Megújuló energiákról épületgépészeknek személyesen és online
Több mint kétszáz épületgépész szakember volt jelen a tegnapi Megújuló Energia Szakmai Napon Budapesten a Lurdy Házban.
Több mint kétszáz épületgépész szakember volt jelen a tegnapi Megújuló Energia Szakmai Napon Budapesten a Lurdy Házban.
Az LG bejelentette, hogy tudományosan megalapozott célokat követve 2030-ig csökkenti a főbb termékei használata során keletkező üvegházhatású gázok mennyiségét.
Július végéig kiírják a 159 milliárd forintos lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatot, ami 35 ezer háztartás számára biztosít 100%-os támogatású beruházást.
Ma már egyértelműen tudható, hogy „milyen nagy szerepük van az anyagoknak, és ezen belül is főként az építőanyagoknak a fenntarthatóságban, az ipar környezeti terhelésének csökkentésében, illetve a klímavédelmi célok megvalósíthatóságában. Ennek ellenére a fenntartható építőanyagokról és építési technológiáról sokkal kevesebb szó esik, mint az épületüzemeltetés környezeti terheiről.” – írja többek között cikkében az innotéka.hu.
A Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének (HuGBC) szakemberei által készített adatbázis átfogó képet ad a környezettudatos minősítéssel rendelkező hazai épületekről. A szakmai szervezet szerint az adatbázissal a szakma képviselői, a média és a nagyközönség is naprakész tájékoztatást kaphat a terület hazai eredményeiről.
„Hazai felújítási hullám” címmel publikálta nemrégiben kutatási tanulmányát a Magyar Energiahatékonysági Intézet. A tavaly novemberben kétezer fővel végzett reprezentatív kutatás főbb, elsősorban az épületgépész vállalkozásokra számára fontos eredményeiből szemezgettünk.
Jövőre már minden új építésű ingatlan energiaigényét – így a lakóházakét is – legalább 25% mértékben megújuló energiaforrásból kell biztosítani. Ezt az előírást az épülő lakóházak több módon is teljesíthetik, de csak a hőszivattyú technológia képes egyszerre biztosítani a megújuló részarányt, és egyben fűteni, használati meleg vizet előállítani és hűteni is. (PR-cikk)
Az Európai Bizottság október közepén tette közzé az épületkorszerűsítési programra vonatkozó stratégiáját, mellyel az épületek energiahatékonyságának javítását kívánja elérni.
A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság (NKVH) elkészítette azt a hiánypótló, innovatív tananyagot, amely segíti a hűtéstechnikai szakemberek felkészülését az új szakmai és klímavédelmi kihívásokra.
Jövőre már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely legalább „közel nulla energiaigényű", azaz energiahatékonysága eléri a költséghatékonyság szintjét, valamint legalább 25 százalékban a helyszínen vagy a közelben előállított megújuló energiaforrást használ.