramlás jelentkezett, de a visszaáramló térfogatáram nem volt akkora, hogy a riasztás beinduljon. A szolgáltató elzárta a vizet a szupermarket tűzoltórendszerétől, így a szag- és ízprobléma nem jelentkezett a tűzcsapok öblítése során. Az áruház tűzoltórendszeréből vett vízminták elemzése során Clonothrix fusa és Zoogleora ramigera baktériumokat mutattak ki olyan koncentrációban, ami elegendő volt a hagymaszag és -íz problémájának okozásához. [2]
Természetesen a fent említett „történelminek” tekinthető esetek óta igen jelentős műszaki fejlődés ment végbe, és azóta már jól kidolgozott műszaki megoldások léteznek a prevencióra, mégis időről időre előfordul a jelenség.
Kiemelendő, hogy a vízvezeték hálózat kialakítása és a vízvisszafolyás megelőzése szorosan összefüggenek egymással, mivel a hálózat elrendezése közvetlenül befolyásolja a víz mozgását. Egy jól megtervezett vízvezetékben az áramlási sebesség miatti átöblítés nem hagy lehetőséget a baktériumoknak az osztódásra. Ezt a megfelelő átmérő megválasztásával és az optimális vezetékhossz betartásával tudjuk kézben tartani.
Újonnan történő tervezésnél egyre nagyobb előszeretettel használják a DVGW, a Német Gáz- és Vízügyi Egyesület W551 ágazati szabvány ajánlását, amely szerint a vízmelegítő kilépő csonkja és az adott vízvételi hely között nem lehet több mint 3 liter víztérfogat a vezetékekben. Ez a korlátozás segít megelőzni a víz hőmérsékletének túlzott csökkenését, csökkenti a pangó víz kialakulásának esélyét, és elősegíti a rendszer higiéniai biztonságát azáltal, hogy minimalizálja a baktériumok, például a legionella vagy pseudomonas elszaporodásának kockázatát.
A fentieken túlmenően szükség esetén beépítésre kell, hogy kerüljenek a megfelelő visszafolyásgátló szerelvények is.
Visszafolyásgátló szerelvények
Az ivóvíz védelme érdekében alkalmazandó biztonsági berendezésekkel szembeni alapvető előírásokat az alábbiakban foglaljuk össze:
- minimum PN10 nyomásfokozat;
- minimum 65°C (90°C / 1 óra) közeghőmérséklet-tűrés;
- vízleeresztő csatlakozó csonk;
- ellenőrizhető és cserélhető alkatrészek;
- DN50 méret felett helyszínen lehessen javítani;
- illetéktelen beavatkozás / elállítás ellen védett konstrukció.
A szerelvényeket általában közműcsatlakozási pontokba (vízórák után), elárasztástól védett helyeken kell vízszintesen elhelyezni, figyelve a fagyveszélyre. Védelmük érdekében – a fluktuáló belépő oldali nyomás ellen – érdemes eléjük szűrővel ellátott nyomásszabályozó szelepet beépíteni. Lakóépületek ivóvízrendszerénél a biztonsági berendezéseket közvetlenül a veszélyeztetett vízvételi helyekhez szokás hozzárendelni. Azaz minden olyan vízvételi helyet, ahol fennáll a visszaszívás, visszafolyás, vagy visszanyomás esélye, saját biztonsági szerelvénnyel kell ellátni.
A biztonsági berendezéseket, és ezzel együtt a szükséges biztosítási fokozatot két fő nézőpont alapján kell kiválasztani. Figyelembe kell venni a folyadékközeg kategóriáját, és magát az egyént, aki az ivóvízrendszer felhasználója. Elsőnek tehát azt kell megvizsgálni, mennyire ártalmas az ivóvízre nézve az a nem ivóvíz minőségű víz, amely ellen garantálni kell az előbbi védelmét.
Tételezzünk fel elrugaszkodott példaként, hogy egy teaautomata van közvetlenül rákötve az ivóvízellátó hálózatra! Egy esetleges meghibásodás következményeként tea juthat az ivóvízvezetékbe – ez maximum kellemetlen érzetet kelt a fogyasztóban, semmi több. Ha viszont például egy mosodából származik a visszaszívott / visszanyomott nem ivóvíz minőségű folyadék, akkor máris teljesen más helyzet alakult ki, hiszen az ivóhálózat felhasználói ebben az esetben akár már komoly életveszélyben lehetnek.
