Bár már lassan egy éve, hogy életbe lépett az új, szigorúbb szabályozás, úgy tűnik, még mindig kevesen ismerik, holott a szakmán kívül, a lakossági megrendelőknek is elemi érdekük ez a tudás, ingatlaneladáskor, -vásárláskor és -feljításkor egyaránt.
„A szigorodó szabályok az iparág legnagyobb szereplőit is kihívás elé állították” – állapította meg a Pénzcentrum, ezért újra összeszedték a legfontosabb tudnivalókat.
Amit különösen fontos tudni, hogy az energetikai tanúsítvány az épület energiafogyasztását tükrözi, és ennek alapján az ingatlan egy energetikai osztályba kerül besorolásra. Ez a dokumentum továbbra is kötelező az ingatlan adásvételek, bérbeadások, valamint új épületek építése során, de mostantól már csak az új, módosított verzió érvényes. A korábbi típusú tanúsítványok januártól már akkor sem fogadhatók el, ha a tízéves érvényességi idő még nem járt le. Ennek oka, hogy az új épületenergetikai előírásokhoz igazodva a tanúsítványban szereplő értékek is módosultak.
A Pénzcentrum hozzáteszi, márpedig „alapvetően az eladó, a tulajdonos feladata a megfelelő szakember megbízása és az ingatlan bemutatása, majd a kész tanúsítvány átadása legkésőbb a szerződéskötés napján”.
A teljes cikk ide kattintva olvasható el, amelyben megkérdeznek nagyobb iparági szereplőket is a tapasztalataikról.