Szakmatörténeti jelentőségű megállapodás született

2021. január 14. csütörtök, 20:50

Öt jelentős épületgépészeti szervezet január első napjaiban megállapodott arról, hogy életre hívja és elkezdi felépíteni az épületgépész szakma rendszerszerű egyeztetési tevékenységét. Mint írják, "a megállapodás alapja a szakmával kapcsolatos felelősségünk és kötelességünk érzése és tudata".



Együttműködési megállapodás


A magyar épületgépészet területén az elmúlt három évtizedben gyakran volt tapasztalható a szakmán belüli párbeszéd- és egyeztetés hiánya, ebből következően az érdekérvényesítés nehézsége. Az utóbbi évek pozitív szakmai-közéleti változásai, az együttműködés új szándékai és gondolati alapjai megteremtették annak esélyét, hogy a szakmán belüli átfogó és sokszereplős, új felfogású együttműködés jöjjön létre.

Fontos, hogy nekünk – a piaci felületen tevékenykedő tervezőket, kivitelezőket, szervizeseket tömörítő szakmai szervezeteknek – a többtízezer fős magyar épületgépész szakma igényeit és elvárásait is meg kell hallgatni, és törekednünk kell ezekre megoldásokat keresni. A szakma bármely területén felmerülő jelentős problémákra azonban csak a közös munkával kidolgozott, egyeztetett megoldások, és azok együttes képviselete adhat hatékony választ. Egyedül nem megy, nincs olyan szervezet, amely egyedül legitim módon képes a teljes szakmát képviselni.

Alapvető céljaink: a szakma

• érdekvédelmi rendszerének hatékonyabbá tétele,

• céljainak és fejlődési irányainak feltárása,

• önazonosságának és önbecsülésének erősítése,

• belső kapcsolatainak erősítése, párbeszédek lehetőségeinek megteremtése,

• felmerülő ügyeinek, problémáinak hatékony egyeztetése, megoldási javaslatok kidolgozása, ezek megvalósulásának támogatása és adott esetben képviselete,

• szakmapolitikai kérdésekkel foglalkozó fórumainak szervezése az épületgépész társadalom egységének az erősítésére,

• utánpótlását biztosító képzési rendszerek fejlesztésében való közreműködés gyakorlati tapasztalatok átadásával, a képző intézmények támogatásával,

• tevékenységének bemutatása, bevezetése a közgondolkodásba,

• külső kapcsolatainak fejlesztése, társadalmi elismertségének növelése.


Ezen célok megvalósíthatósága érdekében kezdeményezzük a magyar épületgépészeti szakma egyeztetési rendszerének létrehozását, és ennek részeként megalakítjuk a Magyar Épületgépészeti Egyeztető Fórumot. Olyan rendszer létrehozását tartjuk szükségesnek, amely nyitottságával, az erőforrások összeadásával, elvszerű és következetes működésével az egységes érdekképviseletnek és a szakma fejlődésének legjobb esélyeit biztosíthatja. A szakmai közéleten belül új felfogású partneri viszonyrendszert ajánlunk fel mindazoknak, akik a hatékonyabb érdekképviselet lehetőségét látják a Fórummal való együttműködésben. Nem célunk a már működő érdekvédelmi rendszereket, kapcsolatokat, folyamatokat érinteni, átalakítani, igény esetén rendelkezésre állunk, és az egyeztetések után támogatunk minden olyan előre vivő szándékot, javaslatot, kezdeményezést, amihez szükséges a szakma egységes képviselete. 

Alulról építkező, a szakma tényleges problémáira és igényeire válaszoló kezdeményezést indítunk az útjára, nyitottak vagyunk minden olyan legitim szervezet, szakmai csoport felé, amely a szakma értékláncában jelentős súllyal bír, valós tagsággal és következetes programmal rendelkezik.

A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata, mint köztestület állandó és teljes jogú partnerként csatlakozik a Fórum szakmai egyesületeihez.

Az együttműködési rendszer fejlesztésének további lépéseiről tájékoztatni fogjuk a szakmai közélet iránt érdeklődő kollégákat.

2021.01.04.


Netoleczky Károly elnök
Kéményjobbítók Országos Szövetsége
Takács Gábor elnök
Magyar Uszodatechnikai Egyesület
   
Várkonyi Nándor elnök
Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége
Golyán László elnök
Magyar Épületgépészek Szövetsége
   

Gyurkovics Zoltán elnök
MMK Épületgépészeti Tagozat




Fotóillusztráció: Anemone123 /Pixabay

Utoljára frissítve: 2021. január 15. péntek, 08:09