90%-os energiamegtakarítás a komforthűtés és a szellőztetés során?

A víz mint hűtőközeg
A víz a bolygó egyik legerősebb hűtőközege: amikor elpárolog, hőt von el a környezetétől, mivel nagy mennyiségű energia szükséges ahhoz, hogy vízgőzzé váljon. A folyamat eredményeképpen csökken a levegő hőmérséklete. 

A víz (R718), mint hűtőközeg

Ezen a természetes jelenségen alapulnak az adiabatikus hűtőrendszerek, melyek a víz természetes elpárolgásából nyerik a hűtőteljesítményük 95 százalékát. Mindezt úgy teszik, hogy forró külső levegőt áramoltatnak át a nedves, párologtató hűtőbetéteiken, valamint az azok előtt lévő, indirekt hőcserélőn (lásd lentebb) keresztül. Az Oxyma Systems Kft. szabadalmaztatott, és többszörös díjnyertes termékei, valamint rendszerei egyedülállóak a piacon, hiszen kétszer is kihasználják a víz párologtatásában rejlő lehetőségeket.

A víz tehát igazi főnyeremény az adiabatikus hűtőrendszerek számára. Mivel kiemelkedően magas párolgáshővel bír (2247 kJ/kg 100 °C-on), ~695 W hőelvonás/liter elpárologtatott víz mértékű hőt képes elnyelni a levegőből, amikor elpárolog. Ráadásul nincs ózonlebontó potenciálja, nem gyúlékony, és még csak nem is játszik szerepet a globális felmelegedésben, ami aligha mondható el a hagyományos ipari légkondicionálók által használt, fluorozott szénhidrogénekről.

IntrCooll Plus kétkörös adiabatikus hűtő- és szellőző berendezések

IntrCooll – Kétkörös adiabatikus hűtés, a jövő technológiája!
Az adiabatikus hűtőberendezések a lehető legköltséghatékonyabb módon gondoskodnak az épületek hűtéséről és szellőztetéséről. Közülük is kiemelkedik az Oxycom világszabadalma, az IntrCooll kétkörös adiabatikus hűtés, amelynek alkalmazásával akár 90 százalékos energiamegtakarítás is elérhető. Ez a nem mindennapi innováció hozzájárul ahhoz, hogy az ipari szereplők mihamarabb eleget tegyenek a párizsi éghajlatvédelmi egyezményben foglaltaknak: használatával akár 90 százalékkal is csökkenthető a hűtés és a szellőztetés okozta CO2-emisszió.

Az IntrCooll sajátossága, hogy két hűtési fokozat által éri el a maximális hatékonyságot. Az első fokozat levegő/víz hőcserélőn keresztül előhűti a környezeti levegőt az indirekt adiabatikus hűtés segítségével – méghozzá anélkül, hogy plusz nedvességet adna hozzá a légáramhoz. A második fokozatban a levegő az OxyVap® betéten keresztül haladva direkt adiabatikus hűtéssel hűl tovább. A kétlépcsős hűtés segítségével a befújt levegő hőmérséklete tk=  35°C k = 30% esetén eléri a 19 °C-ot (3,7 °C-kal alacsonyabb befújt hőmérséklet, és 2,2 g/kg-mal kevesebb hozzáadott abszolút nedvességtartalom a hagyományos direkt (egykörös) adiabatikus hűtőrendszerekhez képest), valamint még melegebb, szárazabb levegő esetén (tk= 38°C, k = 20%) 17 °C-nál is alacsonyabb lehet (5 °C-kal alacsonyabb hőmérséklet és 2,5 g/kg-mal kevesebb abszolút nedvességtartalom).

Az alacsonyabb belső kialakítható nedvességtartalom következtében a belső felületi korrózió lehetősége és veszélye is csökken, amint azt az alábbi ábra is mutatja.

Acél korróziós ráta a páratartalom függvényében

A kétkörös (indirekt_direkt) adiabatikus hűtés működése

Kétkörös adiabatikus hűtés vs. egykörös adiabatikus hűtés
Az egykörös adiabatikus hűtőrendszerek aligha képesek versenyezni az IntrCooll kétkörös adiabatikus hűtőberendezésekkel, mivel az utóbbi sokkal kedvezőbb feltételeket teremt az ipari szereplők számára – méghozzá kevesebb energiafelhasználás mellett. De beszéljenek a számok!

