Jön a 100%-ban támogatott napelemes fűtéskorszerűsítési pályázat

2021. máj. 28. péntek, 07:18

Néhány napja jelentette be Palkovics László innovációs és technológia miniszter, hogy legkésőbb július végéig kiírják az uniós helyreállítási terv keretében azt a hatalmas, 159 milliárd forintos lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatot, ami 35 ezer háztartásnak 3-4 millió forintnyi ingyenpénzt jelent, hiszen 100%-os támogatás mellett tudják majd elvégezni a beruházásokat.

A miniszter szólt arról is, hogy az otthonfelújítási támogatáson belül 3 millió forintra lehet pályázni lakóházak, lakások rekonstrukciós munkáira és napelemek telepítésére, emellett a nemzeti helyreállítási terv forrásából is jelentős összeg, 159 milliárd forint jut kiserőművek háztetőkre telepítéséhez, fűtési rendszerek korszerűsítéséhez – írja a portfolio.hu. 

A gazdasági hírportál emlékezetet arra, hogy „Magyarország 3 térségében (Sajó-völgyben, Pécs térségében és a fővárosban) kiemelkedően magas a szálló por koncentrációja, meghaladva az egészségügyi határértéket, amelynek egyik oka a korszerűtlen lakossági tüzelés magas részaránya. Ennek érdemi csökkentéséhez járulhat hozzá a fűtési rendszer elektrifikálása az érintett háztartásokban.”.

Hátrányos helyzetű családok a célcsoport

Mint írják, azok a családok vehetik igénybe a 100%-os támogatási intenzitást, amelyek a jövedelme az országos átlagjövedelem alatt van, de fontos szempont az is, hogy az épület állapota legyen alkalmas a beruházás fogadására.

Azt is rögzíti az anyag, hogy „A komponens legfontosabb társadalmi kihatása az ÜHG kibocsátás korábban jelzett mértékű csökkentése, illetve mintegy 11 600 háztartásnál a korszerűtlen fűtési rendszer kiváltása, ezáltal csökkentvén az ebből eredő légszennyezést (pl.: szálló por, kén-dioxid). A komponens kiegészítő jelleggel növeli az energiahatékonyságot hatékonyabb fűtési technológia alkalmazásán és nyílászárók korszerűsítésén keresztül.”

Az is benne van azonban az anyagban – utalnak a cikkben a pályázati kiírásra, ami ide kattintva érhető el –, hogy „napelemes rendszerrel ellátott és/vagy fűtéskorszerűsítésben részesített háztartások száma 34 920 háztartás” lesz 2026 őszéig, tehát valójában több tízezer család fogja élvezni ennek a programnak az előnyeit.

A fenti adatok alapján bő 23 ezer család napelemes rendszert telepíthet majd, további közel 12 ezer pedig a fűtési rendszerét korszerűsítheti.


Milyen beruházásokat lehet elszámolni?

A vissza nem térítendő támogatás nyújtása az alábbi kétféle tevékenységekre lehetséges majd:

(1) Tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer létesítése.

Elszámolható tevékenységek:

a napelemes rendszer létesítéséhez szükséges jogi alapkövetelmények teljesítése (pl. háromfázis bekötése, villanyóra szabványosítása)

tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer (max 4-5 kW) inverterrel, tartószerkezettel, a tervezés, engedélyeztetés és a kivitelezés tevékenységével.
 