A projektfeladat során vizsgált szerelvények összefoglalását az 1. táblázat tartalmazza. [1] Kiemelendő, hogy egy szerelvény csak a tartozékaival számít biztonsági berendezésnek!
| TÍPUS | ELNEVEZÉS | FOLYADÉKKATEGÓRIA |
| BA | Csőleválasztó ellenőrizhető középnyomású zónával | max 4-es |
| CA | Visszafolyásgátló különböző nem ellenőrizhető nyomászónákkal | max 3-as |
| EA | Ellenőrizhető visszafolyásgátló | max 2-es |
| GA | Csőleválasztó, nem átfolyásvezérelt | max 3-as |
| GB | Csőleválasztó, átfolyásvezérelt | max 4-es |
| HD | Visszacsapó szeleppel kombinált légbeszívó tömlőcsatlakozásokhoz | elhelyezkedéstől függően 2-es vagy 3-as |
Terjedelmi korlátok miatt jelen cikkben csak a GA és GB típusú szerelvényeket mutatjuk be részletesen.
A GA típusú szerelvény metszete az 1. ábrán látható.
Nominális állapotban a nem átfolyásvezérelt visszafolyásgátlók mindig átfolyó állásban vannak. Amikor a belépő oldali víznyomás egy konkrét értékre esik, akkor a biztonsági berendezés leválasztó állásba kerül, azaz leválasztja azt a vezetékszakaszt, amelyiket védeni kell. Annak érdekében, hogy a nem ivóvíz minőségű közeg az ivóvízrendszerbe való visszafolyása, visszanyomása és visszaszívása ne valósulhasson meg, a leválasztásnak már akkor végbe kell mennie, amikor a kritikus helyzet még nem lépett fel, azaz a belépő oldal felöli víznyomás még meghaladja azt a legnagyobb nyomást, ami a kilépő oldalon létrejöhet. Ezen kilépő oldali nyomásra a biztonsági érték 0,5 bar.
Azt a nyomásértéket, amelynél a szerelvény leválasztó állásba kapcsol át, leválasztási nyomásnak nevezzük [1]. Ezen leválasztási nyomást szintén egy előfeszített rugó határozza meg, mely szüntelenül a tömítőülékbe törekszik kényszeríteni a záróelemet (azaz a leválasztó állásba). Mindezt a rugóval szemben álló víznyomás igyekszik megakadályozni.
Ahogyan arról már volt szó, ha a víznyomás megegyezik a leválasztási nyomás értékével, vagy rosszabb esetben az alá zuhan, akkor a rugó a záróelemet felfelé, azaz a leválasztási helyzetbe húzza. Majd amikor a hálózati víz nyomása ismét visszaáll a biztonságos üzemhez szükséges elfogadható értékre, akkor az viszszanyomja a záróelemet a tömítőülékbe, lehetővé téve ezzel az újbóli szabad áramlást a szerelvényen keresztül.
A nem átfolyásvezérelt csőleválasztók alkalmazásának negatívuma, hogy csak akkor vetnek véget az összeköttetésnek a csővezetékek között, amikor a belépő oldali víz nyomása igen csekéllyé válik. Abból kifolyólag, hogy ez nem sűrűn fordul elő, az üzemidő zömében a szerelvények átfolyó állásban vannak.
A szerelvény kilépő oldalán található egy integrált visszafolyásgátló, mely azzal a céllal került oda, hogy meggátolja, hogy az utána kötött vezeték kiürüljön, amikor a visszafolyásgátló leválasztó állásba vált át.
A csőleválasztók esetében a leválasztott víznek el kell folynia, tehát a vízelvezetésről ezen berendezések esetén is gondoskodni kell.
Ezeket a többi biztonsági berendezéshez hasonlóan évente szükséges karbantartani, viszont abban az esetben, ha ez nem történik meg, fennáll a lehetősége, hogy a készülék problémás szituációban nem tudja ellátni a kitűzött feladatát, azaz a leválasztó állásba történő átkapcsolást. Elsősorban azért, mert a különböző okok miatt kialakuló lerakódások miatt megvan rá az esély, hogy beszoruljon.
