A Magyar Épületgépészek Szövetsége (MÉGSZ) 2025 szeptemberében megrendezett 13. Megújuló Energia Szakmai Napjának programjából most Sarusi-Molnár Andreának, az Altherm Kft. ügyvezető igazgatójának „Magyarországi biomassza-helyzetkép” című előadását foglaljuk össze.
A magyar biomassza-piac ma egyszerre kínál komoly energetikai tartalékot és nagyon is valós kockázatokat; Sarusi-Molnár Andrea előadása azt mutatja meg, hogy a lelkesedés helyett racionális, helyspecifikus, logisztikára épített gondolkodásra van szükség.
Mi számít ma biomasszának Magyarországon?
Az előadás elején tisztázódik, hogy „biomassza” alatt ma nem egyetlen technológiát értünk, hanem több, egymástól nagyon különböző alapanyagot és felhasználói kört.
- A klasszikus erdészeti faanyag (tűzifa, apríték) mellett megjelent a mezőgazdasági melléktermékek (szalma, kukoricaszár stb.) energetikai hasznosítása.
- Külön kategóriát képviselnek az ipari melléktermékek (fűrészpor, forgács, kéreg, faipari hulladék), amelyek az esetek egy részében helyben, az adott üzem energiatermelésében kapnak szerepet.
- A lakossági piacot elsősorban a tűzifa, a fabrikett és a pellet határozza meg, míg az iparban és a közszférában a nagyobb teljesítményű aprítékos rendszerek, illetve a biogáz/biometán tölt be növekvő szerepet.
A biomassza tehát valójában egy heterogén energiahordozó-család, amelynek tagjai teljesen eltérő logisztikát, tüzeléstechnikai megoldásokat és szabályozási környezetet igényelnek.
Kínálat, kereslet, árszint: mennyire stabil a piac?
A magyarországi biomassza-helyzet egyik kulcskérdése az ellátás kiszámíthatósága. A 2022–2023-as energiaválság látványosan megmutatta, hogyan tud rövid idő alatt szétesni egy addig stabilnak hitt tüzelőanyag-piac.
- A tűzifa és pellet iránti lakossági kereslet kiugrása átmeneti áruhiányt, majd tartósan magas árakat hozott, ami a nagyobb ipari, intézményi fogyasztók számára is ellátásbiztonsági problémákat okozott.
- Az erdészetek és kereskedők hosszú távú szerződései sok esetben nem tudták követni a piaci sokkot, ez a beruházókat – különösen a közintézményeket – óvatossá tette új biomassza-kapacitások létesítésében.
- A mezőgazdasági melléktermékeknél sokszor nem a primer mennyiség a szűk keresztmetszet, hanem az, hogy mekkora részük érhető el energetikai célra (állattenyésztés, talajerő-utánpótlás, ipari felhasználás konkurál a hőtermeléssel).
A fő tanulság: biomassza-beruházást ma Magyarországon csak úgy érdemes tervezni, ha a projekt mögött legalább középtávon kiszámítható, szerződésekkel lefedett alapanyag-ellátás áll.
Logisztika, hatótávolság, költség: a láthatatlan korlát
Az előadás egyik leggyakorlatiasabb része a logisztikáról szól: a biomassza energetikai hasznosításának valódi korlátja sokszor nem a kazántechnika, hanem a szállítás.
- A faapríték és ipari melléktermékek szállítása jellemzően 30–50 km-es sugarú körön belül gazdaságos; e fölött a logisztikai költségek elviszik az energetikai előny jelentős részét.
- A nagy nedvességtartalmú anyagok (friss apríték, héjas hulladékok) szállítása különösen költséges, hiszen „vizet viszünk” – ezért a helyi előszárítás, fedett tárolás kulcskérdés.
- A közösségi, önkormányzati projektek esetében a siker kulcsa gyakran az, hogy a fűtőművet egy már meglévő, nagy biomassza-hulladékot termelő ipari vagy mezőgazdasági szereplő mellé telepítik, így minimalizálva a szállítási igényt.
Sarusi-Molnár Andrea hangsúlyozza: a biomassza valójában lokális energiaforrás, és az a projekt lesz hosszú távon életképes, amelyik ezt a lokális jelleget tudatosan építi be a koncepcióba.
Szabályozás, fenntarthatóság, EU-s elvárások
A biomassza energetikai hasznosítása ma már nem kezelhető kizárólag „megújulóként” – az EU-s és hazai szabályozás egyre több feltételhez köti, hogy az adott projekt valóban fenntarthatónak minősüljön.
- A fenntartható erdőgazdálkodás, a fakitermelési kvóták és a biodiverzitás-védelem ma már olyan kereteket szabnak, amelyek fölé egy országos szintű biomassza-felhasználás nem nagyon nőhet következmények nélkül.
- A mezőgazdasági melléktermékek túlzott energetikai hasznosítása a talaj szervesanyag-tartalmának csökkenéséhez vezethet, ami középtávon rontja az agrártermelés fenntarthatóságát – ezt a döntéshozóknak az energetikai mérleg mellé oda kell tenniük.
- A nagyobb tüzelőberendezéseknél a levegőtisztasági előírások (por, NOx, CO, szerves vegyületek) komoly technológiai kényszereket jelentenek; megfelelő füstgáztisztítás nélkül egy modern biomassza-kazán sem tekinthető „zöldnek”.
Ennek eredménye, hogy a biomassza ma már inkább célzott, jól dokumentált, „auditálható” projektekben kap zöld lámpát, nem pedig tömeges, kontroll nélküli kapacitásbővítésben.
Hol van a biomassza valódi helye a magyar energiamixben?
Az előadás nem idealizálja a biomasszát, inkább kijelöli azokat a réspozíciókat, ahol ez az energiahordozó a leghatékonyabb.
- Olyan közepes méretű települési és intézményi rendszerekben (távfűtés, iskolák, kórházak, uszodák), ahol stabil hőigény van, és a környezetben biztosított a tartós alapanyag-ellátás.
- Olyan ipari létesítményekben, ahol nagy mennyiségű, saját melléktermék (faipar, élelmiszeripar, mezőgazdasági feldolgozás) áll rendelkezésre, és a hőigény folyamatos vagy jól tervezhető.
- Olyan projektekben, ahol a biomassza kombinálható más technológiákkal – például hőszivattyúkkal, napenergiával, hőtároló megoldásokkal –, így a rendszer egészének rugalmassága és hatásfoka javul.
Sarusi-Molnár Andrea üzenete ezzel összhangban inkább józan, mint lelkesítő: a biomassza fontos, lokálisan stratégiai szereplője lehet a magyar energiamixnek, de csak akkor, ha a projektek mögött valós, hosszú távú alapanyag- és logisztikai koncepció, valamint szigorú fenntarthatósági szemlélet áll.
