Rovat: Vállalkozás

Építőipar: beszerzési nehézségek, építőanyagár-növekedés és a szakemberhiány Kiemelt

2021. szeptember 10. péntek, 10:14

Az alvállalkozói díjtételek, a saját tevékenységek, valamint az alapanyagárak is tovább nőttek az ÉVOSZ által az építőipari vállalkozások körében készített friss felmérés szerint.

Az építőipari alapanyagok, a beépítésre kerülő építési termékek áremelkedése, a munkaerőköltség növekedése különösen nehéz helyzetbe hozta az építési piac valamennyi szereplőjét: a megrendelőket, a tervezőket, és a kivitelezőket egyaránt. Az árváltozások következtében a legtöbb esetben nem lehet a korábbi vállalási árakon a kivitelezéseket megvalósítani. A kivitelezés alatt lévő létesítmények többségénél a megrendelő és kivitelező csak kompromisszumokkal tudja a piaci áremelkedéseket korrektül kezelni. Sok esetben szükségessé vált a szerződések módosítása, amit az árak korrekciójával, a műszaki tartalom megváltoztatásával vagy a feladatok részleges időbeli átütemezésével valósítottak meg. Koji László, az ÉVOSZ elnöke hangsúlyozta: Habár az év első felében tapasztalt drasztikus árváltozások mértéke mára csökkenni látszik, részben a kormányzati intézkedések hatására, 2021 év vége előtt nem lehet arra számítani, hogy a visszatérhetünk az év eleji árakhoz.

Az ÉVOSZ 400 építési vállalkozás megkérdezésével mutatja be a tervező, kivitelező, mérnöki vállalkozások, valamint az építőanyag-gyártók, és -kereskedők által tapasztalt helyzetet. A megkérdezettek mintájában kis-, közép- és nagyvállalkozások egyaránt szerepeltek, országos lefedettséggel. A válaszadók 75%-a a kivitelezésben dolgozik, fele budapesti vagy pest megyei székhellyel rendelkezik.

Budapesten a 2021. I. félévi építőanyag-árak és a szolgáltatások díja kisebb mértékben emelkedett, mint vidéken, ez a különbség a második félévben a várakozások szerint kiegyenlítődik.

A cégek nettó árbevétele az előző évhez képest jobban csökkentek a budapestiek körében, mint az ország többi területén működő vállalkozásnál. Országosan átlagosan 6 %-kal emelkedett az ágazatban működők árbevétele.

 


A felmérés eredménye jól tükrözi, hogy a kivitelezők az áremelkedés meghatározó részét nem tudták érvényesíteni vállalási áraikban, azokat kénytelenek a nyereség rovására elkönyvelni. Az alacsony jövedelmezőségi szint egyébként is a piaci szereplők közül főleg a kivitelezőknél tapasztalható, 10% feletti értékről inkább az építőanyag-gyártók és -kereskedők számolták be. „A válaszadók a tevékenységüket akadályozó tényezőként elsősorban az építőanyagok árának nem várt mértékű emelkedését, és az európai szinten is tapasztalható beszerzési nehézségeket említették az évek óta jelen lévő szakmunkáshiánnyal együtt.” – tette hozzá az ÉVOSZ elnöke.


A vállalkozások az év hátralévő részében az építőanyag-árak megtapasztalt nagy mértékű emelkedésének megtorpanásában bíznak - minden vizsgált termék és szolgáltatás tekintetében. A magas szinten mozgó építési kereslet megfelelő minőségű kielégítéséhez fontos tényező a kiegyensúlyozott, kiszámítható építőanyag-piac, mely a közeljövőben remélhetőleg a régi mederbe kerül. Ehhez szükséges lépés az import áruk arányának csökkentése, illetve az szükséges import szomszédos, közeli országokból történő biztosítása.

Az árváltozásokkal kapcsolatos budapesti és országos összesítőt ide kattintva lehet elovasni.

Forrás: ÉVOSZ / sajtóközlemény
Fotóillusztráció: bepart64 / Pixabay

Utoljára frissítve: 2021. szeptember 10. péntek, 10:29
Megjelent: 99 alkalommal
Értékelés:
(0 szavazat)