Az építőipar volumene idén várhatóan az előző év szintjén marad. A vállalkozások száma 2,3 %-kal csökkent a tavaly decemberihez képest, miközben az OPTEN CFI értéke 15,8 %-ra emelkedett, ami rekord fluktuációt jelez. Október pozitív meglepetést hozott, közel 500 új cég alapítása történt az ágazatban.
Az év végéhez közeledve egyre tisztábban kirajzolódnak az építőipar idei teljesítményének főbb jellemzői. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az év első kilenc hónapjában 0,9 %-os növekedés figyelhető meg. Ez azonban az elmúlt két év trendjeit tekintve arra enged következtetni, hogy éves szinten a bővülés minimális lesz, és a termelési volumen várhatóan az előző év szintje körül alakul. „Az ÉVOSZ 2025. évre egy még nehezebb évre számít, benne a társas vállalkozások további megszűnésével.” – mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke, az INCONEX Kft. igazgatója.
Az, hogy a növekedés mértéke ennyire szerény, jól mutatja az ágazatot érintő folyamatos kihívásokat. Az állami beruházások befagyasztása, a megrendelések csökkenése, a munkaerőhiány és a lánctartozások továbbra is jelentős akadályt jelentenek a szektor fejlődése előtt. A Kormány által bejelentett Új Gazdaságpolitikai Akcióterv az építőipart is érinti, több ponton is támogatást ígérve a szektor számára. Az ágazat szereplői számára kulcsfontosságú, hogy az intézkedések mielőbb életbe lépjenek, és érdemi támogatást nyújtsanak az iparág megújulásához és növekedéséhez.
Az OPTEN legfrissebb adatai szerint októberben tovább csökkent az építőiparban működő társas vállalkozások száma, amely már 65 ezer alá esett. Ez több mint másfélezerrel kevesebb céget jelent a tavaly decemberi adatokhoz képest, ami 2,3 %-os csökkenést takar.
Az idei évben különösen éles kontraszt mutatkozik a megszűnő és az újonnan alapított vállalkozások között, a megszűnések száma messze felülmúlja az új alapításokat. Míg tavaly az egyensúly csak kis mértékben tolódott el a megszűnések irányába, addig mára határozottan kirajzolódott ez a tendencia.
Mind az új cégek alapításának, mind a megszűnéseknek a száma negatív rekordot döntött az elmúlt hat év viszonylatában, ami az ágazatban tapasztalható fokozott cégfluktuációra utal. Ez a folyamat komoly kihívásokat jelez az építőipar stabilitása és hosszú távú kilátásai szempontjából.
Az OPTEN által számított Cégfluktuációs Index (CFI) – amely a törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején működő vállalkozásokhoz – idén elérte az elmúlt öt év legmagasabb értékét, 15,8 %-ot. Ez jelentősen meghaladja az „egészséges” cégmozgásnak tekintett 12 %-os szintet, amely legfeljebb ±2%-os eltéréssel tekinthető normálisnak.
Az építőiparon belül az egyes ágazatokban eltérő intenzitású cégmozgásokat tapasztalni, ami pontos képet ad arról, hogy hol jelentkeznek a legnagyobb nehézségek. A speciális szaképítés továbbra is stabilnak tekinthető, az idei 11,9 %-os értékével a „jó sávban” maradt. Ugyanakkor az épületek építése terén kiemelkedően magas, 20 %-ot meghaladó fluktuációt regisztráltak, míg az egyéb építmény építés ágazatban 16,6 %-os mozgás mérhető, amely szintén meghaladja az építőipari átlagot.
„A kedvezőtlenebb arcát mutató cégtrendben, októberben a legizgalmasabb értéket a közel félezer új cég létrejötte adja az építőiparban. Az elmúlt három év során október rendre a leggyengébben teljesítő hónapnak számított az új cégalapítások szempontjából, ám idén a második legaktívabb hónapként zárt. Felmerül a kérdés, hogy ez a váratlan fellendülés a szektor újbóli lendületvételének első jele lehet-e, vagy csupán egy elszigetelt, átmeneti jelenség. A következő hónapok megmutatják majd, hogy az új alapítások a jövőbeni növekedés előkészítését szolgálják, vagy egy egyedi, kiugró adatot láttunk.” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.
Az Opten – Cégfluktuációs Index októberre vonatkozó értéke az építőiparban országosan 22,62 % volt. Vármegyei szinten nézve a legmagasabb fluktuációt Budapest, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye produkálta, míg a legalacsonyabb OPTEN-CFI értéket Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém vármegye érte el.
Opten – CFI vármegyénként az építőiparban, 2024. október
Vármegye | Alapítások | Megszűnések | Felszámolások* | Opten – CFI |
Főváros | 166 | 312 | 157 | 40,43% |
Nógrád | 9 | 11 | 1 | 31,09% |
Borsod-Abaúj-Zemplén | 25 | 31 | 17 | 27,46% |
Heves | 10 | 16 | 8 | 26,92% |
Szabolcs-Szatmár-Bereg | 24 | 25 | 44 | 24,74% |
Jász-Nagykun-Szolnok | 7 | 14 | 17 | 18,25% |
Hajdú-Bihar | 16 | 20 | 12 | 18,24% |
Tolna | 7 | 8 | 3 | 17,86% |
Somogy | 12 | 6 | 12 | 17,69% |
Zala | 5 | 10 | 5 | 16,35% |
Pest | 89 | 60 | 53 | 15,83% |
Bács-Kiskun | 19 | 9 | 10 | 15,27% |
Vas | 5 | 7 | 0 | 14,20% |
Csongrád-Csanád | 11 | 9 | 3 | 13,35% |
Baranya | 8 | 11 | 8 | 13,30% |
Békés | 5 | 4 | 2 | 11,75% |
Komárom-Esztergom | 4 | 12 | 2 | 11,25% |
Fejér | 12 | 7 | 23 | 9,97% |
Veszprém | 8 | 4 | 6 | 9,13% |
Győr-Moson-Sopron | 11 | 6 | 7 | 8,59% |
ÖSSZESEN | 453 | 582 | 390 |
*Újonnan indult eljárások
Forrás: Opten
Fotóillusztráció: Canva