EU környezeti hőfokhíd, kétkörös adiabatikus hűtéssel befújható hőmérséklet

Kétkörös adiabatiks hűtés vs. kompresszoros hűtés EER érték a környezeti hőmérséklet függvényében

Az IntrCooll kétkörös adiabatikus hűtőberendezések 

  • akár 7 °C-kal is hűvösebb levegőt szolgáltatnak, 
  • akár 65 százalékkal kevesebb nedvességet juttatnak az épületekbe,
  • és 30 százalékkal kevesebb vizet fogyasztanak az egykörös társaikhoz képest.
IntrCooll Plus kétkörös adiabatikus hűtő- és szellőzőberendezések az NV (Natural-Ventilation) természetes gravitációs szellőzőmodulon

Kétkörös adiabatikus hűtés vs. hagyományos, kompresszoros hűtés
Az IntrCooll kétkörös adiabatikus hűtőrendszerek a természetben leggyakrabban előforduló vizet használják hűtőközegként, és két fokozatban (indirekt/direkt) is kihasználják a víz párologtatásában rejlő lehetőségeket. Viszonylag kis mennyiségű víz is elegendő ahhoz, hogy jelentős mértékű  hőmérséklet-csökkenést idézzenek elő, hisz 1 m3 víz elpárologtatásával 695 kW hűtőteljesítményt produkálnak. 
Mindezzel aligha tudnak lépést tartani a hagyományos, kompresszoros hűtőberendezések, amit a számok is alátámasztanak. Az adiabatikus rendszerben található ventilátornak és szivattyúnak átlagosan 1 kWh villamos energia kell ahhoz, hogy ~25 kWh (EER Európa: 20-30) hűtési hőelvonást, és folyamatos 100% friss levegővel történő szellőzést biztosítsanak. Ezzel szemben a hagyományos, kompresszoros hűtések csak 3 kWh hűtési hőelvonást nyújtanak 1 kWh villamos energia felhasználásával.

A páratartalom és a fertőzésveszély összefüggése

De nem ez az egyetlen hátulütőjük. A hagyományos, kompresszoros hűtéseknek a külső levegő hőmérsékletének emelkedésével párhuzamosan nő az energiaigényük. Az adiabatikus hűtőrendszereknek viszont pont a forróság kedvez: minél magasabb a hőmérséklet odakint, annál nagyobb hűtőteljesítményt produkálnak – teszik mindezt úgy, hogy nem igényelnek plusz energiát. Ez az igen kedvező tulajdonság azzal magyarázható, hogy a melegebb-szárazabb külső levegő több nedvességet tud felvenni, ezáltal a rendszer is több vizet tud elpárologtatni. 
És végül, de nem utolsósorban: beszéljünk a páratartalom fontosságáról! A Yale kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy az emberek gyakrabban betegszenek meg a levegőben terjedő vírusok által, ha alacsony a páratartalom. A hagyományos, kompresszoros hűtések nincsenek tekintettel erre a jelenségre, adiabatikus társaik viszont annál inkább: úgy lettek kialakítva, hogy képesek legyenek fenntartani a munkavállalók számára ideális 40% és 60% közötti relatív páratartalom-szintet, amely mellett kevesebb káros anyagot lélegeznek be, hiszen a nedvesebb levegő hatására a légtérben keringő könnyű porból nehéz por lesz, és lehull a földre. De ez még nem minden. Az adiabatikus hűtőberendezések bizonyos típusai (mint amilyen az IntrCooll is) óránként 6-8 alkalommal cserélik ki az épület teljes légmennyiségét, 100 százalékban friss és tiszta levegőt szolgáltatva az ott tartózkodóknak, (hiszen a légáram a választható finomságú előszűrést követően egy nedves betéten keresztül szűrődik meg, amely légmosóként funkcionál, így képes megszűrni a környezeti friss levegőben lévő káros anyagokat, valamint lekötni a port és egyéb szennyeződéseket.)

Tudjon meg többet a forradalmian új technológiáról!

Megosztás

Előző olvasása

Keringető szivattyúk energiahatékony szabályozása

Következő olvasása

A fűtési- és légkondicionáló rendszerek energetikai felülvizsgálata és új szabályozási elemei