Újraválasztották az MMK Épületgépészeti Tagozatának elnökét

2023. április 05. szerda, 11:57

Megtartották a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatának tisztújító közgyűlését. Mint azt a tagozat újonnan megválasztott elnökétől megtudtuk, a 42,5%-os részvételi arány jócskán meghaladta a négy évvel korábbit A korábbi elnököt, Gyurkovics Zoltánt újraválasztották.

A közgyűlés egyperces tiszteletadással kezdődött, amely során megemlékeztek a nemrégiben elhunyt Dr. Zöld András gépészmérnökről, nyugalmazott egyetemi tanárról, a rehabilitációs környezettervező szakmérnöki képzés elindítójáról.

A jelenlévőket köszöntötte Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke is, aki többek között azt mondta, „lélekben én is épületgépész vagyok”. Hozzátette, úgy érzi, eljött az épületgépészet ideje, mert mint fogalmazott, „nem lehet már méteres falakat építeni”.


Wagner Ernő dicsérte az Épületgépészeti Tagozatot, mint mondta, a szakma fontosságához méltó módon működik a tagozat.

Felszólalt Nagy Gyula korábbi kamarai és tagozati elnök is, aki kiemelt, hogy a kormányzat az új beruházási és a magyar építészetről szóló törvények elfogadásával jelentős hatást fog gyakorolni a szakmára. – Kétségtelen, hogy a kormány partner a szakmai konzultációban, ugyanakkor az is fontos, hogy a 4-5 évvel ezelőtti szabályozásokat frissíteni kell, és ezt a kamara folyamatosan jelzi is a döntéshozók felé – hangsúlyozta, majd felhívta arra is a figyelmet, hogy „bár a jövőben bővítik a mérnökök hatáskörét, de ezzel a felelősség nő”!

Példaként Nagy Gyula megemlítette, hogy a jövőben 25%-os nem tervezett beruházási költségnövekedés esetén a tervező ellen vizsgálat folytatható.

A régi-új tagozati elnök folytatja

Ezt követően Gyurkovics Zoltán leköszönő tagozati elnök szóban egészítette ki a küldötteknek előzetesen megküldött írásbeli beszámolóját. Mint mondta, a szakcsoportok jelentős dinamikát visznek a tagozat munkájába, és a jövőben is folytatni kívánja a kihelyezett elnökségi ülések szervezését, amelyek egyfajta részközgyűlési feladatokat is ellátnak. – Számomra a közösség építése, és a szakmai találkozások mindig fontos volt, és ezt szeretném a jövőben is folytatni – emelte ki Gyurkovics Zoltán.
Az újraválasztott elnök hozzátette, a kötelező szakmai továbbképzéseket továbbra is hibrid formában szervezik meg, és itt is megerősítette, amit korábban már nyilatkozott az Épületgépész Magazinnak, miszerint a képzésekhez újra fognak csatlakozni a szakmai partnerek. 

Gyurkovics Zoltán kiemelte továbbá az Magyar Épületgépészeti Egyeztető Fórumot, amely folytatása mellett érvelt. 

A közgyűlés az elnöki/elnökségi beszámolót egy ellenszavazattal, míg a Szakértői Testület beszámolóját egyhangúlag elfogadta.

– A közgyűlés mérlegre téve előző négyéves munkánkat úgy döntött, további négy évre ad felhatalmazást a közös munka folytatására – jelentette be Gyurkovics Zoltán. 

A megválasztott elnökség
Elnök: Gyurkovics Zoltán

Elnökség:

Oltvai Tamás

Kéry Tamás

Cservenyák Eliza

Barna Lajos

ifj. Hámori Sándor

Nagy Bernát

Szlovák Krisztián

Kisapáti Szilárd

Cakó Balázs

Németh Balázs

Utoljára frissítve: 2023. április 17. hétfő, 14:14