Wagner Ernő: a mérnöki hivatás presztízsét növelni kell!

Az első ciklusban jelentős előrelépéseket sikerült elérni – több évtizedes törekvések váltak valóra. Kiemelkedő eredmény, hogy a kamarai tagok mostantól térítésmentesen férhetnek hozzá a szabványokhoz, ami nagy segítség a mindennapi munkájukban. Hamarosan megvalósulhat a Köztestületek Háza, amelyben a kamara önköltséges bérleti konstrukcióban kap majd helyet, ezzel is erősítve intézményi hátterét – mondta többek között a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) frissen megválasztott, újrázó elnöke a Magyar Építéstechnika lapnak.

Wagner Ernő megemlítette, az elmúlt négy év egyik legfontosabb változása, hogy a műszaki ellenőrök és műszaki vezetők kamarai tagsága kötelezővé vált. Ez az intézkedés új etikai kontrollt vezetett be, amely megakadályozza a szakmailag és etikailag aggályos magatartásokat, különösen a műszaki ellenőrzés területén. Az elnök szerint az elfogadott új etikai és fegyelmi szabályzat védi a tisztességesen dolgozó mérnököket, és rendszabályozza a szabályszegőket, ami nemcsak a szakma, hanem a társadalom érdeke is.

Az interjúban szóba kerül még az igazságügyi szakértés szakmai kontrollja, a kamarai szervezet működési hatékonyságának növelése, valamint a következő négyéves elnöki ciklus legfontosabb feladatai.

Wagner Ernő a terveivel kapcsolatban többek között arról beszélt, az átalakuló gazdasági környezetben a legnagyobb probléma a mérnöki munkaellátottság hiánya, ugyanis kevés a megrendelés és a tervezési feladat. Úgy látja, ez nemcsak szakmai, hanem társadalmi kockázatot is jelent, mert a tervezési folyamatok elmaradása később minőségromláshoz és kapkodáshoz vezethet, amikor újra szükség lesz a tervek gyors elkészítésére. Emellett fontos cél a mérnökök társadalmi megítélésének javítása: a jelenlegi törvényi szabályozás és a nyelvezet nem tükrözi pontosan a mérnöki szakma sokszínűségét és súlyát, ezért ezen a téren is változtatni kell – hangsúlyozta az MMK elnöke.

A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

Kiemelt kép: MMK YouTube

Megosztás

Előző olvasása

Integrálják a Siemens digitális épületfelügyeleti szoftvereit a Microsoft Azur platformba

Következő olvasása

Új fogalmak jönnek: energiaönvédelem és prosumer