Bár 2010 óta nagymértékben csökkent a számuk, még mindig sok a tragikus következményekkel járó munkahelyi baleset az építőiparban. A munkavédelmi hatóság ezért idén is a szektor célzott ellenőrzését tervezi – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Bodó Sándor kifejtette: az építőipar teljesítménye a régióban a legnagyobb mértékben, közel 70 százalékkal nőtt az elmúlt évtizedben. 2010 elejéhez képest 2019 végére mintegy 90 ezerrel többen dolgoztak az ágazatban. A szektorban bekövetkező, halálos kimenetelű balesetek száma a termelés felfutása ellenére a korábbi, 40-50 körüli értékről 30 alá csökkent évente. Az építőipar sajátossága, hogy más iparágakhoz viszonyítva nem kiugróan gyakoriak a balesetek, ám következményeik jellemzően súlyosabbak. A tavaly tapasztalt szabálytalanságok alapján továbbra is indokolt az építkezések fokozott ellenőrzése – szögezte le Bodó Sándor.
Az összesített adatok szerint az ellenőrzött munkaeszközök közül a teheremelő gépek több mint 40 százaléka, a kisfeszültségű felvonulási berendezések közel negyede, a földmunkagépek ötöde szabálytalan körülmények közt üzemelt. Tízből kilenc munkáltató biztosított megfelelő védősisakot, azt azonban a munkavállalók közel harmada mégsem használta. A munkavédelmi hatóság a célvizsgálat során mintegy 10 ezer intézkedést tett a hiányosságok megszüntetése érdekében, 137 ügyben összesen több mint 16 millió forint bírságot szabott ki.
Bodó Sándor hozzátette: 2020-ra a három munkanapon túl gyógyuló munkahelyi sérülések száma ezer alá, a halálos kimenetelű baleseteké huszonhétre csökkent az építőiparban. Minden hasonló tragédiának elejét lehet venni az előírások betartásával, ebben azonban még van hová fejlődni. A folyamatos hatósági jelenlét elengedhetetlen a munkavállalók biztonságához, ezért a munkavédelem idén is országos célvizsgálatot tart – erősítette meg az államtitkár.
Forrás: MTI