(2) Napelemes rendszer telepítése, nyílászárók cseréje, tárolókapacitás létesítése és fűtési, valaminthasználati melegvíz előállító rendszerek elektrifikálása. A program keretében támogatható tevékenységek köre:

• a napelemes rendszer létesítéséhez szükséges jogi alapkövetelmények teljesítése (pl. háromfázis bekötése, villanyóra szabványosítása)

• tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer (max 5 kW) inverterrel, tartószerkezettel, a tervezés, engedélyeztetés és a kivitelezés tevékenységével

• 5 kW teljesítményű otthoni, prémium szolgáltatásokat nem nyújtó akkumulátoros tárolóegység felszerelése (a megtermelt megújuló alapú villamosenergia átmeneti tárolásánakcéljából) és üzembe helyezése

• 2 db (a beruházás elején és zárásakor) épületenergetikai tanúsítvány elkészíttetése

• nyílászárók cseréje (műanyag kerettel, igazodva a hatályos építésügyi előírásokhoz és az adott épület adottságaihoz)

• a kedvezményezett háztartás által birtokolt épület kialakítása alapján az alábbi 2 műszaki megoldás közül az egyik kivitelezése: 1) energiatakarékos, korszerű elektromos fűtőpanelek/infrafűtés kiépítése az ezt kiszolgálni képes napelemes rendszerrel (max 5 kW) azon épületek esetében, ahol nincs kiépítettvízközegű fűtési rendszer. Ha szükséges, levegő-levegő rendszerű hőszivattyú isalkalmazható a nagyobb terek fűtésére és hűtésére. A napelemes rendszer hálózatra történőbekötéséhez a kifejezetten csak az új fűtési célú elektromos fogyasztó berendezésekhezkötődő elektromos hálózat kiépítésének biztosítása is szükséges. VAGY 2) energiatakarékos, korszerű levegő-víz hőszivattyú beszerzése és beépítése, ha ki van építve a vízalapú fűtési rendszer hőleadókkal. A napelemes rendszer hálózatra történő bekötéséhez a kifejezetten csak az új fűtési célú elektromos fogyasztó berendezésekhez kötődő elektromos hálózat kiépítésének biztosítása is szükséges.

• A fenti rendszerek kiegészíthetőek a használati melegvíz előállítást biztosító tárolóval ésszükség esetén cekász fűtőpatronnal is. Elvi lehetőség van a földhő és a napkollektorok fűtésicélú alkalmazására is, amennyiben azok beruházási költsége és működési hatékonysága nem kedvezőtlenebb a fentebb szereplő eszközökénél.
 

A beruházás költségei

Az anyag végül azt is tételesen rögzíti, hogy milyen beruházási költségekből számították ki a pályázat keretét és a 100%-os támogatási intenzitás miatt mindez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy háztartásonként jellemzően 3-4 millió forintnyi támogatást fognak majd kiosztani a nyerteseknek:

• lakossági háztartási méretű kiserőművek fajlagos költsége nettó 410 000 Ft / kW piaci árelemzés alapján (a fajlagos költségek alátámasztására lásd a napelemes fajlagos költségeket bemutató mellékletet)

• 5 kW otthoni akkumulátoros tárolóegység fajlagos költsége beszereléssel és üzembe helyezéssel együtt nettó 2 772 760 Ft (2021. áprilisban interneten keresztül elvégzett piaci árelemzés alapján 5 termék ajánlati árának az átlaga, továbbá nettó 900.000 forint üzembe helyezési díjjal számolva, ami az eszköz CAPEX költségének a fele)

• hőszivattyús rendszer számított, egy háztartásra jutó költségigénye (napelem és hőszivattyú alapú fűtés): nettó 4.270.000 forint piaci árelemzés alapján

• amennyiben hőszivattyús rendszer nem alakítható ki, fűtőpanelek alkalmazásával a teljes számított költségigény háztartásonként (napelem és fűtőpanelen alapuló fűtés): nettó 2.545.000 forint ugyancsak piaci árelemzés alapján

• nyílászárók költségoptimális cseréjének fajlagos költsége (U=1,1 Wm²K) nettó 65 040 Ft/m² - RRF által biztosított teljes támogatási keret nettó 158,759 milliárd forint Támogatási intenzitás: nettó bekerülési költség 100%-a.

A teljes cikk ide kattintva olvasható el a portfolio.hu oldalán.

Fotóillusztráció: Science in HD on Unsplash

Utoljára frissítve: 2021. július 16. péntek, 08:43