A koronavírus-járvány alaposan felforgatta az életünket, beleértve legtöbbünk szakmai életét is, és minden bizonnyal hatással lesz az épületgépészet jövőjére is. A jövőbeli hatás egyrészt jelenti a gazdasági következményeket, másrészt pedig meghatározza a változó világ kihívásaiból származóan szakterületünk bővítési igényeit.
Megfigyelhető, hogy az utóbbi időben az épületgépészet főképpen csak az épületenergetika irányába nyitott, amelyet részben az EU-s energetikai rendeletek indikáltak - írja Prof.emeritus Dr. Barótfi István egyetemi tanár, majd így folytatja: A mostani világjárvány terjedése azonban ráirányította a figyelmet az épületgépészeti rendszerekkel kapcsolatos érintettségre. Ez nem egészen ok nélküli, mert pl. 1976-ban egy veterán legionárius gyűlésen Kaliforniában 182 ember betegedett meg, és 29-en haltak meg egy szállodai légkondicionáló párásítójában megtelepedett legionella-baktériumok miatt.
A legionella baktérium azóta több alkalommal okozott járványt számottevő halálesettel, és a legtöbb esetben az épületgépészeti rendszerrel való kapcsolatát is feltárták, forrásként pedig valamilyen épületgépészeti berendezést nevesítettek.
A vírusfertőzés terjedésében nyilvánvalóan szerepe van a lég- és klímatechnikai rendszereknek is. Az épületgépészet nem oka és forrása a járványoknak, de a rendszerek kialakítása, működtetése befolyásolhatja a járványok lefolyását. Kívánatos lenne, hogy az épületgépészet a komfortelméleti kutatásokon kívül más területeken is nyisson az élettudományok irányába. Ez a nyitás egyúttal az épületgépészet súlyát, jelentőségét is jelentősen megerősítheti, ha az élettudományokkal való együttműködés mindkét szakterület művelői által elfogadott és elismert módon valósul meg.
A klímatechnika érintettségével kapcsolatban a médiából ismert az a közlemény, ami egy Kínában lévő étterem klímarendszerének a koronavírus terjedésével kapcsolatos vizsgálatról szól. A vizsgálat megállapította, hogy az étteremben előfordult összes fertőzés az egyik légkondicionáló légáramában történt. Feltehetően a légáramlat által magával ragadott apró nyálcseppek hordozták a vírust. Ezek az eredmények annyira egyértelműek és látványosak, hogy alighanem érdemes figyelembe venni a koronavírusos cseppfertőzések terjedésének további kutatásában.
A kialakult súlyos járványhelyzet alkalmas lehet arra, hogy szakmai dolgainkat átgondoljuk, és ne mindenáron a régi kerékvágásba való visszazökkenést keressük, és tervezzük. Ehelyett egy jobb, az eddigi tapasztalatokat is figyelembevevő új irányt határozzunk el, és ezen az úton kezdjük megtervezni újra megnyíló lehetőségeinket.
A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.
Fotóillusztráció: Gerd Altmann from Pixabay