Új, ötödik generációs hővisszanyerős VRV rendszerrel jelentkezett a Daikin

2021. november 11. csütörtök, 14:58

A cég szerint a fejlesztés jelentősen támogatja majd az épületek karbonlábnyomának csökkentését, ezért a VRV5 Hővisszanyerős rendszer illeszkedik a társaság fenntarthatósági stratégiájába is.

Mint azt a cég sajtóközleményében írják, „az új VRV 5 Hővisszanyerős rendszer jelentős mérföldkőnek számít; az alacsonyabb GWP-értékű R-32 hűtőközeget használja a nagyobb kereskedelmi (irodai, szállodai) épületekben is, ugyanakkor megőrzi a VRV rendszerek rugalmasságát, amely alkalmassá teszi a rendszert arra, hogy bármely típusú beltéri helyiséget kiszolgáljon, még a legkisebb méretűeket is”.

Az új VRV 5 Hővisszanyerős rendszer a kereskedelmi és irodai HVAC-R rendszerek számottevő előnye többek között, hogy az R-32 hűtőközeg használatával akár 71 %-kal csökkenthető a globális felmelegedési hatás,  ami a 68%-kal alacsonyabb GWP értéknek és az R410A-hoz képest kevesebb töltetmennyiségnek köszönhető.

A Daikin szerint kifejezetten hatékony és komfortos, 3-csöves ez a hővisszanyerős rendszer, amely visszanyeri és újrakeringeti a hőt az épület különböző hőigényű területei között, lehetővé téve a szimultán fűtést és hűtést, az épület igényeinek figyelembevételével, továbbá a szellőztető rendszer integrálásával tovább javítható a beltéri levegőminőség, és egészségesebb beltéri környezet érhető el.

„A fenntarthatóság és az innováció a Daikin „Környezetvédelmi Vízió 2050” programjának alapvető elemei. Az új VRV 5 Hővisszanyerős rendszer mindkettőt figyelembe veszi: az épület hatékonyságának maximalizálása mellett minimális környezeti lábnyomot garantál” – írják végül a közleményben.

Utoljára frissítve: 2021. november 11. csütörtök, 18:18