2024. május 10-e nagy nap volt az 1974-ben végzett gépészmérnökök életében, ugyanis a Műegyetemen ezen a napon vehették át ARANYDIPLOMÁJUKAT azok a volt diákok, akik időben jelezték ez irányú kérésüket a dékáni hivatal felé.
Az ünnepség fényét növelte, hogy először a 2 platinadiplomás (ők 75 éve végeztek), majd a 8 rubindiplomás (70 éve végeztek), 21 vasdiplomás (65 éve végeztek) és 86 gyémántdiplomás (60 éve végeztek) kapta meg kitüntetéses oklevelét és az összesített életrajzokat. Őutánuk mi, 50 éve végzettek kaptuk meg aranydiplománkat, 140-en.
Az elegáns ünneplés beszédei között az Ép. Gép. All Stars zenekar szórakoztatta a megjelenteket, ugyanúgy, mint az épületgépészeti hallgatók tanszéki versenyei után, legutóbb április 25-én.
Az a megtiszteltetés ért bennünket, épületgépészeket, hogy dr. Orbulov Imre dékán dr. Chappon Miklóst kérte fel, hogy a hallgatók nevében köszöntse a megjelenteket.
Idézzük a köszöntőt:
„Óriási megtiszteltetésnek élem meg, hogy pont én, aki sosem voltam kitűnő tanuló (azaz a gazdaságmérnökin egyszer), sőt még négy utóvizsgám is volt, szólhatok az 1974-es évfolyam nevében. Remélem, a többiek nem köveznek meg!
Őszintén megvallom, hogy kisgyerekkoromban nagyon felnéztem az aranydiplomásokra, azt gondoltam, ezért valami rendkívülit kell tenni. Később kiderült, »csak« meg kell érni ezt a szép kort, bár sajnos közülünk sem sikerült ez mindenkinek. Nyugodjanak békében!
Szeretem a keresztrejtvényekben lévő bölcsességeket, az egyik aforizma így hangzott: »Ha amit mondtál, nem bánt senkit, nem mondtál semmit.«
Én nagyon sajnálom a mai hallgatókat, szerintem a mi diákéveink gazdagabbak voltak – és nemcsak azért, mert ötéves osztatlan képzésben és tankörökben szervezetten tanulhattunk, így életre szóló barátságok alakulhattak ki (a szorosabb kapcsolatok kialakulását a kollégiumi „összezártság” is segítette), hanem azért is, ami így utólag is sokat jelent nekünk, hogy azon híres professzorok aláírásai szerepelnek az indexünkben (ma már index sincs), akik bennünket tanítottak, és akikre büszkék vagyunk. Csak néhány nevet említsünk közülük: Gillemot, Gruber, Bajcsay, Heller, Strommer, Szentmártony, Macskásy. A mi, azaz épületgépészek életében amúgy is különleges helyet foglal el az éppen 120 éve született szeretett »Cica bácsink«, vagyis Macskásy Árpád. Mi voltunk az utolsó évfolyam, akiket még tanított.
1976-ban bejött a tanszéki szobánkba, és így szólt: »Fiúk, tegnap megünnepeltük 18. születésnapomat!« Ekkor éppen 72 éves volt, de mivel 1904. február 29-én született, igazat mondott. Ma is hálás szívvel emlékezünk rá, aminek jeleként egy emlékszobát is kialakítottunk előtte tisztelegve az Épületgépészeti Múzeumban.
Sokan irigyelnek bennünket, épületgépészeket az összetartásunk, tervezői konferenciáink, báljaink, szakmai továbbképzéseink miatt is, de például baráti köreinkben a gépgyártósoktól a mezőgazdászokig mindenki megtalálható, és az évenként megrendezett találkozóinkon mindenki részt vesz, legyen ez az ország bármely szegletében, sőt még a külföldre szakadtak is hazajönnek az ilyen alkalmakra. Igaz, a Covid és a kor nehezített feltételeket jelentenek, de mégis.
Engedjék meg, hogy elmeséljek egy rövid fricskát a múltból! Természetes ellentét volt annak idején a gépgyártósok és az épületgépészek között. Mi azt mondtuk, hogy a »modul fel« és »modul le« gondolatnak megfelelően a gyártósok így fognak kezet, mutatom (a felénk néző két tenyér esetén az első ujjpercek fogaskerékszerűen érnek egymáshoz – a szerk.). A gyártósok ezek után kitalálták, hogy az épületgépészek legfontosabb feladata egy olyan formájú WC-lehúzó megtervezése, amely jobban illeszkedik a tenyérbe…
Persze többen nálunk is elhagyták a gépészmérnöki pályát, de az évfolyamtalálkozóinkon ők is megjelennek. Igaz ugyan, hogy ezeken a régi emlékek felelevenítése és a szakmai sikerekről szóló beszámolók után már elsősorban az unokákról van szó.
Az a legfontosabb, hogy az összetartozás és a csapat 50 év után is működik! Köszönöm, hogy meghallgattak.”
A nagyon jó hangulatú diplomaosztó után az ünnepeltek kis csoportokban, különböző helyeken egy-egy jól szervezett ebéden ünnepeltek tovább, visszaemlékezve a diákévekre, tanárainkra és csínytevéseinkre. Újra rögzítettük, gyakrabban kellene találkozzunk!
Dr. Chappon Miklós
igazgató
Épületgépészeti Múzeum
