Rovat: Vállalkozás

Az építőipar az elmúlt évek egyik sikerágazata Kiemelt

2021. április 04. vasárnap, 15:41

Az építőipar az elmúlt évek egyik sikerágazata, a további fejlődéséhez, a modernizáláshoz a magyar kormány partnerséget kínál az ágazat szereplőinek – közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.

 

Palkovics László a magyar állam és a Rheinmetall vegyesvállalataként épülő Lynx gyalogsági harcjárműgyár első tartóoszlopának beemelése kapcsán beszélt arról, hogy 2019-ben több mint 4400 milliárd forint volt az építőipar teljesítménye és hasonló nagyságrendű volt az építési alapanyagok, építőanyagok forgalma is. A vírusjárvány ellenére csak kisebb megtorpanás volt az építőiparban tavaly, de ezt idén januárban már sikerült ledolgozni.

(...) Hamarosan elkészül az a kormányhatározat, amely 12 pontban fogalmazza meg az építőipar modernizálására vonatkozó javaslatokat. Jelenleg az ötödik technológiai korszerűsítési és hatékonyságnövelő pályázat érhető el, de a második félévben megjelenik a hatodik kiírás is mintegy 12 milliárd forintos kerettel, ez utóbbi az építési alapanyagok, építőanyagok minőségbiztosításának erősítését is célozza – jelezte a miniszter.


A teljes cikk ide kattintva olvasható el.


Forrás: kormány.hu

Utoljára frissítve: 2021. április 05. hétfő, 09:50
Megjelent: 787 alkalommal
Értékelés:
(0 szavazat)