Az immár több mint huszonkét éves MÉGSZ-ügyvezetői működésem alatt négy kormányfőt „fogyasztottam el”… A bő két évtized alatt az elnökségben végig teljes volt az egyetértés abban, hogy szakmai érdekképviseleti szervezetként az aktuális kormányokkal együttműködésre törekszünk. Az új kormányok megalakulásakor vagy a szakterületünkért felelős új miniszter érkezésekor udvarias levelekben gratuláltunk, és jeleztük, hogy kellő szakmai és gyakorlati tapasztalattal a szürkeállományunkban nyitottak vagyunk az együttműködésre, a szakmánkat érintő döntések előzetes egyeztetésére.
Az esetek egy részében kaptunk is választ, amelyekből megtudhattuk, hogy nagyon sokrétű és lendületes lesz a kormányzati munka – arra viszont már csak röviden vagy egyáltalán nem tértek ki a válaszadók, hogy igényt tartanak a véleményünkre, a szakértelmünkre. Hónapokkal később azonban kezdett kirajzolódni a korábbi kormányzati ciklusból már ismerős élmény: hol van, hol nincs fogadókészség vagy kapacitás a meghallgatásunkra.
Jó, volt néhány sikerélményünk is, például a szakképzési reform vagy a gázipari műszaki-biztonsági jogszabályok fejlesztése terén, vagy a kintlévőségek felszámolásában, de az esetek nagyobb részében nem jutottak célba a javaslataink. A helyzetet az is nehezítette, hogy minden kormányzati ciklusban párhuzamosan több minisztériumhoz tartoztak a szakma ügyei. Most is éppen a gazdasági (pl. szakképzés), energiaügyi (pl. pályázatok), építési (pl. TÉKA) és a belügyi (pl. kéményseprés) tárcához tartozunk egyidejűleg. Remélem, hamis az a bennem folyamatosan erősödő képzet, hogy az épületgépészetet érintő jogszabályok megalkotásban ismeretlen végzettségű hivatalnokok, minisztériumi jogászok, közgazdászok, sőt ügyvédek vettek-vesznek részt. A kormányzati szervezetben elvétve találkoztunk épületgépész mérnökkel, a parlamentben a huszonkét év alatt egy sem volt, gépészmérnök is alig.
Az a legrégebb óta ismételt, egyszerű üzenetünk sem talált meghallgatásra, hogy az energetikai támogatások pályázatait éveken át elnyújtva, évről évre adagolva kellene kiírni. Ezzel a szakma egyenletes „munkaterhelést” kapna, az ingatlantulajdonosok pedig tudnák, hogy nem kell kapkodni, jövőre, két év múlva és még azután is lesz támogatás – ráérnek akkor élni vele, amikor eljön az ideje. Kiszámíthatóság… Egyszerű lenne, de nagyszerű. És ez a téma már átvezet a szakmairól a gazdasági, vállalkozói érdekvédelem területére. Bizony, ebben is van feladatunk, ha a szakma érdekeire felelősséggel nézünk.
„Felülről” nagyjából ezt kapjuk. Mi jön alulról?
Alulról a Kelet-Közép-Európában hagyományosan erőtlen civil társadalom életjeleit érzékeljük. Kevés a hit, az önkéntesség, a támogatás, az önzetlenség, a nagyvonalúság, „mindenki” el van foglalva a maga dolgával, vagy a másikra vár. Miközben érzékeljük, szakmabeliek ezrei várják a szakmai szervezetektől, hogy a korszerűbb műszaki szabályozások, munka- és vállalkozási feltételek, támogatási rendszerek érdekében dolgozzanak. Fontossá válunk, ha jelentős probléma van.
Más építőipari ágazatok képviselői elismerően fogalmaznak, ha megtudják, hogy több mint négyszáz tagunk van, de ilyenkor arra gondolunk, hogy inkább négyezerre lenne szükség… De a négyezerre is van megoldás, ha a Magyar Épületgépészeti Egyeztető Fórum kereteiben gondolkodunk. A fórum összetétele, céljai és léte a jövőbe mutatnak: a szakmai és vállalkozói érdekvédelemben az összefogás, az erők összeadása a kulcs. Ezért voltunk a fórum megalakításának kezdeményezői között, és ezért léptünk be másfél évtizede a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetségbe, és ezért tartjuk fontosnak a kapcsolat erősítését az ÉVOSZ-szal. Az épületgépészet és az építőipar képviseletét összefogva tehetjük eredményesebbé.
Bozsó Béla
ügyvezető, MÉGSZ
Kiemelt fotó: Canva