Alkalmazására jó példa lehet egy fűtési rendszer töltése. Tételezzük fel, hogy a fűtési rendszer nyomásmérője 1,5 bar nyomást mutat. A nem átfolyásvezérelt csőleválasztó leválasztó állásba kapcsol már akkor, amikor az ivóvíz oldali nyomás 1,5 bar + 0,5 bar = 2,0 bar nyomás értékre, vagy az alá esik. Mivel a biztonsági berendezés már akkor leválasztó állásban van, amikor az ivóvízhálózatról vételezett víz nyomása még nagyobb, mint a fűtővíz nyomása, az ivóvízvezetékbe véletlenül sem nyomódhat be a fűtővíz [1].
A GB típusú szerelvény metszete az 2. ábrán látható [1].
Működésük alapelve megegyezik a nem átfolyásvezérelt visszafolyásgátlók műkö- désével. Röviden: akkor kerülnek leválasztó állásba, amikor a belépő oldali víznyomás eléri a kilépő oldali víznyomás értékét vagy az alá csökken. A leválasztási nyomást ebben az esetben is ugyanúgy kell meghatározni, mint a nem átfolyásvezérelt csőleválasztóknál.
A lényeges eltérés a két visszafolyásgátló között az, hogy az átfolyásvezérelt típus csak akkor van áteresztő állásban, amikor az utána kötött csővezetéken keresztül vizet vételez a fogyasztó, azaz a leválasztás akkor is bekövetkezik, amikor a szerelvény után kötött csővezetékből vízvétel nem történik. A GB típusú csőleválasztó tehát nem csak akkor van leválasztó pozícióba, amikor a belépő oldali víznyomás eléri a kritikus értéket. Mindez egy mechanikus átváltódugattyú segítségével valósul meg. [1]
A visszafolyásgátló szerelvényekkel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a megfelelő szerelés és karbantartás, továbbá a rendszeres ellenőrzés értelemszerűen ugyanolyan fontos, mint bármely más ivóvizes szerelvény esetében.
Összefoglalás
A vízvisszafolyás jelensége az ivóvízellátó rendszerek egyik legfontosabb kockázati tényezője, amely mind lakossági, mind ipari környezetben fokozott figyelmet igényel. A jelenség megfelelő megértése, valamint az alkalmazandó műszaki és jogszabályi elő- írások ismerete kulcsszerepet tölt be a biztonságos hálózatüzemeltetésben. Az MSZ EN :2001 szabvány olyan megelőző megoldásokat kínál, amelyek különböző veszélyességi kategóriákhoz illeszkedve biztosítják a vízminőség védelmét.
A vízvezeték-hálózatok kialakítása során számos tényező – például a csőátmérő, a vezetékek hossza, az anyagválasztás – hatással van a rendszer higiéniai állapotára. A pangó vizek, a hosszú tartózkodási idő és a nem megfelelő áramlás elősegítheti a baktériumok, például a Legionella vagy a Pseudomonas elszaporodását. Ezek jelenléte komoly egészségügyi kockázatot hordoz, ezért elengedhetetlen a megfelelő rendszertervezés, kivitelezés és karbantartás.
A visszafolyásgátló szerelvények alkalmazása, a rendszeres vízmintavételezés, valamint az ezekhez kapcsolódó szabványos eljárások és ellenőrzési folyamatok biztosítják a tartós és higiénikus ivóvízellátást. A szabályozási környezet – köztük a hazai rendeletek és az uniós irányelvek – egyértelmű elvárásokat fogalmaznak meg a szolgáltatók és fogyasztók irányába.
Kunkli László
Jandó Dániel
Csizmadia Ádám
BME Gépészmérnöki Kar
Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék
IRODALOMJEGYZÉK
[1] Resideo: Ivóvíz-higiénia; Gyakorlati kézikönyv (2023)
[2] AWWA Manual M14. Second Edition (1990). American Water Works Association.
[3] Cross-Connection Control Manual (1989). U.S. Environmental Protection Agency
Kiemelt kép: Canva
