Elhunyt Opiczer Pál épületgépészmérnök

Életének 84. évében hunyt el Opiczer Pál Okl. Gépészmérnök, aki nagy lelkesedéssel végezte vezetői, tervezői, és végül múzeumi munkáját. 

1940-ben született Szombathelyen egy négy gyermekes család legfiatalabb tagjaként. Ebben a családban az apa vízvezetékszerelő volt, így a család három fiú gyermeke szakmai iránya behatárolt volt. Mindhárman (Opitzer Károly, Opitzer Rudolf és Opiczer Pál gépészmérnökök lettek). Természetesen mindegyikük végig járta a szakmai „létra” összes fokát, így mindenki belekóstolt a segédmunka, szerelés, művezetés összes (épületgépészeti) rejtelmeit, mielőtt elvégezték az egyetemet és vezetők-tervezők lettek. 

Pál már a háború után kezdett segíteni édesapjának a különféle szerelési munkákban. Közben 1954-ben elkezdte Budapesten az Épületgépészeti Technikumot a XIII. ker. Váci út 21 alatt, amit 1958.ban fejezett be az I. ker. Szabó Ilonka utcában, mert közben ide költözött az intézmény. Ez megfelelő gyakorlati alapot is biztosított számára azzal együtt, hogy szabadidejében továbbra is Édesapja mellett dolgozott mindenféle vízvezeték szerelési feladatoknál. Ezt követően az ÉM. Vízvezeték és Fűtésszerelési Vállalatnál kezdett dolgozni, ahol a segédmunkástól a művezetői szintig minden feladatot elvégzett.  1959-ben felvették a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára, ahol 1965-ben diplomázott. 

A diploma megszerzése után több szerelőipari cégnél dolgozott különféle beosztásokban, míg 1966-ban áthelyezték az ÉVM 43.sz. Építőipari Vállalathoz. Itt is sok lépcsőt bejárt, míg a 6. sz. üzem vezetője lett. Ez volt az az üzem a házgyári technológiával működő vállalatnál, ahol csak az épületek gépészeti és villamos rendszereinek kivitelezésével foglalkoztak. 

Közben 1979-ben Gazdasági Mérnöki diplomát is szerzett. 1991-től 2002-es nyugdíjba vonulásáig a Csőszer Rt.-nél dolgozott, mint főmérnök.

1984 óta rendelkezett G2 ÉPÜLETGÉPÉSZETI tervezői engedéllyel, amelyet 2009-ig fenntartott. Igy nagyszámú terv és kivitelezés őrzi a nevét.

Számos szakmai cikk és a „Házgyári Épületek Épületgépészeti Szerelése” című szakkönyv után nyugdíjas éveiben az Épületgépészeti Múzeum igazgatóságának lett a tagja, ahol még romló egészségi állapota ellenére is hasznos feladatot végzett.

Opitzer Gábor

Megosztás

Előző olvasása

Később indulhat az Otthonfelújítási Program!

Következő olvasása

Sok a bizonytalanság a napelemes piacon