A múlt ismerete segít a jelenben és a jövőben

csok-istvan-gazmuzeum

Tizenkét éven át üzemeltette a saját maga által felépített, rendszerezett gázmúzeumot Nyíregyházán Csók István. A ma már 71 éves gázipari szakember nemrégiben megállapodott a OPUSZ TIGÁZ-zal, és „tokkal-vonóval” átadta a gázszolgáltatónak a teljes kiállítási anyagot, amely rövidesen már Miskolcon lesz elérhető.

2014-ben először kollégáinak, szakembereknek nyitotta meg az általa kitalált gázmúzeumot. Az 1967-től az egész pályafutását a TIGÁZ-nál töltő Csók István, aki egyébként régóta tagja a MÉGSZ-nek, híroldalunknak elmondta, ő olyan ember, aki soha nem dob ki semmit, ha az szakmai értéket és a múlt megőrzését képviseli. Ezért éveken keresztül, ami érdekesség, eszköz, szakmai könyv a közelébe került, gondosan elrakta, később ezek képezték a gázmúzeum alapját.

„A TIGÁZ igazgatósági elnöke keresett meg korábban, hogy szívesen megvennék a teljes gyűjteményt” – mondja Csók István. „Két hétig gondolkodtam rajta, de mivel az egyik fiam orvos lett, a másik pedig biológus, így úgy éreztem, jó kezekben lesznek ezek a tárgyak, hogy a jövőben is elérhetőek legyenek”.

A legrégebbiek az 1850-es években használt gázipari eszközök, amelyek szintén elérhetők a gázmúzeumban. Ebből a korszakból főként szakmai és tankönyveket gyűjtött, de az egyik személyes kedvence az 1920-as évekből való. „Ez egy mosóüst, amelyet egy budapesti nyolcemeletes épületben találtam” – mondja Csók István. „Érdekessége, hogy az akkoriban közös mosókonyhában használták, a pengővel üzemelő gázmérőórába bedobtak egy pengőt, és az annyi gázt engedett át, amennyi a mosóüstben lévő vizet felmelegítette, így a háziasszony a ruhákat ki tudta mosni, majd a bérelt gázvasalóval kivasalni.

Csók István arról is beszél, hogy már akkoriban is igyekeztek a gáz biztonságos használatára szoktatni a felhasználókat. A nyílt égésterű, átfolyós vízmelegítőre például ráírták, hogy 10 percenként szellőztetni kell a helyiségben, míg a biztonságos kezelésekhez reteszelő csaptelepet használtak.

A TIGÁZ lesz a gázmúzeum új gazdája

A TIGÁZ tehát átveszi a múzeum működtetését, és Miskolcon fogja kiállítani a tárgyakat. A gázipari eszközök mellett mintegy 1500 szakkönyv is megtekinthető a gyűjteményben. „Magam is meglepődtem, amikor egy görög egyetemista keresett meg, hogy a diplomamunkájához szükséges lenne megnéznie egy száraz gázmérőt, ami nálunk elérhető volt, de sokan érkeztek nemcsak a szakmából, hanem pályaválasztás előtt álló gyerekek is az egyébként ingyenes múzeumba” – emlékszik vissza Csók István, akinek pozitív visszajelzés, hogy a TIGÁZ megígérte neki, az újonnan felállított gázmúzeumban lesz egy róla elnevezett sarok, így a jövő számára fennmarad az alapító neve és története. 

ZBT
Fotók: Csók István / Gázmúzeum

Megosztás

Előző olvasása

Kutatási eredmények a budapesti csapvízről

Következő olvasása

A nem mérnök végzettségű kamarai tagokról is szó volt az MMK éves küldöttgyűlésén